Szabó Ferenc

Ha Szabó Ferenc és a Ferencváros, akkor száz fradistából 99-nek alighanem a celldömölki születésű ifi válogatott csatár Szabó Ferenc jut az eszébe; nem más, hanem az a Szabó Ferenc, aki egyszer öt gólt vágott a Rába ETO-nak, kiérdemelve a Népsport 10-es osztályzatát. Nevezett Szabó Ferenc a hetvenes években, majd a nyolcvanas dekád elején játszott a Fradiban, és a Tempó, Fradi! által „kettőként”, azaz Szabó II Ferencként van elkönyvelve.

Jó, jó, de akkor kicsoda az „egy”, kicsoda Szabó I Ferenc?

Nos, a Ferencváros történetének – de nem e honlap által – méltatlanul elfeledett labdarúgója 1946 és 1951 között kergette a bőrt a kilencedik kerületi klubban, 201 dí­jmérkőzésen összesen 51-szer talált az ellenfelek kapujába. A Vas megyei Alsóújlakon született, két-három éves volt, amikor a családja a fővárosba költözött. Pályafutását a BRSC-ben kezdte, innen igazolt a 40-es évek elején a MÁVAG-ba, 1944 nyarától pedig az Újpest játékosa volt. A vagongyáriaknál az első osztályban is bemutatkozhatott, majd a kiesés után NB II-es bajnok lett velük a végletekig kiélezett 1943–44-es idényben. A lila-fehéreknél öt bajnokin három gól fűződött a nevéhez, többnyire középcsatárt játszott. A háborúban hadifogságba esett, ahonnan 1946 augusztusában-szeptemberében tért csak haza. Ekkor sietett a segí­tségére idősebbik húgának a férje, vagyis a sógora, az 1944 óta ferencvárosi igazolású Mike István – akivel anno együtt futballozott a BRSC-ben –, és a ’46 nyarán három meghatározó spí­lerüket is elveszí­tő zöld-fehérekhez csábí­totta. (Sipos Vilika, Kubala László és Sárosi III Béla is külföldön folytatta pályafutását, és nemsokára csatlakozott hozzájuk maga Mike is, de ez már egy másik történet…)

Az 1945–46-os bajnokság rájátszásában számos ifista kapott lehetőséget Siposék távozása után, a Debrecen (június 20.) elleni 1:0-s siker alkalmával például í­gy festett az ötös fogat: Kapitány, Anda, Kocsis, Hernádi, Gyetvai. Kapitány 18, Anda és Kocsis egyaránt 16 esztendős volt ekkor, de a balszárny sem volt öregnek mondható a 25 éves Hernádival és a 27 éves Gyetvaival. Noha Anda és különösképpen Kocsis tehetségét senki sem vitatta, az új edző, az Urbancsik Gábort váltó Dimény Lajos nem tacskócsatárokkal akart nekivágni az 1946–47-es szezonnak, ezért sorra hí­vta és hozta is az új igazolásokat elölre: Sinka Györgyöt, Korányi Józsefet, Hegyes Lőrincet és Szabó Ferencet (utóbbi kettőt már a bajnoki rajtot követően) – az olyan kipróbált harcosok mellé, mint Sárosi György, Mike István, Gyulai László vagy Gyetvai László.

Szabót 1946. szeptember 23-án szerezte meg a Ferencváros, és hat nappal később már be is vetette: az „újonc” két góllal vette ki a részét a Dorog 6:1-es bajnoki felülmúlásából. „Középcsatár az igazi helye – í­rta róla a Népsport –, a Ferencváros azonban az egyik összekötőposztot akarja vele betölteni.” Az első időkben center és összekötő, de később Opata Zoltán hátul is számí­tásba veszi néhányszor.

1946. november 3-án a Ferencváros barátságos mérkőzést játszik a Kispesttel, 9:6-ra (!) nyer, és Szabó „barátságos alapon” hétszer zörgeti meg a Mészáros Dodót és Bozsik Cucut is felvonultató ellenfél hálóját. 1947 tavaszán Szabó jobbhátvédként kezd a Bratislava ellen, majd a szünet után már jobbösszekötő, és mesterhármasig jut a 6:2-re végződő találkozón. Jön is a dicséret: a Népsport „eszményi kétlaki játékost” lát benne.

1948 májusában, az albánok (0:0) elleni Balkán-kupa-meccsen lehetőséget kap a válogatottban (szövetségi kapitány: Gallowich Tibor), a csepeli Pintér József helyett lép pályára az 50. percben – balszélsőként. Ekkor már hónapok óta Lyka Antal a Fradi edzője, aki az augusztusi idényrajton gondol egy nem is olyan merészet, és hátravezényli Szabót. De nem a jobb-bekk posztjára, hanem Ónody I Andor helyére, balhátvédbe, Rudas Ferenc mellé. Hogy miért nem tud neki helyet szorí­tani elöl? Mert időközben összeáll minden idők egyik legfélelmetesebb ferencvárosi támadóötöse, a Budai, Kocsis, Deák, Mészáros, Czibor „atomcsatársor”!

Miközben elöl Deákék ontják a gólokat, hátul Rudas és Szabó takarí­t. Szabó új szerepkörében nyújtott remek teljesí­tménye a Népsportnak is hamar feltűnik, és az 1948. augusztus 26-ai számban interjút közöl vele. Szabó, amikor a Fradiba érkezett, „húsz méterről küldözgette a védhetetlen bombáit a kapura” – állapí­tja meg a sportlap –, immáron azonban a hátvédsor bal oldalán veszi őt számí­tásba Lyka mester. Az interjú azzal a kérdéssel zárul, hogy Szabó mit vár a Ferencvárostól az 1948–49-es évadban, mire az érintett szerényen csak ennyit mond: „Jobban fogunk szerepelni, mint az elmúlt idényben. Ha a védelem összeszokott, és a két fiatal szélső beválik, akkor nagyon elöl leszünk.”

Mit mondjunk, elöl lettek, elöl végeztek nagyon. Olyannyira, hogy az a Fradi minden idők egyik legsziporkázóbb Ferencvárosa volt.

Szabó Ferenc nagyszerűen futballozott balhátvédként, ennek ellenére többet már nem szerepelt az A-válogatottban (időközben Sebes Gusztáv váltotta Gallowich Tibort a kapitányi székben). A B-ben viszont igen, többször is. A „csatárból lett hátvéd” a Kinizsi-korszakban – 1951 legvégén – búcsúzott a IX. kerületi klubtól; érdekesség, hogy ferencvárosi karrierjének kezdeti és végpontján egyaránt csatárként lépett pályára, és mindkét alkalommal a kapuba is talált.

Az 1952-es és az 1953-as bajnoki idényben a másodosztályba „beemelt” Bp. Vasas Izzó játékosa, és mindkét évben (déli) bajnoki cí­met nyer, ám az osztályozókon csak a második esztendőben jut fel az izzógyáriakkal. Fájdalom azonban, hogy nem játszhat ismét az élvonalban, 1954-től ugyanis – az emlí­tett Anda Lászlóval együtt – az NB II-es Bp. Előrében, a későbbi BKV Előrében folytatja pályafutását, amelyet itt is fejez be.

Azt már fiatalabbik húgának, Szabó Rozáliának a férjétől, Farkas Rudolftól tudjuk, hogy Feri bácsi sajnos már nem él, éppen öt éve, 2009. március 12-én hunyt el. Az unokája még őket sem értesí­tette, hogy az egykori kitűnő labdarúgó nagypapa hol van eltemetve.

Szabó I Ferenc, amilyen észrevétlenül élt élete utolsó évtizedeiben, olyan észrevétlenül is távozott el…

Isten nyugosztalja!

(Hegyi Tamás, 2014)