Egy kicsit fájt, de túltettük magunkat az újabb EL csoportkörös vereségen. Megszoktuk – motyogtuk halkan, nem legyintettünk hozzá, mégis csak a csapatunkról van szó, akiktől azért ennél sokkal többet vártunk. Tudtuk, még ha az elején nem is vallottuk be, hogy a G csoport majdnem BL színt, hiszen a Leverkusen jobb mint a Wolsburg, a Betis jelenleg sokkal jobban áll a bajnokságban mint a Villarreal, a Celtic meg többször volt BL csoportkörös, mint a legtöbb EL mezőnyében szereplő csapat. Ettől még a pontatlanság fájó és keserű. Van még egy mérkőzésünk a Leverkusen ellen, az értékeléssel várjuk meg az utolsó csoportmérkőzésünket. A továbbjutás esélye már tovaszállt, innentől minden erőnkkel a magyar bajnokira kell összpontosítani, mert ha ott is gondjaink lesznek, azt már nehezen fogjuk „lenyelni”. És ha már vasárnap délután Mezőkövesdre látogatunk, jöjjön egy régi matyó mondás, miszerint „hadd korogjon, csak ragyogjon”, mely eredetileg a hímző asszonyokra vonatkozott, akik bár szegényen, korgó gyomorral, de csudaszép hímzésekkel szereztek hírnevet szülőföldjüknek. Most mégis magunkra veszem, jelentse az EL szereplés a korgó gyomrunkat, a ragyogás meg a bajnoki szereplést. Ehhez meg jó lett volna folytatni az idegenbeli sorozatunkat, eddig még pontot sem vesztettünk ha kiléptünk az Üllői útról. A gondot nem is ez okozta, hanem a hazai 8 pont amit odaajándékoztunk az ellenfeleinknek. Természetesen nem ég a ház, hiszen a szombati forduló után két mérkőzés mínuszában is vezettük a bajnokságot. Ezt toldottuk meg hárommal Mezőkövesden, lassan helyére került a világ rendje, legalábbis a magyar bajnokságban. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →