Magyar Kupa beharangozó – Szegeden negatív a mérlegünk a SZVSE ellen
Szombaton Szegeden kezdjük a 2018/19-es Magyar Kupa küzdelmeit, a jelenleg Megye 1-ben szereplő SZVSE ellen. Nem lebecsülve az ellenfelet, a mérkőzés inkább egy baráti edzőmeccs kategória, ezért nem is volt szándékunkban beharangozót írni, de mikor merő kíváncsiságból elkezdtem „bányászni” az adatbázisunkban, több érdekességre is bukkantam. Kezdem egy kissé „rémisztő” adattal, miszerint Szegeden a SZVSE ellen eddig 4 alkalommal találkoztunk és háromszor a hazaiak nyertek! A 4 mérkőzésből kettő volt bajnoki (1942, 1943) és kettő MNK (1968, 1974), melyekről még beszámolunk, de először magáról a klubról ejtenénk néhány szót. Akik ismerik a szegedi labdarúgást, talán még azok sem tudnak kiigazodni hazánk harmadik legnépesebb városának focijában. Erről a kavalkádról évekkel ezelőtt Vitos György összeállításában két könyv is megjelent, de az átlag focikedvelő legfeljebb a SZEOL-t ismeri, azt is főleg az alapító, Szegedi EAC és a támogató állami olajipar nevének egy kissé furcsán csengő fúziója miatt. Pedig a szegedi labdarúgás egyidős a Fradival, 1899-ben alakult meg a Szegedi AK, mely elég kalandos utat tett meg az eltelt közel 120 év alatt: „A legendás hírű SZAK (később Bástya FC, Szeged FC, újra SZAK, SzSzMTE, majd Petőfi) 1977 elején hivatalosan is fuzionált az egyetemi klubbal, a SZEOL SC-vel (korábban KEAC, Sz. Haladás, SZEAC), így valamennyi korábbi gárdának az akkor létrehozott SZEOL AK hivatalos, alapszabályban is megjelölt jogutódja lett, megörökölvén” ezzel valamennyi ex-NB I-es csapat összes kiváló eredményét!” (Szeged MA, 2014).
A szombati magyar kupa ellenfelünk a Szegedi VSE egy teljesen más vonulatot képvisel. A klub is régi hagyományokkal rendelkezik, 1919-ben alakult és a negyvenes években két alkalommal is szerepelt az első osztályban. Ezekből az évektől datálható a két csapat közös múltja, mely csupán 6 mérkőzés, de ezeken kívül egyéb kapcsolat is színesíti a palettát. Először 1941.11.02-án mérkőztünk meg a SZVSE-vel az Üllői úton. Az újonc szegedieken a Sárosi dr. által vezérelt Fradi megsemmisítő 10:2-es győzelmet aratott úgy, hogy az akkori újságok beszámolója szerint a csapat formája még messze volt az előző bajnoki szezonban nyújtott, bajnoki címet hozó játéktól. A forma a továbbiakban sem javult, mely a tavaszi „visszavágón” meg is bosszulta magát, hiszen a lelkes szegediek, szinte végig 10 emberrel játszva, 1942.04.12-én visszavágtak az őszi vereségért, mely a szezon legnagyobb meglepetését jelentette. Bár a Fradi nem volt a topon, a bajnoki címvédés már elúszott, de a hazaiak az utolsó helyet foglalták el a tabellán és a bajnokság végén ki is estek az első osztályból.
A szegediek két gólját korának egyik legtehetségesebb csatárának tartott Tihanyi András lőtte, aki ezek után be is került a magyar válogatottba, sőt az első fellépésén, Németország ellen még gólt is szerzett. Az alacsony termetű csatárra, aki amellett, hogy gyors, robbanékony játékos volt, pompásan kezelte a labdát, ügyesen cselezett, ötletesen játszott és ésszerűen osztogatott, a Fradi is felfigyelt és 1944 őszén le is igazolta. Ferencvárosi pályafutását (29 mérkőzés, 9 gól) a világháború neki is beárnyékolta, hadifogságba került, és csak 1947-ben térhetett haza. Az átigazolásig még két mérkőzésen „ellenfélként” lépett a pályára. 1943.11.29-én, Szegeden, 8 ezer néző előtt újra meglepetés győzelmet arattak a hazaiak. A több napos esőtől áztatott pályán a szegediek sokkal lelkesebben és jobban játszottak, 1:0-ás győzelmük az akkori híradások alapján teljesen megérdemelt volt. 1944.06.04-én, az Üllői úton találkozott a két csapat, amit a Fradi nyert meg 3:1-re (Tihanyi ezen a mérkőzésen középfedezetet játszott a vendégeknél), de itt már nem SZVSE néven, hanem Tisza néven szereplő szegediek ellen.
Ezek után egy közel 25 éves pauza következett, a szegedi csapat ekkortájt már a második és a harmadik osztály között „liftezett”. 1968.06.19-én mégis óriási meglepetésre, MNK mérkőzésen, Szegeden, 10 ezer néző előtt 1:0-ra nyertek minden idők egyik legjobb Ferencvárosa ellen: Géczi – Novák, Páncsics Havasi – Juhász, Horváth Á. – Karába, Varga, Albert, Branikovics, Katona. Látható, Lakat Károly bajnokcsapata nem tartalékolt, mégsem bírt a lelkesen és helyenként jobban is játszó szegediekkel.
Az utolsó közös fellépésre szintén Szegeden került sor, 1974.02.27-én, ahol három múltbeli vereség után, bár játékával csalódást okozott, de végre győzni tudott a Ferencváros! Dalnoki Jenő, aki a mérkőzés utáni nyilatkozatait addig sem cifrázta túl, a győzelem után csak ennyit mondott: „Továbbjutottunk…” Majd vett egy nagy levegőt és a csapat után ballagott az öltözőbe.
6 mérkőzés, 3 Ferencvárosi és 3 Szegedi VSE győzelem, melyből kétszer már a magyar kupában is találkoztunk és ott is „döntetlen” a mérleg. Ettől függetlenül szombaton természetesen a Fradinak áll a zászló, de biztosak vagyunk benne, hogy a megyei osztályú hazaiak mindent elfognak követni annak érdekében, hogy megnehezítsék a zöld-fehérek győzelmét. Úgy, ahogy a múltban is minden alkalommal megtették amikor a Ferencváros ellen léptek pályára. Kötelezi őket a szegedi labdarúgást múltja, mely annak ellenére, hogy elég kaotikus még a mai napig is, számtalan remek játékost adott a magyar labdarúgásnak.
Közülük is kiemelkednek a Korányi testvérek. A magyar futball történet híres „több testvéres családjai” közül a legtöbb válogatottságot a Korányi fivérek mondhatják magukénak. A Szegedről származó, eredetileg Kronenberger nevű família hét (!) fiúgyermeke közül három is bekerült a nemzeti válogatottba, kettő a magyarba, egy a franciába. A legismertebb a legidősebb, Korányi „Króni” Lajos, aki a Fradiban 334 alkalommal lépett a pályára, háromszor nyert bajnoki címet, kétszer magyar kupát, tagja volt az 1937-s KK győztes Fradinak és 1938-ban a világbajnokságon ezüstérmet szerzett magyar válogatottnak. Az öcs, Korányi II. Mátyás Szegeden profiskodott, 1932 és 1935 között négyszer kapott helyet jobbszélsőként a magyar A-válogatottban. Az 1941.11.03-i mérkőzésen pályára is lépett és gólt is szerzett a Üllői úton a Fradi ellen. A harmadik Korányi fivér, Dezső is képbe került a Fradinál 1935 nyarán, de a felek nem tudtak megállapodni az 500 pengős árban. A francia FC Séte-nek megfizethető volt a tehetséges játékos, olyannyira, hogy később, Désiré Korányi néven öt ízben a francia nemzeti tizenegyben is pályára lépett.
Amikor először szembesültem az idei magyar kupa sorsolással és azzal a ténnyel, hogy negyedosztályú csapattal kezdünk nem gondoltam, hogy van közös múltja a két együttesnek. Pedig van, nagyszerű mérkőzések, meglepetésszerű győzelmek, kiváló játékosok.
Részei labdarúgásunk legendás történetének.
Vélemény, hozzászólás?