Isten éltessen “CSÁSZÁR”

Szerkesztette:

Nagy Béla

Megjelent

ALBERT FLÓRIÁN

60.

születésnapja tiszteletére

Budapest

2001

Nagy Béla is Siposhegyi Péter korabeli soraival kezdte, és valóban nehezebb lenne méltóbban bemutatni az albumot, amely Albert Flórián 60. születésnapjára készült.

„A császár kitüntetése

A császárokat általában kitüntetik. Magára valamit adó császár szí­nes ékköveket kap törzsfőnököktől, fényes, többnyire kereszt alakú rendjeleket nyugati demokráciák rejtett royalistáitól. Egy császárunk nekünk is van, s végre kitüntetést is adnak neki. Egészen pontosan ma, a Magyar Köztársaság Tiszti Keresztjét nyújtják át Albert Flóriánnak. Aki esetleg úgy gondolja, mit keres a kitüntetettek között egy kiöregedett futballista, az téved. Méghozzá nagyot. Ha van eset, hogy nem csupán a kitüntetés emeli a kitüntetett rangját, hanem fordí­tva, akkor ez egy ilyen eset. Lehet lesajnálni mindazt, ami futball, de nem lehet nem tudomásul venni, hogy ez egy néhányak által lesajnált dolog kétmilliárd ember legkedvesebb játéka, s e tömegjátéknak volt egy évtizeden át utolsó magyar világsztárja Albert Flórián.

Nem pendliző, általunk kinevezett, mindenütt megbukó sztárja, hanem olyan klubhű sztárja, akit bármely nyugati nagycsapat imába foglalt boldogsággal állí­tott volna csatársora közepére. Az én generációmnak Albert meghatározó, korosztályos élménye volt. Egyetlen cselében több tehetség volt, mint egy mai magyar mérkőzésben összesen. Nekünk ő olyan élményt adott, amit azóta sem érezhetett fiatal magyar szurkoló. Azt az élményt, hogy a nevével fémjelzett csapat a világ bármely válogatottjának egyenrangú ellenfele volt, meggypiros és zöld mezben egyaránt. Volt kire büszkének lennünk, s ma már egykori oktondi ifjak, nagyon sajnáljuk egykori füttyeinket. Mert ne feledjük, Albert néha csí­pőre tett kézzel állt a félvonalnál, s olyankor megszólalt a közönség füttye.

Bánjuk már öregedő császárunk, hisz’ láttuk, mi történt azóta. Egykori alattvalói nevében gratulál:

Siposhegyi Péter”

– ɱ –