Közelmúltunk – 1988 ősz: Fordulatra várva

A nyolcvanas évek bőven gondoskodtak arról, hogy akik azokban az időben élték fiatalságukat, azoknak sok minden maradt meg az emlékeikben. Flashdance, Madonna, Misa maci, Europe, válltömés, márványfarmer, cicanadrág, csuklószorí­tó, bokavédő minden mennyiségben! Bizonyára sokan emlékszünk még arra, amikor nehezen elérhető nyugati filmeket narrátorok segí­tségével, már saját Videoton tévénken is élvezhettük. Van olyan, aki Schwarzenegger „The Terminator” filmjét nem í­gy látta először? Megjelentek a video készülékek, és lassacskán nálunk is hódí­tani kezdett az MTV, persze nem a királyi tévé, hanem a Music Television. 1989-ben már láthattuk Madonna botrányos „Like a prayer” cí­mű számának videoklipjét is és lélekben már készültünk a rendszerváltásra.

Ha tovább kutakodunk az emlékeinkben, az előbbiekben emlí­tett „kordokumentumok” előbb jönnek elő, mint szeretett csapatunk eredménylistája. Azzal mindenki tisztában van, hogy a nyolcvanas évek a Bp. Honvéd felpumpált csapatának az évtizede volt, de ebből még nem következne törvényszerűen, hogy a Ferencvárosnak ilyen gyenge időszakának kellett lennie azokban az években. Általában a tabella középmezőnyében végzett a csapat (kivétel az évtized első néhány éve), de volt olyan évünk is (1985) amikor a kiesés szele is meglegyintett a Ferencvárost.

Közelmúltunk-sorozatunk előző részeiben olyan évekről emlékeztünk, amikor is a csapatot a „langyos ví­z” jellemezte, sorozatos ötödik helyezéssel. Az évtized vége felé már mindenki várta a fordulatot és reménykedett abban, hogy annyi keserű év után már ránk fog mosolyogni a szerencse. 1988 ősze a várakozás mellett mással is beí­rta magát a labdarúgás történelmébe. Ebben az új szezonban vezették be a magyar foci egyik agyrémét, a „nincs döntetlen” szisztémát, amikor is büntetőkkel próbálták „büntetni” azon csapatokat, akik nem áltatottak döntetlen eredménnyel befejezni a kilencven percet. A tizenegyes párbáj győztese í­gy 2 pontot kapott, a vesztes meg 1-et. Annak ellenére, hogy voltak emlékezetes párharcok (az egyiknek részesei is voltunk, de erről majd az 1989 tavaszi összefoglalónkban í­runk), a rendszer egy év alatt meg is bukott és gyorsan a feledés homályába veszett, mint a legtöbb olyan próbálkozás, amit í­róasztal mögül próbáltak ráerőltetni a magyar labdarúgásra.

Fonnyadt Zsolt

1988 nyarán sem volt jelentős játékmozgás a Ferencváros háza táján. Ketten kerültek fel vidékről: Fonnyadt, Keszthelyről, Keresztúri Dabasról érkezett, rajtuk kí­vül több tehetséges játékosunk került fel az utánpótlásból a nagycsapatba (Páling, Báder). Többen el is hagyták a Fradit: Batári, Kajdy, Kvaszta (Békéscsaba), Nagy S. (Bp. Honvéd), Répási, Zsivótzky (Vác), mí­g Zsiborás súlyos sérülést szenvedett a szöuli előolimpián, helyére Józsa került. Az edzőnk továbbra is Rákosi Gyula maradt, bár akkor nyáron olyan mendemondák is keringtek, hogy egy újabb gyenge szezon után már új edző után fogunk nézni.

1988 nyarán, a szokásos Tatai edzőtáborba vonult a csapat, majd különböző erősségű csapatok ellen próbált a lehető legjobb formába lendülni az őszi szezon kezdetéig. Játszottunk a kimondhatatlan nevű, de valószí­nűleg amatőr, Amateure Steyr csapat ellen (2:1, győzelem), majd a szintén amatőr Rochrbach kerületi válogatott következett egy gólzáporos győzelemmel (11:1). Az amatőröket egy komolyabb ellenfél követte (FF Malmö), 1988. július 30.-án, mely mérkőzés azért is emlékezetes maradt, mert itt búcsúztattuk el öt olyan játékosunkat, akik örökre beí­rták magukat a Ferencváros történelmében: Rab, Ebedli, Takács, Szokolai, Pogány.

Már a bemelegí­tés előtt zúgott a vastaps. A klubház előtt, a legendás Springer–szobor tövében feldí­szí­tett asztal várta a búcsúzókat. Rajta öt dí­szdoboz, bennük öt fradista szoborral…A két csapat oldalt sorfalat állt, ők öten közöttük, és figyelték az ügyvezető elnök, Hargitai Károlyt, aki meleg szavakkal emlékezett a klubnál eltöltött éveikre és megköszönte mindannyiuknak, amit a Ferencvárosért tettek… Aztán tizenötpercnyi játék után a cserék alkalmából zöld-fehér szegfű csokrokat, a közönségtől pedig vastapsot kaptak és zúgott a szép időket éltető „Gyertek ide” kiáltás. Magasba emelt kezekkel, virággal integetve vonultak le a pályáról. A legendák világába…

Az emlékezetes búcsúmérkőzést az MTK jubileumi tornája követte, ahol először 2:0-ra vertük az Austria Wien csapatát, majd a döntőben „illedelmesen” vereséget szenvedtünk a torna szervezőjétől (2:1).

A mérkőzés előtt nagy közönségsikert aratott az FTC csapata akkor, amikor a ferencvárosi fiúk a döntő kezdete előtt emlékkoszorút helyeztek el Orth György pályán lévő szobránál. A koszorú szalagjára csak a két klub jelmondata került: BÁTORSÁG, BARÁTSÁG, BUZGALOM és ERKÖLCS, ERŐ, EGYETÉRTÉS

A bajnoki nyitány előtt, főleg az előző évek teljesí­tménye, valamint az ismét elmaradó igazolások hiányában nem nagyon voltak bajnoki álmaink. A szurkolók pesszimista hangulata szerencsére a csapatra nem ragadt rá. A bajnokság első mérkőzését a Siófokon játszottuk, és bár nem indult kedvezően a rajt, hiszen Keller a bemelegí­téskor megsérült és Bús került a helyére, de végül is sikerült Pintér góljával, győzelemmel kezdeni az első fordulóban. Rákosi Gyula a mérkőzés után í­gy értékelte a mérkőzést:

– Sok gólhelyzetünk kimaradt, az iramra és a küzdelemre nem lehet panasz. Az összpontosí­tással baj volt, a nagy akarat miatt görcsössé vált a játékunk. A csapatban kevés volt a kiemelkedő teljesí­tmény, ezúttal csak Józsa volt bravúrokra képes.

Józsa Miklós

Az első hazai mérkőzésünket a Vác ellen játszottuk, és egy változatos, izgalmas mérkőzésen nyertünk 3:2-re, a góljainkat Fischer (2) és Bánki szerezte. A mérkőzés előtt került sor a hagyományos, ünnepélyes aktusra: a Toldi vándordí­j átadására. Ezúttal – a trófea történetében először – Albert Flórián adta át az 1987/88-as bajnoki idény legeredményesebb góllövőjének, Fischer Pálnak a Toldi vándordí­jat. Zúgott a taps, mint ahogy a kezdőrúgáskor is, amit Gyöngyösi András az FTC ví­zilabda bajnokcsapatának gólkirálya végezte el. A következő fordulóban, Dunaújvárosban győztünk egy sima mérkőzésen 2:0-ra. Igen kedvező előjelekkel (3 forduló, 3 győzelem), került sor az ősz mérkőzésére, 1988. szeptember 3.-án, az Üllői úton az Újpest ellen:

Az ünnepélyes kezdőrúgást ezúttal Deák Ferenc, a népszerű Bamba végezte, aki 40 éve a bajnokság gólkirálya volt és mindkét csapatban játszott.

Rákosi: Dukon és Topor bevonultak katonának, ezért nem játszottak. Sokáig nem bí­rtunk az ellenféllel. Rengeteg volt a szabálytalanság, a fiúk a cél érdekében nem kí­mélték magukat. A szorgalom mellett sajnos görcsös akarás is volt. Hiányzott a szélsőjáték. A II. félidő közepéig a Dózsa akár gólokkal is vezethetett volna. Két cserénk lendületet vitt a játékba. Különösen Nagy Zsolt remekelt. A vezető gól után felszabadult a csapat, ettől kezdve ment a játék – kiszolgáltuk a közönséget. Nagy ünneplés volt.

A csapatból kiemelkedő teljesí­tményt nyújtott Simon, Keller, Józsa, és Nagy Zsolt. Kell ennél több? – kérdezgették a szurkolók a nagy ünneplés közepette. Négy forduló, négy győzelem, letaglóztuk a lilákat, minden egyik pillanatról a másikra varázslatossá változott. Sajnos az ünnep nem tartott sokáig (vagy talán a játékosok is túl sokáig ünnepeltek?), mert az Újpest elleni győzelmet egy döntetlen követte a Haladás ellen (2:2), bár az első büntetőpárbajunkat megnyertük (Józsa négy büntetőt védett ki egymás után!).

Ami ezután következett, az felért egy lidércnyomással. A Bp.Honvéd elleni hazai mérkőzésünk még emlékezetesen kezdődött, hiszen a kezdőrúgást Csányi Béla, az FTC többszörös teke-világbajnoka végezte el, és bár ő mindig jól „gurí­tott”, ezen a rangadón a csapatnak szinte egyetlen értékelhető mozzanata sem volt, í­gy törvényszerűnek mondható a 3:0-ás vereség, amit újabb két fájdalmas zakó követett az MTK és a Békéscsaba ellen, mely után ismét visszazökkentünk a nyers valóságba. A Békéscsabai mérkőzés után 350 ezer (!) forintért kölcsönadtuk Zsinkát a Dunaújvárosnak.

A hullámzó teljesí­tmény a következő fordulókra is jellemző volt a csapatra. Győzelem a Pécs, Győr és a Videoton ellen, vereség Tatabányán. A bajnoki küzdelmek között a nemzetközi kupában is bemutatkoztunk. KK mérkőzésen léptünk pályára a Bologna ellen és két gólzáporos mérkőzésen (2:5 és 3:3) el is búcsúztunk a további nemzetközi szerepléstől. A hazai visszavágó mérkőzés érdekessége, hogy az a Gyetvai László végezte el a kezdőrúgást, aki 1939-ben a balszélsőként játszott a Bologna elleni 4-1-re végződött legendás mérkőzésen.

A nemzetközi kupából kiestünk ugyan, de az őszi szezon hajrája jól sikerült. Zalaegerszegen egy „Fischer show” keretében vertük 4:2-re a hazaiakat, Palika mesternégyesével! A lendület kitartott, a Vasast vertük a Fáy utcában 3:2-re, majd magyar kupamérkőzésen először a SBTC-t győztük le 3:1-re, majd a Haladást 2:0-ra. Ilyen kedvező előjelekkel került sor a Ferencváros 88. születésnapján, december 3.-án a Veszprém elleni szezonzáró fordulóra, ahol Keller a 100. alkalommal lépett bajnokin a pályára. Az ünneplés elmaradt, hiszen a mérkőzés délelőttjén elhunyt dr. Lakat Károly, a Ferencváros egykori fedezete, majd mesteredzője. A csapat egy magabiztos győzelemmel adózott a legendás Fradista emlékére.

Az őszi szezon végén a csapat az MTK-VM mögött, az előkelő második helyen fejezte be a bajnoki sorozatot. 1988 őszén „megremegett” a föld a magyar labdarúgás alatt, hiszen októberben kirobbant az újabb bundabotrány, mely során például Mészöly Kálmán is előzetes letartóztatásba került.

Balog fejeli el a labdát Kincses elől, a háttérben Zentai. Vasas – FTC 2:3

1988 ősze, a foci mellett a magyar sport ünnepét is hozta. Szeptember 17 és október 2.-a között rendezték meg Szöulban, a XXIV. Nyári olimpiai játékokat, ahol hazánk sportolói összesen 23 érmet szereztek (ebből 11 aranyat!), mellyel az országonkénti éremtáblázaton az előkelő 6. helyen végzett. Ha Szöul, akkor természetesen Darnyi Tamás (két aranyérem), és egy emlékezetes aranyérem egy 14 éves úszócsodától, Egerszegi Krisztinától. Ki ne emlékezne Vitray Tamás legendás szurkolására: „Gyere, Egérke! Gyere, kicsi lány!” – még ennyi év után is beleborsódzik az ember, ha eszében jut a 200 méteres hátúszás döntője.

Furcsa kettősség jellemezte 1988 őszét. A kezdeti szürkeséget, remek bajnoki rajt követte, és bár voltak megtorpanások a szezon alatt, a végén a második hely újra optimistával tette a szurkolókat. Vártunk a fordulatra, vártuk, hogy ismét a régi fényében tündököljön a Ferencváros. A remény meg volt rá, mindenki abban bí­zott, hogy a szokásos remek tavasz után végre ismét bajnoki cí­met ünnepelhetünk.

Vajon 1989 tavaszán milyen fordulat várt ránk? Sorozatunk következő részéből minden kiderül.

Előző rész: 1988 tavasza – Következő rész: 1989 tavasza