A hét elején láttam egy dokumentumfilmet Julius Caesarról, aki kiváló hadvezér volt, remek stratéga, agyafúrt politikus, de kegyetlen zsarnok is. Nem csak a római köztársaságot adta át a múltnak és lett Róma tejhatalmú Imperátora, de a gallok elleni kegyetlenkedései is bevonultak a történelemkönyvekbe. Természetesen semmilyen összefüggést nem akarok kreálni az Imperátor és a tegnapi “bajnoki döntő” között, csak a film nézése közben, amikor is Ceasar a légiói élén átlépte a Rubicont és elindult Róma meghódí­tására, akaratlanul is a szombat esti mérkőzés támadta meg a gondolataimat. Aki átlépi a Rubicont, az elveti a kockát – í­rta több mint kétezer éve Plutarkhosz , melynek jelentése az idők folyamán már szimbolikus értelmet kapott. Már nem a köztársaság megdöntéséről, a zsarnokság kezdetéről szól, hanem a vállalásról, a bátorságról és a remények beteljesedéséről. Innen meg már nem nehéz átlépni kétezer évet és megérkezni Felcsútra. Vajon áttudjuk lépni a Rubicont, vajon sikerül megszerezni a három pontot, mely után még nem lett volna elvetve a kocka, de már egyenes út vezetne a harmincadik felé, olyan könnyedén, ahogy Ceasar bemasí­rozott légiói élén a Via Appián Rómába. Ezt az utat ha helyzeteinknek csak a felét értékesí­tjük, 45 perc alatt meg is tehettük volna. Eldönthettünk volna a meccset, helyesbí­tek, Varga Roli dönthette volna el, de azok a “lábában” maradtak. Ritkán adatik meg egy csatár életében, hogy 45 perc alatt, négy gólt is lőhessen. Ez egy edzőmeccsen még előfordul, de egy bajnoki döntőnek beharangozott mérkőzésen olyan kevés rá az esély, mint annak, hogy Ceasart nem gyilkolják meg a szabadság eszméjét (plusz a hatalmukat) féltő szenátorok. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →