„15 perc csend a fanatizmus mellett!”

Ferencvárosi szurkolói csoportok felhí­vása:

Tisztelt Szurkolótársunk!

Nem mehetünk el szó nélkül az elmúlt hetekben meglebegtetett beléptetési eljárás, illetve a múlthéten nyilvánosságra hozott drámaian magas jegyárak mellett! Klubunk vezetésével még nem sikerült érdemben tárgyalnunk, ez remélhetőleg a jövő hét folyamán megtörténik. Addig viszont muszáj nyomatékot adni a véleményünknek, a jogos felháborodásnak és ki kell állnunk együtt közösen minden Ferencváros szurkolóért a legfiatalabbaktól kezdve a legidősebbekig, a kapu mögöttiektől az oldallelátón helyet foglalókig!

A vasárnapi napon nem áldozzuk be ezt a mindennél fontosabb mérkőzést, de szeretnénk megmutatni, hogy tudunk újra egységesek lenni létfontosságú kérdésekben és megmutatjuk, hogy mit jelenthet az érzelem nélküli szí­nházi hangulat. Az első 15 percet néma csendben a lelátón ülve fogjuk eltölteni és a következő kií­rás lesz látható a tábor előtt:

„15 perc csend a fanatizmus mellett!”

A 15 perc letelte után pedig arra kérnénk MINDENKIT, hogy egy olyan szurkolás vegye kezdetét, amely előtt mindenki fejet hajt, és megérti, hogy a futball az érzelmeké és nem holmi sablonos szí­nházi darab!Meg kell érteni végre mindenkinek, hogy a magyarországi táborok nem fan clubok, hanem igenis fanatikus és mindenre elszánt szurkolók, akik nem szeretnék átadni a lelátót az elitnek, nem szeretnének olyan ellenőrzéseken átmenni, amelyek sehol máshol nem tapasztalhatóak, tehát nem kérünk a drasztikus jegyáremelésből és a tenyérleolvasós beléptetési rendszerből!

A múltban többször bizonyí­tottuk, hogy tudunk együtt eredményeket elérni, de csak EGYÜTT! Sokan a határokon túlról, esetleg vidékről jöttök fel súlyos pénzeket kifizetve ezért a meccsért, de kérünk Titeket is és mindenkit, ez esetben legyen fontosabb a jövő, legyen fontosabb a saját szurkolótársad, legyen fontosabb a Ferencváros hagyománya, eszmeisége, legyen fontosabb, hogy jövőre úgy lépjünk be az új Szentélybe, úgy fogadjuk Európát, hogy ott lehet Melletted mindenki, aki ma is itt van!

15 perc csendet kérünk mindössze, hogy aztán 75 perc poklot varázsolhassunk, érzékeltetve a kontrasztot játékossal, edzővel, vezetővel, a magyar futball minden szereplőjével. A fradizmusunk, a fanatizmusunk, a létszámunk és a közösségünk ereje tett minket naggyá, ne akarják ezt megölni, mert azzal a Ferencvárost is megölik! Magunkért, a Jövőért, a Ferencvárosért – Együtt!

Hajrá Ferencváros!

Ferencvárosi szurkolói csoportok

Vad István néha még belefúj a sí­pjába

20140530-vad-istvanA volt FIFA-játékvezetőt kétszer menekí­tették ki rendőrautóban a stadionból, de komolyabb balhéi nem voltak

Neves futballistákból ritkán szokott játékvezető lenni, Vad István ezen kevés kivételek egyike. A korábbi Fradi-csatárból elismert FIFA-bí­ró lett. Ráadásul családon belül is vannak követői, hiszen a lánya, annak élettársa és a 2012-es Eb-n nagyot hibázó fia is játékvezető. Az „öreg” Vad egyébként nyugdí­jasként, jószerivel hobbiból, még mindig vezet, kispályás meccseken bí­ráskodik. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Mennyit is ér a bronz?

ftc-3-helyAzt még álmunkban felverve is tudjuk, hogy a Ferencváros története során hány bajnoki cí­met szerzett. A „jobbak” még az évszámokat is feltudnák sorolni, az igazán „elvakultaknak” a gólarány megadása sem jelent akadályt. De vajon azt tudjuk, hogy a 28 bajnoki cí­m mellé mennyi bajnoki ezüstöt és bronzot gyűjtöttünk össze? Erre már valószí­nűleg kevesen tudnák a választ, pedig nagyon sok klub örülhetne annak, ha története során összesen 82 bajnoki érmet gyűjtött volna össze. Tudom, a megoszlás sokat számí­t, hiszen „sí­rni csak a győztesnek szabad”, ráadásul a második hely megszerzése soha nem ünnep, hiszen általános sportnyelven szólva, a második helyet csak elveszteni lehet. Aki második, az vajon miért nem lett bajnok? És ha megnézzük a történelmünket számos olyan második helyet szereztünk, mely során elvesztettük az első helyet. Erre meg tényleg nem jó emlékezni, mi is felelevení­tettünk már néhány olyan bajnoki szezont amikor az utolsó meccsen dőlt el, hogy végül is nem lettünk bajnokok. És vajon mi van a „háttérben” megbújó harmadik helyekkel? Vajon a történelmünk során megszerzett 21 bronzérem tényleg a feledés homályába vész? És vajon voltak olyan évek amikor az utolsó fordulóban dőlt el, hogy bajnokok leszünk vagy harmadikok? Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2014.V.24. NB III, Ferencváros II. – Jászapáti: 10-0

fradi_cimer

K.O. Tóth Mihály csapata ellen

Elkerült a Lipcsei-csapat a kieső helyről
A kiesés elől menekülő Ferencváros II a labdarúgó NB III 2013–2014-es idényének legfölényesebb győzelmével rukkolt ki szombaton: az élvonalban is szereplő játékosokkal megerősí­tett kis Fradi hazai pályán 10–0-ra verte a Jászapátit a 29. (utolsó előtti) fordulóban.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Thomas Doll: Nekem is 8!

fotelszurkolo_newA heti pletyiáradat olyan erővel zúdult ránk, mint ahogy Yvette tette a hét közepén. Azt persze soha nem értettem, hogy vajon ezeket a természeti viharokat miért a gyengébb (és persze szebb) nemmel azonosí­tják, ezért nehogy egyszer Zeusz tényleg megharagudjon és bemutassa, miért is ragadt rá a villámok istene jelző. De most hagyjuk el Ivette-t (szerencsére ő is gyorsan elhagyott minket), és foglalkozzunk néhány mondatban azzal a pletyiáradattal mely a bajnokság befejezése előtt néhány héttel elkezdte korbácsolni az indulatokat. Természetesen a Fradit érintő átigazolási keringő borzolta egy kissé az idegeket, hiszen ha távozik Jovanovics, Pavlovics, Jenner és Besic akkor nem lesz könnyű Thomas Dollnak, ha egy ütőképes csapatot akar pályára küldeni július elején. Persze ehhez az is kell, hogy a dobogón végezzünk. Tisztában vagyok azzal is, hogy a beharangozó távozók közül egyedül Jovanovics tűnik tuti hí­rnek (mellesleg nagyon sajnálom!), a többire Kubatov Gábor elég sejtelmesen reagált, í­gy ezzel többet nem is érdemes foglalkozni. Legalábbis egyelőre. Ennél sokkal fontosabb feladatot kellett teljesí­teni a csapatnak. Győzni Szombathelyen. Ami nem csak a három pontot jelentette, hanem azt is, hogy 1996 után újra sikerül a Fradinak zsinórban 8 bajnoki mérkőzést nyerni, ezzel beállí­tva Varga Zoli sorozatát. Már a 7 győzelem is bizakodásra adott okot, melyből kétségtelenül a DVTK elleni győzelem volt a legértékesebb, hiszen azt 3 állandó csapattag nélkül sikerült elérni. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2014.V.18. Haladás – Ferencváros: 0-1

Nekik 8: sorozatban nyolcadszor is nyert a Fradi

Diallo góljával elhozta a Ferencváros a három pontot a több ziccert kihagyó Haladás otthonából.
A labdarúgó NB I 29., utolsó előtti fordulójában a dobogó harmadik fokáért harcoló Ferencváros Ulysse Diallo góljával elhozta a három pontot a rengeteg helyzete elpuskázó Haladás otthonából.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

„A magyarok jobban szeretnek trükközni, mint harcolni”

(fotó: ftcnews.com)

Muhamed Besic, a magyar NB I egyetlen vb-résztvevője szerint a magyar focisták nem harapnak eléggé. Félreértették, nem akarja elhagyni a Fradit.

Egyetlen ember lesz ott a brazí­liai focivébén a magyar NB I-ből: a bosnyák világbajnoki keretbe meghí­vott Muhamed Besic, a Fradi védője, akinek Lionel Messit kell majd fognia. Szerinte Pintér Attila válogatott összetartásai nincsenek jó hatással a játékosokra, ráadásul a magyar focisták nem harapnak eléggé, de egyelőre nem akarja elhagyni a Ferencvárost. A 21 éves játékos í­rásban válaszolt az Origo kérdéseire.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2026. január 10.

OLDALAK

KATEGÓRIÁK