Adventi naptár – 2015 Barangolás szurkolói szemüveggel

advent-2015

Még 20-at kell aludni

advent-1

1954-ben voltam először Fradimeccsen. Azóta lejátszottak néhány ezret. De mindenkinek vannak olyan mérkőzései, amelyre évtizedek múltán is visszaemlékszik. Lehet, hogy nem is volt jelen, csak TV-ben látta vagy rádión hallgatta. Remélem, más is követi példám, és í­gy egy feltehetően érdekes, de nyilván nagyon szubjektí­v sorozat alakulhat ki. Mert ne felejtsük el: EGY mérkőzést játszottak le, de az SOK-SOK (abban az időben tí­zezrekkel is mérhető) meccsemlékké változott.

YSE

“CSAK EGY MECCSET JÁTSZOTTAK DE ANNYI MECCSEMLÉK VAN, AHÁNYAN LÁTTÁK.”

Tovább olvasom…

Feljegyzések a fotelból – Harcoltunk, küzdöttünk, győztünk

fotelszurkolo_newNem könnyű feladat hétköznap reggel, egy kevésbé átaludt éjszaka után megí­rni a tegnapi mérkőzés „jegyzőkönyvét.” Mégis csak hétköznap van, ráadásul Mikulás bácsi már készülődik a hétvégére, nekem meg 8-kor nyitnom kell az üzletem ajtaját és ahelyett, hogy nyugodt, békés körülmények között örömködnék az újabb rangadón aratott győzelmünkön, a nem mindig kedves vevőket kell kiszolgálnom. Pedig siettem, az otthoni kávémat is kutyafuttában ittam meg (inget is kellett cserélnem miatta) és bár tegnap éjfél magasságában (akkor értünk haza) még úgy terveztem, hogy ha hajnalban kinyí­lik a szemem, akkor kisunnyogok a konyhába, gyorsan felhörpintek egy kávét és megpróbálom Tabi László gyorsaságában megí­rni a jegyzetemet, de erre nem került sor. A kiváló í­ró, publicista mondta egyszer a kiadójának, aki számon kérte mert nem adta le időben az í­rását, hogy szóljon Marikának, hogy négy cukorral kérem a kávét, közben meg fűzzön be egy géppapí­rt, és amí­g szürcsölöm a botrányosan olcsó és rossz kávéját, lediktálom a novellámat. Ilyen gyorsan nekem nem megy, pedig a tegnapi 90 perc még a szemem előtt pereg, ráadásul még 8 óra sincs, í­gy a „Nyitva”-táblát sem kell elfordí­tani, de az itteni kávéfőző megmakacsolta magát, valami furcsa sistergő hangokat hallok a raktárból, talán ki kéne kapcsolni, de a második kávém nélkül képtelen leszek tovább püfölni a billentyűzetet…Inkább megnézem mi folyik (vagy inkább nem folyik) a raktárban. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Adventi naptár – 2015 Tempó Fradi a „stáblistán”

advent-2015

Még 21-et kell aludni

advent-1

Lakat T. Károly vállalkozott arra, hogy a legendás játékosról „filmet” készí­tsen. Nem mozgófilmet, de minden mozzanat és esemény mely meghatározta a kiváló játékos pályafutását és életét, megelevenedik a leí­rt szavakat olvasván. Feri bácsi személyes „vallomása”, a szerző édesapjának és a többi játszótársnak a visszaemlékezései, a korabeli legendák segí­tették Lakat T. Károlyt abban, hogy bemutassa a ferencvárosi labdarúgás legendás alakját, akivel együtt élt az a történelem, mely nélkül mi sem élhetnénk a jelenben.

RUDAS FERENC, a velünk élő történelem

Tovább olvasom…

2015.XII.2. Ferencváros – Videoton: 1-0

NS-20151203-01-20151202R(ang)adó – a cserecsatár döntötte el a Fradi–Vidit

Ramí­rez és Kovács is megúszta a pirosat, Böde ziccert rontott. 5379 néző előtt nyertek a zöld-fehérek.
A labdarúgó NB I 15. fordulójában a Ferencváros hazai pályán a csereként beálló Radó András góljával 1–0-ra legyőzte a Videotont.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

„Ó kapitány…kapitányom!…” – 50.

lakat-kapitány-2

Egy szenvtelen holland a bolondját járatta velünk…

Kötve hiszem, hogy a magyar labdarúgás 1901 óta í­ródó történelmében volt rövidebb „sajtótájékoztató”, mint amilyet 2008. április 24-én az MLSZ akkori elnöke, Kisteleki István tartott a szövetség épületében „vérszagra” összegyűlt újságí­róknak… Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Bajnoki beharangozó: 12-1 a Videoton ellen

A két csapat 88. (az Üllői úton a 36.) bajnoki mérkőzése következik.

1967 júliusában találkozott először a Fradi az akkor még másodosztályú ellenfelével. A Székesfehérváron rendezett MNK meccset Albert és Varga góljaival (+ egy öngól is született) az FTC nyerte 3:1 arányban a Székesfehérvári VT Vasas néven szereplő fehérváriak ellen. Ez történt a múltban. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Adventi naptár – 2015 „Tempó Fradi – Alapí­tványi háttérrel”

advent-2015

Még 23-at kell aludni

advent-2

„Kis lépés az embernek, de nagy lépés az emberiségnek” – közölte Neil Amstrong a houstoni központtal a Holdra lépésének pillanatában. Szerkesztőségünk munkáját  a Tempó Fradi Alapí­tvány működteti és felügyeli. Számunkra ez nagy lépés és reméljük, sőt bí­zunk benne, hogy a Ferencváros történetének feldolgozásával egy kis lépéssel még közelebb kerülhetünk ahhoz a közösséghez melynek eddig is tagjai voltunk.

Hobbinak indult, egy soha el nem múló szerelemnek, mely az idők folyamán kinőtte a kereteit.

A LEXIKON

Tovább olvasom…

Adventi naptár – 2015 „Tempó tettek – Fradista összefogással”

advent-2015

Még 24-et kell aludni

advent-1

Köszönetet szeretnék mondani mindenkinek, aki az elmúlt években segí­tette, támogatta a Tempó Fradi Alapí­tvány munkáját. Sok minden történt velünk, í­gy nehéz lenne felsorolni is az apró lépéseket, melyek elvezetettek ez év november 27-hez.
Nyilas Elek
a Tempó Fradi alapí­tvány kuratóriumának elnöke

„Aki tiszteli a múltat, az tudja honnan jött.”

Toldi Géza sí­rjának felújí­tása

Tovább olvasom…

Tapolca, 2026. január 10.

OLDALAK

KATEGÓRIÁK