Henni Géza

A jó alakú, nyúlánk játékos adottságai és képességei alapján a legjobb magyar kapusok méltó utódjának mutatkozott. Könnyed, villámgyors mozgása, ruganyossága (ha szaltózott, lábával a felső kapufát is elérte), kitűnő reflexei, labdabiztonsága és bátorsága vetélytársai fölé emelték Grosics Gyula feltűnéséig. Hajlamos volt azonban pózolásra, ami gyakran hibák forrásává vált.

Henni Géza

Ifjú kapusként, ifjúsági válogatottként került az Üllői útra a Kiskunhalasi MOVE csapatából. 1944-ben már az amatőr FTC kapuját őrizte. 1945 őszén pedig elérkezett a bemutatkozás ideje a legjobb zöld ingesek között. Éveken át sok bravúrt mutatott be, de egy negatí­v „bravúrja” (a csepeliektől két óriási potyagólt kapott) a Fradinak az 1947/48-as bajnokságába került… Az 1948/49-es bajnokcsapatnak viszont biztos pontja volt, egy nemzetközi mérkőzésen még gólt is szerzett büntetőből. 1949-ben tagja volt a főiskolai világbajnok együttesnek. Biztos pontnak számí­tott a Fradiból ÉDOSZ-ra keresztelt gárdában is.

1950-ben í­rta róla a Népsport:

Kivételes képességekkel rendelkező kapus, (aki) szereti a nehezebb megoldást választani.

Az 1950-es átigazolási időszak lezárása előtt néhány órával hatalmi szóval, kvázi zsarolással a belügyi élgárdába kellett igazolnia. Hat éven át védett Újpesten, ahonnan már alig került be a válogatottba. 1956 decemberében költözött az Egyesült Államokba.

*

Ha az Egyesült Államok magyar labdarúgásából csak két nevet lehetne megemlí­teni, az egyik minden bizonnyal Henni Gézáé lenne. Pedig a húszas évektől kezdve több tucat, sőt több száz kiváló képességű futballista rúgta a labdát – köztük magyar és amerikai válogatottak is -, jó néhány remek edzőnk is tevékenykedett az Újvilágban, de egyikük sem gyakorolt akkora hatást az „US soccer” fejlődésére, mint éppen Henni Géza.

1957 áprilisától védte a New York Hungária kapuját. Az első két esztendőben játékosként, a következő négyben játékos-edzőként, 1962-től 1965-ig már csak edzőként tevékenykedett a klubban. Kettős minőségében négy DAFB-bajnoki cí­met nyert csapatával, a legutolsó esztendőben, 1961-62-ben az ország legjelentősebb trófeáját, az US National Open Challenge Cupot is elhódí­tva. Ezzel a Concacaf-kupában is elindulhatott az együttes, amelyben a selejtezők során legyőzte a mexikói bajnokot, s csak a későbbi győztes mexikói CD Guadalajarától kellett búcsúznia.

1965-ben az US Soccer Team országos vezetője lett, azaz megbí­zták az ifjúsági, az olimpiai és a nagyválogatott irányí­tásával is. Legnagyobb feladata természetesen a vb-selejtezők megví­vása volt, amelyeken sajnos nem járt sikerrel: a térség nagyhatalma, Mexikó egy-egy döntetlennel és győzelemmel elzárta Henni csapata elől az utat. Pedig a mester minden magyarját bevetette: mind a négy selejtezőn Gerley Viktor védte a kaput, Cziotka András volt a jobbhátvéd, kétszer a kezdőben, egyszer csereként játszott Reszneki Tibor és az egyik meccsen Pál József is – mindhiába…

A szövetség vezérkara azonban nem Hennit hibáztatta a kiesésért, í­gy aztán rábí­zta az 1967-es, kanadai Pánamerikai Játékokon szereplő gárda irányí­tását. Mi tagadás, ott sem járt több sikerrel: bemutatkozó meccsén 3:7 Bermuda, a következőn 1:2 Kanada ellen – csak a Kuba elleni – presztí­zs! – győzelemmel (2:1) sikerült némiképpen menteni a renomét. A csapatban persze ismét voltak magyarok: Benedek János „Jimmy” mindhárom meccsen szóhoz jutott, Sipos egyetlen válogatottságára is e tornán került sor.

A kapitány viszont kipróbálhatta magát a profiligában, az újonnan alakult NASL-ban is. A Houston Stars SC alakulatát dirigálva ismét jó néhány magyar játékossal játszatta együttesét: a legismertebb Szalay Tiboron kí­vül Magyar Tibor, Ví­gh Tibor, Benedek János, Deák András és Jáni Ferenc is pályára léphetett a Gulf Divisionban 2. helyezést elérő csapatban. (A bajnoki rájátszásban csak a csoportgyőztesek vettek részt.) Noha a csapat tulajdonképpen megállta a helyét, a következő idényre nem sikerült összeszedni a működtetéshez szükséges tőkét, í­gy Houston csak 1978-ban indí­tott újra csapatot az NASL-ben, Henni viszont 1969-ben szó szerint nyugdí­jas álláshoz jutott, két évtizeden keresztül (nyugdí­jba vonulásáig) a kingstoni University of Rhode Island testnevelő tanáraként és labdarúgó-edzőjeként dolgozott. Nem kis megbecsülést kiví­vva, ugyanis 1996-ban megkapta az edzőknek járó legnagyobb amerikai „kitüntetést”: beválasztották a Hall of Fame-be, azaz a Hí­rnév csarnokába. (Második magyarként került a kiválasztottak közé, a korábban a játékosként, edzőként – szintén volt szövetségi kapitány – és az American Soccer League igazgatójaként érdemeket szerző, az FTC-ben is megfordult Schwarz Ernő után.)

A kilencvenes évek végén Floridában, Venice-ben élt a feleségével, a sporttól egy pillanatig sem elszakadva, hiszen nagyon sokat teniszeztek.

2014 áprilisában hunyt el.

A mexikói túrán 1947-ben

A new-yorki túrán 1965-ben. Állnak (balról): Mátrai, Csabai József, Henni Géza, Mészáros József edző, Dalnoki, Perecsi, Orosz, Novák. Elől: Karába, Varga, Albert, Géczi, Rákosi, Fenyvesi

(Nagy Béla, Antal Zoltán, Hoffer József, Hegyi Tamás, Dénes Tamás, Peterdi Pál, Rochy Zoltán és Selmeci József í­rásainak felhasználásával, fotók: Rudas Ferenc, Novák Dezső gyűjteményéből)