Földi kincsek nélkül
Stanley Aborah: 31
A belga utánpótlás-válogatott középpályás a szlovén Mura 05 csapatától érkezett az Üllői útra 2012/13 telén.
Bemutatkozó mérkőzésén góllal tette le a névjegyét, összesen hét bajnoki találkozón lépett pályára 2013 tavaszán és egyszer volt eredményes.
Háromszor szerepelt a csapatban és ugyanennyi találatot jegyezhettünk fel a neve mellé a második számú hazai kupasorozatban. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Berta László
A tősgyökeres Fradi-nevelésű fiatal (az 1945/46 évi ifi bajnokcsapat tagja) szó szerint viharos gyorsasággal befejezte szereplését a Ferencváros első csapatában.
Szegeden a 66. percben ugyanis óriási vihar támadt és a mérkőzést a bíró lefújta. Berta Lászlót pedig a történelem szele az Egyesült Államokba fújta. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2018.VI.20. Ferencváros – Villány: 9-0 (edzőmérkőzés)
Felkészülés: az FTC kilencet hintett megyei ellenfelének
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros 9–0-ra legyőzte a megyei első osztályú Villányt felkészülési mérkőzésen.
A 2017–2018-as szezont a Baranya megyei első osztály 12. helyén záró Villány nem tudott nagy ellenállást kifejteni a zöld-fehérekkel szemben: a Fradiból már a 11. percben betalált az új szerzemény, Sigér Dávid, valamint ott volt a kezdőben a Szerbiából érkezett Abraham Frimpong is. Mint az a fradi.hu beszámolójából kiderül, az FTC az első félidőben háromszor ünnepelhetett – igaz, az élvonalbeli csapatnak rengeteg helyzete volt, több gólt is lőhetett volna. A második játékrészben aztán kinyílt a gólzsák: Priskin Tamás mesterhármast szerzett, de Varga Roland, Lovrencsics Gergő és Dejan Georgijevics is eredményes volt – Thomas Doll alakulata végül 9–0-ra legyőzte a Villányt.
Sigér Dávid
Abraham Frimpong
Szécsi Géza
1915 és 1916 tavaszán két mérkőzésen szerepelt a hátvéd.
Debütálása igencsak érdekes körülmények között esett: Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Palcsek Antal
Az amatőr korszak utolsó idényében rúgta a labdát a középcsatár zöld-fehérben.
Pataki helyén ritkán jutott szóhoz. Összesen két bajnoki találkozón kapott játéklehetőséget és egyszer volt eredményes a bajnokcsapatban. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Bernáth László
1962-ben ifjúsági játékosként került az Üllői útra és egy év múlva tagja volt a Caligaris-tornát valamint az ifjúsági bajnokságot is megnyerő Ferencvárosi csapatnak.
ígéretes balszélsőnk végül keveset szerepelt az “egyben”. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Prukner László visszatért
A Fradi korábbi vezetőedzője, Prukner László lett az FTC utánpótlás szakmai igazgatója. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
HOZZÁSZÓLÁSOK