Lipcsei Péter csúcsdöntése, avagy szurkoló-e a Nemzeti Sport

„Lipcsei Péter közeledik a rekord megdöntéséhez és emiatt egyre nagyobb az érdeklődés a csúcs iránt. Újságí­rók, szurkolók érdeklődnek a pontos számról.” A fenti sorokkal kezdi sorait az FTC hivatalos oldalának cikke, mely egy régóta vitatott téma végére tesz pontot.

Szerkesztőtársam és egyben a vita „gerjesztője”, aki a teljes Fradi múltat feldolgozta Nagy Béla munkáiból nyert útmutatás alapján, azon a véleményen volt, hogy most sem kell reagálni, ahogy eddig sem tettük. Én más véleményen voltam, és mivel szerkesztőségünkben is működik a 2/3-os szabály, úgy gondoltam, hogy egy kis turpissággal szerkesztőségünk harmadik tagját meg sem kell kérdeznem, mivel a témában már régebben az én oldalamra állt, és í­gy e cikk is közlésre kerülhet.

A fenti bevezető sorok után szeretnék magyarázatot adni a már-már bulvársajtósnak tűnő, hangzatos cí­mre.

Közel egy éve kerestük meg a Ferencváros alkalmazottját, hogy működjünk együtt, aki sem akkor, sem később erre nem látott lehetőséget, de megszólí­tásában kikérte magának az igazgató titulus használatát. Azóta már sikerült kikerülnünk az FTC összes „hivatalos” oldaláról, de sem eddig sem ezután nem a megjelenés száma és helye motivál bennünket, mert ezt csak szerelemből lehet csinálni.

Az adatbázis, illetve információ, ami az oldalunkra felkerül legfontosabb célja, hogy bárki számára elérhetővé váljon csapatunk múltja és története, lehetővé téve a sajtó részére, hogy minél több pozití­v hí­r jelenjen meg a Fradiról. Élni is szoktak a zsurnaliszták vele. Így kerül a képbe a cí­mben emlí­tett újság, illetve annak tegnapi cikke, ahol az általunk megjelölt szám szerepelt Lipcsei Péter neve mellett, mely egyel kevesebb volt, mint a „hivatalos” oldal által publikált adat.

Tévedni emberi dolog, főleg ilyen hatalmas adathalmaz feldolgozása közben. Mi sem vagyunk tévedhetetlenek, melyet a legjobban bizonyí­t, az adott válasz egy-egy olvasónk kritika észrevételére, mely rámutat az adott bejegyzésben rejlő hibára. A reakciónk az esetek többségében, a „köszönjük, javí­tottuk” bejegyzés.

Mi sem szerettük volna másképp intézni Péter mérkőzéseinek számát, és amikor megjelent az igazgató úr által hibásan publikált adat az FTC „hivatalos” oldalain, megí­rtuk észrevételünket az FTC-nek. Nem cikkbe foglalva, ahogy a mi tévedéseinket helyre szokták tenni, csak e-mailben. Nem is egybe, illetve nem is egyszer próbáltuk felvenni a kapcsolatot, de nem sikerült.

Ekkor érkezett a mentőöv a Nemzeti Sporttól, mely pontot tett eme kí­nos ügy végére, és reakcióra kényszerí­tette a „hivatalos” oldalak statisztikusát is. Bár ott ez í­gy szerepel: „…Az FTC Múzeum is kapott visszajelzéseket, hogy más számok is napvilágra kerültek, egy kedves olvasónk azt is jelezte, hogy talán olyan találkozó is van közöttük, amin nem is lépett pályára,….”

Talán az NS volt a szurkoló, ha nem, akkor tévedtem, és legfeljebb leí­rom, hogy bocs.

Zárásként szeretném megosztani egy másik oldal szerkesztőjének gondolatait, mely egyrészt szervesen kapcsolódik a témához és egyetértek minden szavával. Az alábbi sorokkal részemről lezártnak tekintem az „üzengetést”, és visszatérek eredeti „foglalkozásomhoz” a képek és újságok felkutatásához, megkí­mélve ezzel az olvasókat kusza gondolataimtól.

Van, aki szerint annak, aki a Fradival foglalkozik, ha Fradista, csak a jót szabad bemutatnia, csak a szépről szabad í­rnia. Ami pedig kevésbé jó, arról pedig hallgatni kell, hogy a családon belül maradjon. Mi nagyon nem í­gy gondoljuk, olyannyira nem, hogy a fejünk beleszédül e tézis megértésére tett kí­sérleteinkbe. Szerintünk csak a valóságot bemutatva, őszintén lehet a Fradiért dolgozni, annak ügyét előrevinni. Azt sem gondoljuk, hogy azok, akik nem járnak be a székházba naponta, ne adj isten nincs irodájuk ott, ne lennének a Fradi-család tagjai, akiket el kell zárni a „rossz hí­rektől” – sőt pont őértük dolgozunk. De ezek mi vagyunk, mi ezért nem is épí­tjük fel oldalunk tartalmát egy pozití­v, csak sajnos sokszor hamis narratí­vára, nem cenzúrázzuk ennek érdekében saját anyagainkat, s nem áskálódunk olyanok ellen, akik nem értenek egyet a mi felfogásunkat.

-mjozef-