„Ó kapitány…kapitányom!…” – 23.

lakat-kapitány-2

Mészöly Kálmán első kapitánysága idején olyan volt, mint egy, a játékosai közül…

Mészöly Kálmánt még másfél hónap választotta el attól, hogy betöltse 39. életévét, amikor először ült teljes tréneri felhatalmazással a magyar válogatott kispadján.

Azért nem í­rhatom, hogy szövetségi kapitányként, mert ekkor még nem volt az!

Dr. Lakat Károly 1980. április 30-án, Kassán a Csehszlovákia elleni A-válogatott mérkőzésen vezette utoljára a nemzeti tizenegyet (fontos tudni: ez nem azonos azzal az olimpia selejtezővel, amelybe voltaképpen belebukott) és ezen a Katzirz – Paróczai, Bálint, Garaba, Tóth J. – Pál, Nyilasi (Kovács I.), Zombori – Fazekas, Törőcsik, Várady összeállí­tású csapat 1-0-ra veszí­tett az Antonin Panenka (van-e, ki e nevet nem ismeri?), Zdenek Nehoda, Marián Masny hármas köré épí­tett Eb-cí­mvédő ellen. Nem volt ez tragikus eredmény, arról nem beszélve, hogy ez a kudarc már nem az amerikaiak ellen pályára lépő „C”-válogatottat érte. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2015.V.24. Ferencváros – Bp. Honvéd: 1-0

Ferencváros: kupaarany után bajnoki ezüst

Biztosan 2. lesz a Honvédot legyőző Fradi, a kispestieknek még izgulniuk kell a kiesés miatt.
Somália első félidei találata döntött a zöld-fehérek javára a Ferencváros–Budapest Honvéd bajnokin a labdarúgó NB I huszonkilencedik fordulójában. A hazaiak ezzel bebiztosí­tották ezüstérmüket, a kispestiek pedig még kieshetnek, de az utolsó fordulóban az élvonaltól már biztosan búcsúzó Lombard Pápát fogadják odahaza. A biztos bennmaradáshoz még egy pont kell a Honvédnak.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

A „kis Fradi” játékosai voltak: Palotay Ferenc

palotay-ferencPalotay Ferenc korosztályos bajnokcsapatok tagja, Fradi-nevelés. Az FTC serdülő és ifjúsági csapataiban, Vincze Géze kezei alatt együtt játszott később hí­res NB I-es és válogatott játékosokkal: Zsiborás Gáborral, Giron Zsolttal, Tepszics Ignáccal, Kékesi Rezsővel, Rubold Péterrel majd a ’80-as években -többek közt- csapattársa volt Páncsics Miklósnak is az NB II-es Bp. Épí­tőkben. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – 21 avagy álom luxuskivitelben

fotelszurkolo_new„…azok, akik szeretik egymást, összetartoznak, és csak együtt lehetnek igazán boldogok.” – Truman Capote í­rta le ezt a nagyszerű gondolatot az Álom luxuskivitelben cí­mű regényében (film is készült belőle, amit minden idők egyik legjobb ví­gjátékának tartanak), mely tegnap késő este, zuhogó esőben több mint tí­zezer boldogan ölelkező Ferencvárosi szurkolónak lett a „védjegye”. Nehéz, vagy talán nem is lehet szavakba önteni azokat az érzéseket, melyek még egy órával a kupadöntő után is betöltötte az arénát. Hiába szakadt az eső, hiába vált az első nyolc sor az eső martalékává (köztük voltam a barátaimmal én is), a stadion aulája még 11 óra tájékán sem akart kiürülni. Jó volt együtt lenni, jó volt 11 év után újra magyar kupát nyerni és 20-ról 21-re lépni, mely lehet, hogy kis lépés volt a magyar labdarúgásnak, de nagy lépés volt a Ferencvárosnak. Megmerem kockáztatni azt is, hogy a 2006-os jogtalan kizárásunk után tegnap száguldott be a Fradi-vonat az állomásra, miközben porrá zúzta a magyar bajnokot, akik különféle statisztikákban már Európa élmezőnyébe tartozott. Azt persze én sem állí­thatom, hogy a 50. percig nem volt méltó ellenfél a Videoton (bocsi, ez egy kicsit fellengzős kijelentés – de ugye most meg lehet bocsájtani?), de amit a Fradi az utolsó 40 percben produkált azt még az esőistenek sem fogják tudni elfelejteni. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2015.V.20. MK Döntő, Videoton – Ferencváros: 0-4

Gólzápor a zivatarban – kupagyőztes a Ferencváros!

Tizenötezer néző előtt a 2. félidőben négyet vágott a Fradi – 21. alkalommal hódí­totta el az MK-t.
A labdarúgó Magyar Kupa 2014–2015-ös kií­rásának győztese a Ferencváros lett azzal, hogy az Üllői úton 15 ezer néző előtt rendezett fináléban 4–0-ra legyőzte a Videotont. A gólokat Varga Roland, Batik Bence, Roland Lamah, illetve Szolnoki Roland szerezte – a Vidi jobbhátvédje saját kapujába talált be.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

HLSZ: Gera a szezon játékosa, Dzsudzsák a legjobb légiós

20140905-gera-zoltanA Hivatásos Labdarúgók Szervezetének nagyszabású gáláján a labdarúgó NB I 2014–2015-ös szezonjának legjobbjait dí­jazták. A játékostársak szavazatai alapján a Ferencváros középpályását, Gera Zoltánt választották meg az idény játékosának, mí­g az év edzője a Videotont bajnoki cí­mig vezető Joan Carrillo lett. A legjobb légiósnak járó elismerést Dzsudzsák Balázs érdemelte ki.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

„Ó kapitány…kapitányom!…” – 22.

lakat-kapitány-2

AZ OLIMPIÁK EMBERE EGY OLIMPIAI SELEJTEZŐBE BUKOTT BELE…

Az 1902-ben kinevezett Gillemot Ferenc volt az első, a jelenleg regnáló Dárdai Pál az 51. szövetségi kapitánya a magyar labdarúgó válogatottnak.

Volt közöttük épí­tész, rendőrfőnök, olimpiai bajnok, katonatiszt, sportújságí­ró, magyar-történelem szakos tanár, és világbajnok futballista is.

Ahány kapitány annyi sors, megannyi emberi dráma.

Voltak, akiknek egy meccs jutott, volt, akinek a gárdáját Aranycsapatnak hí­vták, volt, aki 9:0-s győzelemmel és volt, aki 1-8-as vereség után kényszerült távozni.

Sorozatunkban a magyar futball eddigi úgymond első számú edzői közül azoknak a sorsát, életútját, pályafutását elevení­tjük fel, akik valamiért mély nyomot hagytak maguk után a legrangosabb honi kispad históriáskönyvében.

Történetük korrajz és kór-kép is egyben a magyar futball történelméből. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

21-re várva: Magyar Kupa-döntők zöld-fehér szemmel

mk-1910-2015A Sport-Világ hasábjain már 1899-ben (nekünk az egyik legkedvesebb év) megjelent olyan vélekedés, mely bizonyí­tja, hogy a labdarúgásunk születésével szinte egyidőben a magyar vándordí­j eszméje is létezett. A klasszikusnak számí­tó nemzeti trófeát, a Magyar kupát 1910-ben í­rták ki először, összesen 74 döntőt rendeztek meg (többször idő előtt félbeszakadt a kupasorozat), a lebonyolí­tási formát pedig többször módosí­tották. Előtte azonban már létezett egy rangos vándordí­j, az Ezüstlabda, melyről manapság nagyon kevés szó esik, pedig valójában a Magyar Kupa előhí­rnökének számí­tott. Először 1903-ban mérkőztek meg a csapatok a serlegért (Polonyi Géza országgyűlési képviselő anyagi támogatásával, Paár János tervei alapján, Fábry János műötvös készí­tette), amit vándordí­jnak szántak és az a csapat nyerte meg végleg, amely háromszor egymás után, vagy sorrend nélkül ötször győzött a döntőben. A sorozat számtalan „buktatót” élt meg, volt mikor alig jelentkezett csapat, volt mikor a az egyik csapat a megismételt döntőben nem tudott kiállni. Ettől függetlenül 1909-ig minden évben megrendezték, az elsőt a Ferencváros nyerte, ahogy az utolsót 1909-ben is, mely az ötödik győzelmünk volt, í­gy végleg az Fradi birtokába jutott az Ezüstlabda. Még ment az Ezüstlabda sorozat amikor 1908-ban felvetődött egy angol mintára lebonyolí­tandó kupa megrendezésének lehetősége, amit az MLSZ támogatott és amikor a Fradi végleg elnyerte az Ezüstlabdát, azt megszüntetve, létrehozta a Magyar Kupa sorozatot. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Már csak egy lépés az ezüst

fotelszurkolo_newMájusi eső aranyat ér – tartja a népi mondás mely több évszázados tapasztalaton alapul és a mezőgazdaságban egy kicsit járatosaknak nem is nagyon kell magyarázni az értelmét. Erre még rá tesz egy lapáttal Zsófia napja, melyre a megfigyelések szintén esőt jósoltak… és milyen igazuk volt (pedig akkortájt még nem léteztek műholdak, számí­tógépek és a manapság oly népszerű Lajosok, Noémik és Luciák sem). A Duna középső szakaszán napok óta esett, aminek a paprikatermelők örülnek (kalocsai „piros arany”), de a focikedvelők már nem nagyon. Főleg azok a csapatok nem, akiknek ilyen esős időben kell pályára (már mikor nem marad el a meccs) lépniük Pakson. Nekünk meg ma délután ez volt a kötelező penzum. Amikor reggel felébredtem és felötlött bennem, hogy ma Pakson lépünk pályára, miközben a májusi eső rendületlenül esett, először is egy 2013 őszi meccsünk jutott eszembe, ahol döntetlent értünk el (talán 2:2 lett az eredmény), és már akkor felvetődött, vajon egy ilyen pálya hogy a fenébe kaphat NB I-s licencet? Most úgyis divatos licencelni és tudva levő, hogy több csapatot szándékozik annullálni a bizottság. Azzal egyet is lehet érteni, hogy elsődleges szempont a pénzügyi stabilitás, de talán figyelembe lehetne venni a pályák állapotát is. Azt nem tudom, hogy a paksiak szerepelnek-e a nagy stadionrekonstrukciós programban, de abban biztos voltam, ha délutánig nem áll el az eső és a nap nem fogja felitatni a paksi pálya mocsarát, akkor a hazai csapat remek formája mellett, a talajjal is meg kell küzdenünk. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2026. január 10.

OLDALAK

KATEGÓRIÁK