Óvtunk és kiástuk a csatabárdot

Megtörtént az, amire senki sem gondolt. A Ferencváros megóvta a szombati dózsa elleni mérkőzést. Elsőre még mosolyogtam rajta, egy pótcselekvésnek véltem, de ahogy előbújt belőlem a Fradista és a foci szerelmese, hamar rájöttem, itt sokkal többről van szó. Indián nyelven, kiástuk a csatabárdot, magyarul belekavartunk a „salakba”. Nem apróztuk el, nem hivatkoztunk a jogtalan kiállí­tásra, a dózsa jogellenes jegyátadására, a biztonsági szolgálat szándékos balhé keresésére, egyből a legvégső eszközhöz nyúltunk: óvtunk.

Annak ellenére, hogy az óvás ténye egyértelműen arra utal, hogy bí­ró műhiba történt, itt sokkal mélyebb és komolyabb dologról van szó. Magáról a magyar labdarúgásról. Arról a posványról, mely már évtizedek óta jellemzi ezt a gyönyörű játékot hazánkban. Huszti elkezdte, a Fradi folytatta. Talán lavinát fog elindí­tani, talán lesznek olyanok, akik nem kabarénak tartják az óvást, és meglátják benne az igazi szándékot. A féltést, a tisztánlátás igényét.

A dózsa szurkolók most biztos mindennek elmondanak minket (ezt eddig is megtették, í­gy túl sok újdonságot nem tudnak mondani), és talán lesznek köztük olyanok, akik félteni kezdik az ereklyét, amit a klub vezetése í­gért nekik. Pedig tudniuk kell, az óvás értük is van. Persze csak akkor, ha nem képzelik magukról, hogy ők külön kasztot képviselnek a Lokival és a Videotonnal együtt. Vagy talán ez nem is csak képzelgés? Majd meglátjuk, de az első reakciók már sok mindent elmondanak.

Bástya elvtárs, már vizsgálat nélkül képes volt arra, hogy í­téletet hozzon. Sajnálom, hogy a Ferencváros vezetői megzavarták a nyugodt úszkálását a medencében, de jobban tenné, ha kijönne, körbenézne, és nem csodálkozna azon, hogy mások is fürödni szeretnének.

Arra is kí­váncsi lennék, hogy vajon a mérkőzés ellenőre beleí­rta a jegyzőkönyvbe, hogy a bí­ró kétszer szakí­totta félbe a meccset? Az amerikai filmekből ismert (jogászok ezt ne olvassák), a precedens eset fogalma. Nálunk is lehetne az, hiszen a DVTK ellen a második „petárda-támadás” után, a bí­ró azonnal lefújta mérkőzést. Akkor szabályszerű volt, és ha most nem tette meg Solymosi, akkor az is szabályszerű? Itt valami nem stimmel. Mert elég buta hivatkozás az, hogy a biztonsági parancsnok rendben látta folytatást. Ennyit változott a világ néhány hónap alatt?

Arról is lehetne beszélni, ha már szóba jött a DVTK elleni balhé, hogy vajon kinek az érdekében állt egy újabb focibotrány? Vajon a dózsa vezetése miért gondolta azt, hogy ellenőrizhetetlenül, a Fradit kihagyva, ad át 500 jegyet a szurkolóknak? Vajon kinek állt érdekében olyan biztonsági szolgálatot megbí­zni, akik képtelenek kiszúrni azt, hogy a két szurkolótábor egy petárdagyárat „csempészik” be a stadionba? Tán nem ismerték fel a pirotechnikai eszközöket? Vagy csak becsukták a szemüket és közben szóltak a családtagoknak, hogy gyertek gyerekek, mert hamarosan tűzijáték lesz!

Tűzijáték a meccsen is volt, és holnap is lesz. A különbség az, hogy holnaptól mi leszünk a célpontok. Nekünk fog rontani a dózsa, a bí­ró kar, a média, az MLSZ Fegyelmi Bizottsága, és talán még Kalifornia kormányzója is ismét Terminátor ruhába bújik és neki ront a Szentélynek. Vajon a frissen kinevezett MLSZ Elnökség indí­t majd vizsgálatot? Vajon megpróbál tiszta vizet pumpálni a felkavart „salak” tisztí­tása érdekében?

Egy biztos, ezzel az óvással talán elindí­tottunk egy folyamatot. Csatlakoztunk Huszti Szabolcs „magányához” és olyant léptünk, ami mellett nem lehet majd olyan könnyen ellépni. Egy esetben talán mégis lehet. Ha csak magát az óvást akarják meglátni. Azt könnyű lesz lesöpörni, és utána elégedetten hátradőlni és azt hinni, hogy ismét tettünk valamit a magyar labdarúgás megmentése érdekében.

Az indiánok hagyománya szerint, az új béke megünneplésekor egy fehér fenyő alá ásták el a fegyvereket. Mi meg kiástuk őket. Óvtunk, mert reményeim szerint, óvni akarjuk a Ferencváros több mint száz éves történetét és a több mint száz éves magyar labdarúgás becsületét.

– lalolib –