Molnár Tamás
Feljegyzések a fotelból – Az álom kapujában
Pedig sokszor megfogadtam már (esküt azért nem tettem rá), hogy nem hivatkozom a történelem ismétlődésére, ezért most el is engedem a világ körforgását a Viasat History számára, én meg nemes egyszerűséggel, a tegnap esti diadallal a szívemben, Rebrov mester ismétli önmagát-ra változtatom a bölcseletet. Tudom, ilyen törvényszerűséget talán nem kéne átfogalmazni, de úgy érzem ma mindent megtehetek, ráadásul még nem is követek el túl nagy bűnt, ha a tegnap esti zseniális (ma még biztos lesz néhány magasztaló jelző) teljesítményt Rebrov „nyakába varrom”. Aki nemes egyszerűséggel a szép emlékek felidézésére fogta a három héttel ezelőtti Celtic elleni győzelemről készült videót, benyomta az okostévéjébe, felkuporogott az ágyra, kezébe talán tollat is fogott, hátha van még olyan tanulsága a meccsnek amit ki kell javítani a Dinamo Zagreb ellen, de ahogy peregtek a percek, hamar rájött, hogy nem elég itt jegyzetelni, a fiúk előtt is le kell még néhányszor vetíteni, majd kiadni a hadiparancsot: mindent úgy kell csinálni, mint Glasgowban. Akár csinálhatnánk egy másolatot is, amit el lehetne küldeni Zágrábba néhány soros üzenettel, miszerint nem szükséges elbuszozni a tengerpartról, a vírus sem akarja nyugdíjazni magát, a forgatókönyv adott, ha tetszik, ha nem, minden menetrendszerűen úgy fog történni mint három hete. Megszerezzük a vezetést, utána nyomtok egy kicsit az izgalom kedvéért, majd a második félidőben jön egy apró termetű csatár, nem Töki, ő most az elsőt készíti „csak” elő, Uzuninak hívják, biztos nem hallottatok még róla, ő nem 20 milliós mint a Ti csatárotok, de úgy fog kirobbanni a lassú védők közül mint ahogy Ti terveztétek a villámlábú Kastratival, a különbség csupán annyi lesz, hogy a Ti hálótokban fog landolni a laszti és nem a miénkben. Utána megpróbáljátok újfent kozmetikázni az eredményt, de véssétek jól a fejetekbe, ez a Fradi már nem ijed meg, nem zavarodik meg ha a benyomják a kapu elé, ezért kár is erőlködni, a BL-playoff a miénk. De ha annyira jönni akartok, hát legyen, de készüljetek fel, az előírások szerint üres stadion fog várni, de kintről több ezer torokból fog zúgni 90 percen át a buzdítás. Nem hangszóróból, élőben fogjátok hallani a szívek dobbanását, mely nem csak a stadion környékén zakatol, hanem át is plántálódik a játékosokba, egy olyan plusz erőt adva, mellyel nem lehet felvenni a versenyt. Ilyen egyszerű lenne a továbbjutásunk? Nem, természetesen nem…vagy talán mégis? Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2020.IX.16. BL-selejtező: Ferencváros – GNK Dinamo Zagreb: 2-1
Tényleg más ez a Fradi, most megverte a bajnok a Dinamo Zagrebet!
Történelmi siker! Sorozatban harmadszor lesz magyar csapat európai kupa csoportkörében. A BL-főtábláért a Molde lesz az ellenfél.
A labdarúgó Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében a Ferencváros 2–1-re megverte Budapesten a Dinamo Zagrebet, ezzel már biztosan bejutott az Európa-liga csoportkörébe, a BL-csoportkörtől pedig már csak egyetlen párharc megnyerése választja el – az ellenfél a norvég Molde lesz! Sorozatban harmadszor lesz magyar csapat európai kupa csoportkörében, a Mol Vidi FC után kétszer az FTC érte el ezt a bravúrt.
Feljegyzések a fotelból – Keretbe zárt ötös
Nehezemre esik, de Danival kell kezdenem. Számomra továbbra is ő az elmúlt évek legjobb Fradi csatára, szimbólum volt éveken át a góljaival, a mentalitásával, a 100 kiló vagyok… kijelentéseivel, de tegnap este számomra túllépett egy határt. Frusztrált volt már az egész 90 perc alatt, Frimpongba annyiszor rúgott bele ahányszor csak találkoztak, Abraham „jószerencséje” abban nyilvánult meg, hogy Dani csak ritkán került kapcsolatba a labdával, így megúszta komolyabb sérülés nélkül, bár volt olyan talpalása amikor csóváltam a fejem, de mikor a védőnk egyik alkalommal úgy szerelte le becsúszva, hogy mindkét lábát használva csente el Danitól a labdát, inkább mosoly ült az arcomon. Ami le is fagyott a mérkőzés utáni nyilatkozatától. Megértem a helyzetüket és voltak is olyan pillanatok a halasztási kérelmük után, amikor én is amellett voltam, hogy talán mégsem kéne pályára lépni, de „lehiggadva” már tudtam, egyszerűen nem volt más választásunk. Zsúfolt a program, szinte az egész csapat válogatott, így a „szünetbeli” pótlás kilőve, plusz szerdán fontos mérkőzés vár a csapatra és reményeink szerint az ősz megint csoportkört hoz. Ilyen flúgos futam közepette, egy nappal a mérkőzés előtt halasztást kérni a paksiaktól…hát, ez inkább volt elterelés, mint valós igény. Egy dolgot ne felejtsünk el, az MLSZ szabályzata értelmében minden csapat vírusfertőzés miatt egy alkalommal kérhet halasztást. Erről is lehetne értekezni, meg az egész bajnoki lebonyolításról a jelenleg vírusveszélyes helyzetben (ezzel is akartam kezdeni a jegyzetet, de Dani „közbeszólt”), de a lényeg az, hogy a paksiak már másfél hete tudják, hogy baj van, de a titkolódzáson túl mást nem lehetett hallani tőlük. Ha józanul átgondolják, akkor fertőzés okozta karantént nem a Fradi ellen használják fel, hanem valamelyik soron következő, számukra pontszerzési eséllyel kecsegtető mérkőzés előtt. De ők inkább húszra húztak még egy lapot, majd mikor a Fradi nemmel válaszolt durcásan huzigálni kezdték a szakállukat. Dani erre tett rá egy lapáttal a mérkőzés végén. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2020.IX.11. Ferencváros – Paks: 5-0
A Ferencváros meg sem állt öt gólig a Paks ellen
Bödé Dánielék a koronavírus miatt erősen tartalékosan álltak ki, jól sikerült a Fradi BL-főpróbája.
A válogatott szünet után a 4. fordulóval folytatódik a labdarúgó NB I, a kör nyitó mérkőzésén a Ferencváros 5–0-ra nyert odahaza a koronavírus által megtépázott Paks ellen.
2020.IX.6. Nemzetek Ligája, Magyarország – Oroszország: 2-3
Nem ment eléggé a mumus ellen: kikaptunk a Puskás Arénában az oroszoktól
Hiába a hősies, kétgólos hajrá, a korábbi magyar hibákat három góllal használták ki a rutinos vendégek.
Habár a háromgólos hátrányba kerülő magyar válogatott egy gólra felzárkózott Oroszországhoz, nem jött össze az egyenlítés, így Marco Rossi együttese 3–2-es vereséget szenvedett a Nemzetek Ligája B-ligájának 2. fordulójában.
Mazzonetto Alessio
2020.IX.5. Ferencváros – Soroksár: 4-3 (edzőmérkőzés)
2020.IX.3. Nemzetek Ligája, Törökország – Magyarország: 0-1
Szoboszlai pazar szabadrúgásgóljával legyőztük Törökországot!
Marco Rossi csapatának két kapufája is volt • Remek siker az NL-nyitányon Sivasban.
A labdarúgó Nemzetek Ligája B-divíziójának 1. fordulójában a magyar válogatott Szoboszlai Dominik pazar szabadrúgásgóljával 1–0-ra legyőzte Törökországot Sivasban.
Feljegyzések a fotelból – A kiállítás (?!) győzelmet ért
Nem volt könnyű feladat ráhangolódni a ZTE elleni bajnoki mérkőzésre. Ahhoz még túl mélyen élt bennem a szerdai diadal – melyhez hasonlót legutóbb 1995-ben értünk el -, hogy oly gyorsan visszarángassam magam a bajnoki küzdelmekhez. Melyek épp olyan, vagy talán még fontosabbak is, mint a nemzetközi szereplés, hiszen az veti megy az ágyat ahhoz, hogy visszatudjunk térni Európába. A Celtic legyőzése ennek a visszatérésnek volt az egyik legfontosabb (ha nem a legfontosabb) mérföldköve. A tavalyi menetelés talán még észrevétlen maradt, mert bár jó csapatok ellen játszottunk, de a kissé excentrikus európai foci csak akkor kapja fel a fejét, ha a számára is „kedves” csapat hullik el már a kvalifikáció második körében. Ez még akkor is így van, ha a kételkedők (hazai szinten is voltak jó néhányan) szerint a Celtic már nem tündököl a régi fényében. De rázzuk le ezeket a „károgókat”, tőlünk ezt a sikert senki tudja elvenni, ahogy 25 évvel ezelőtt Anderlecht elleni sikert sem, mely egyből BL-csoportkört ért Novák Dezső csapatának. Nekünk ez még egy kissé messze van, de ez főleg a megváltozott és átalakult Európának köszönhető. De most tényleg be kéne tenni a vitrinbe a szerdai győzelmet, utoljára még megcirógatni, újból felidézni Sigér és Tokmac gólját, majd visszatérni a jelenbe, mert vasárnap délután egy sokak által könnyűnek látszó feladatot kellett Rebrov csapatának teljesítenie. Én nem tartoztam a „Celtic után mindenkit legázolunk” kategóriába, éreztem, nem lesz könnyű menet begyűjteni a három pontot a zalai kék-fehérek otthonában. Arra persze én sem számítottam, hogy nem csak a fáradtság és az agyak átprogramozása fog esetleg gondok okozni, hanem egy, a szakmáját elég alacsony szinten űző fekete-kék ruhás „valaki”, aki úgy döntött, majd én visszarángatom a Fradit a nagy magyar valóságba. Egy kattintás ide a folytatáshoz....








HOZZÁSZÓLÁSOK