„A pálya rövid és hengerelt havas, csinos lyukakkal. A mérkőzés kezdete lassu volt s némi magyar fölény konstatálható. Ide-oda hullámzik a kép, de lassankint belátom, hogy a reggeli panaszkodások nem voltak hiábavalók: a csapat harmada le van törve s a többi se jókedvü. Hozzájárul a buta pálya, amin küzdeni kell az egyensulylyal.” – az idézet 1911-ből való, mely pikí­rt és szórakoztató, de számunkra sporttörténeti is egyben. Az első világégés kezdete előtt három évvel, január 8-án a magyar nemzeti válogatott Zürichben, 6 ezer néző előtt 2:0-ra kikapott Svájc válogatottjától. Nem rémisztgetésnek szántam azt, hogy egy vereségről való tudósí­tással kezdtem, de a 105 évvel ezelőtti mérkőzés az első válogatott találkozónk volt Európa „semlegeseivel”, a speciális, több funkcióra is alkalmas bicskák boldog tulajdonosaival, a svájci válogatottal. Elsőre meg is lepődtem, hogy ilyen régi kapcsolatban vagyunk a svájci focival, számomra a labdarúgás hőskora Anglián kí­vül, Magyarországot, Ausztriát és Olaszországot jelenti. Aztán ahogy a „kezembe” került a magyarfutball.hu kimutatása, miszerint az osztrák sógorok után Svájccal játszottuk a legtöbb válogatott meccset (44), felkeltette az érdeklődésemet. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →