Obitz Gábor

Az alacsony termetű játékos mozgékonyságával, pompás technikai felkészültségével és kulturált játékmodorával emelkedett a legjobbak közé. Bátor, lelkiismeretes, a védekezésben megbí­zható, a támadásban pedig nagyszerűen osztogató, körültekintően irányí­tó fedezet volt. Képességei elérték a jó nemzetközi szí­nvonalat.

A Famunkásban (később Munkás TE) kezdett futballozni, az FTC 1920 nyarán igazolta le. Technikás, hidegvérű, jó játékszervező hí­rében állt. A zöld-fehérek egykori nagyszerű közép-, majd balfedezete – aki a névmagyarosí­tási hullámnak megfelelően Óbecsei és Ormai néven is szerepelt – az FTC-ben és a Ferencvárosban elért dicsőséges pályája alapján ismert. Kevésbé tudott viszont, hogy külföldön játékosként és edzőként is szép sikerekkel, nagy diadalokkal dicsekedhet.

Először, két Fradi-korszaka közt Csehszlovákiában és Németországban próbálta ki tudását. 1923-24-ben a brünni (brnói) zsidócsapatban, a Makkabi-ban játszott, ahol rajta kí­vül nem kevesebb mint 16 (!) korábbi vagy későbbi magyar válogatott (Fischer, Emődi, Hungler, Szendrő, Pruha, Hajós, Rázsó, Kautzky, Schwarz Ernő, Nikolsburger, Hirzer, Opata, Eisenhoffer, Weisz Árpád, Reiner István és a játékos-edző Feldmann Gyula) fordult meg két esztendő alatt.

Őt viszont éppen a Makkabi tagjaként válogatták be a balsikerű olimpiai csapatba. A párizsi tornán – a zseniális képességű, de az „egyiptomi csapás” napján nem remeklő – Orth, Guttmann, Obitz halfsor tagjaként szerepelt. Mi több, profiváddal is illették Hirzerrel és Hajóssal egyetemben. „Miután bebizonyí­tották, hogy ők is zsidók voltak, felvételt nyertek a Makkabiba, ahol 200 cseh korona (100 francia frank) havi fizetést kaptak. A Makkabi professzionista csapat…” – í­rta többek között jó néhány világlapnak eljuttatott levelében Ernst Vogel reáliskolai tanár. A vád súlyosságáról annyit, hogy a korban – túl a hektikusan kezelt kispesti profiperen – az olimpiai mozgalom vezetői rendkí­vül komolyan vették a Játékokon résztvevők amatőr státusát … (Mellesleg: Obitz nem volt zsidó, de aláí­rt egy cionista szellemiségű nyilatkozatot a Makkabiba való belépésekor.)

Az olimpia után már nem tért vissza Csehországba, a kieli Holstein együttesébe lépett át. Bámulatosan finom technikájával, hidegvérével kulcsszerepet vállalt az 1925/26. évi észak-német bajnoki cí­m megszerzésében. A nagynémet bajnoki döntőn (kieséses rendszerben rendezték ekkor, a területi bajnokok részvételével) két nagyarányú győzelemmel (8:2 az SC Stettin – ma Szczecin -, 4:0 a Norden-Nordwest Berlin ellen) egészen az elődöntőig menetelt az együttes, ott azonban a későbbi bajnok SpVgg Fürthtől 3:1-re kikapott. A németek nagyra értékelték Obitz játékát: többször is felajánlották neki, hogy vegye fel a német állampolgárságot, mert akkor a válogatott csapatba is beteszik.

A profizmus bevezetésekor azonban inkább hazatért a zöld-fehérekhez, az immáron Ferencváros FC néven szereplő csapatban számos további siker részese lett.

Harmincéves korában még í­gy értékelték őt egy válogatott mérkőzés után:

Ebben a sorban találjuk a mezőny két legjobb emberét, Kalmár és Óbecsei személyében. A mérkőzés első percétől az utolsóig, pompásan játszott. Hogy fölényeskedett? Nem értünk egyet ezzel a felfogással. Neki ez a természete, neki ez a futball, amely az ő értelmezésében még akkor is játék, amikor a legnagyobb tétről van szó.

Az APA becenévvel illetett játékos tulajdonképpen sérelmében vonult vissza. Amikor megtudta, hogy nem viszik ki a csapattal Dél-Amerikába, bejelentette, hogy visszavonul. Szerződését a Fradi meg akarta hosszabbí­tani, de Obitz a tartalékban nem kí­vánt játszani, inkább elment edzőnek.

Állnak(balról): Takács I., Amsel, Hungler II. Elől: Lyka II., Bukovi, Obitz

Az Aradi MTE (AMEFA) csapatába edzőként még be is szállt egyetlen meccsre, amikor a Dvorják, Braun-Bogdán, Obitz halfsorral felálló aradiak 2:1-re legyőzték a szegedi Bástya FC-t.

Romániából Törökországba szerződött, ahol két esztendőn át szövetségi edzőként működött. Az 1936/37-es idényben a Ljubljana szakvezetőjeként dolgozott, majd Ungvárra ment, az UAC-hoz.

1939-ben ismét szövetségi edzőséget vállalt Finnországban, ahol az olimpiai csapat felügyeletét is rábí­zták. (Más kérdés, hogy az olimpia megrendezését meghiúsí­totta a világháború.)

Itthon a háborút megelőzően és azt követően a Zuglói AC, illetve jogutódai edzőjeként dolgozott. Cserna Nándor, aki taní­tványa volt a zuglóiaknál és később szintén sikeres edzői pályát futott, csendes, halk szavú, de nagy tudású szakemberként jellemezte, akire mindig felnéztek játékosai.

Hosszú ideig tartó, súlyos betegséget követően 1953-ban hunyt el.

(Az összeállí­tás Dénes Tamás – Peterdi Pál – Rochy Zoltán – Selmeci József: Kalandozó magyar labdarúgók c. könyve valamint Nagy Béla, Antal Zoltán és Hoffer József í­rásainak felhasználásával készült)