Az otthon zöld füvén IX.
Negyvennyolc emléke
Életünk során sok számmal találkozunk, és ahhoz nem is kell elmerülni a számmisztikában, hogy néhány hallatán egyből tudjuk, mit is jelentenek. Ha meghalljuk, hogy 48, egyből a szabadság, Petőfi és Kossuth üzenetét halljuk. Közel 150 éve egy mondás is kapcsolódik hozzá (Nem engedünk 48-ból), mely hitvallás végül is elvezetett az 1867-s kiegyezéshez. Most mégsem ehhez a csodás ünnephez kötődő eseményt ajánlunk a figyelmükbe, mert ha 48, akkor egy 100 évvel „fiatalabb” történelmi esemény kopogtat az ajtón, melyet sokan személyesen is átéltek, sőt, sokuk életét alapjaiban változtatta meg. Mert ha 1848 a szabadságról szólt, akkor 1948 a zsarnokság kezdetéről, a Rákosi rezsimről, melyre országosan a féktelen terror volt a jellemző. A Ferencváros is áldozatává esett, 1950-1956 között elvették a nevünket, zászlónkat, színünket.
Az 1947/48-s bajnokság három csapat között dőlt el az utolsó fordulóban. A Vasas az MTK-t fogadta, a Fradi meg Csepelre látogatott, 1948. június 27-én. Történelmi ismereteinkből tudjuk, hogy 48 nyara hozta meg a teljes fordulatot hazánkban (június elején alakult meg a MDP), így a teljes hatalomra törekedő Rákosi Mátyásnak sokak szerint szüksége volt egy munkás bajnokcsapatra. Ennek fényében talán nem meglepő, hogy Csepelen, 35 ezer néző előtt, a Rudast nélkülöző Fradi, 4:3-ra kikapott a hazai „munkásoktól”.
De még milyen mérkőzésen! A mai napig vita tárgya az eredmény alakulása és aki elolvassa a következő fejezetet az nem csak a drámai mérkőzést ismerheti meg, hanem az alakuló diktatúra lélektanát is. A bajnokságot a Csepel nyerte, de a Fradi „nem engedett 48-ból” és a rákövetkező bajnoki szezonban alapos revánsot vett (140 gól, 11 pontos előny).
A Rákosi diktatúra meg a Fradin vett revánsot 1950-től, de ez már egy másik történet.
Gyász: több százan kísérték utolsó útjára Novák Dezsőt
Több százan vettek végső búcsút hétfőn Novák Dezsőtől, a Ferencváros kétszeres olimpiai bajnok labdarúgójától a budapesti Szent István-bazilikában. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Valaki hiányzik a táncból
A mérkőzés napja épp úgy kezdődött mint általában. Hajnali ébredéssel. Persze igazodva a vasárnap szelleméhez nem pattantam ki az ágyból (az már eleve régóta nem megy), nem is akartam csörömpölni a kávé főzésével, így maradt a „szempihentetés” és az elmélkedés. Megpróbáltam kivonni magam az elmúlt hetek eseményei alól, nem akartam azzal a tudattal a délutáni mérkőzésre gondolni, hogy mi lesz velünk, ha ma is elmarad a bajnoki győzelem. Az őszi „menetelés” jutott az eszembe, ott is volt két három mérkőzéses vesszőfutásunk melynek a végén Moniz mesternek távoznia kellett. Persze most igazságtalan lennék a holland mesterrel szemben ha nem említeném meg, hogy bizony voltak remek meccseink is, főleg a rangadókon szerepeltünk úgy, ahogy mindig is szerettük volna látni a csapatot. Természetesen nem akarok párhuzamot vonni, de a hajnali félig kábulatot nehezen tudtam befolyásolni. Ezért inkább régebbi Debreceni mérkőzések felidézésével mulattam a cammogó időt. Abból meg a közelmúltunkban volt néhány emlékezetes. 1995 és 2004 – két bajnoki címet eldöntő mérkőzés. 2003. május 30. jelenti a negatívumot, de azt szerencsére gyorsan sikerült kiüldözni az agyamból. Néhány perces szundikálás után meg azon vettem észre magam, hogy egy régi Aradszky táncdalt próbálok felidézni – reménytelenül. Csak a címe zakatolt a fejembe, dallam és szöveg nélkül. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2014.III.16. Ferencváros – DVSC: 1-1
Hiába vezetett a Fradi, most sem nyert
Somália találatával a hazaiaknál volt az előny, de Volas gólja pontot ért a DVSC-nek.
A labdarúgó NB I huszadik fordulójában a Ferencváros a Debrecent fogadta a Puskás Ferenc Stadionban. A fővárosiak a mérkőzés elején vezetéshez jutottak Somália találatával, de Dalibor Volas még az első félidőben egyenlített. Az első félidő izgalmasra, pörgősre sikeredett, többször is helyzetbe kerültek a felek, a második játékrész már nem volt ennyire élvezetes.
2014.III.16. NB III, Létavértes – Ferencváros II.: 1-0
Második csapatunk egygólos vereséget szenvedett Létavértesen
Az otthon zöld füvén VIII.
Kettétört, mint a sósperec
Sokunk gyermekkorában ünnepnapnak számított, amikor anyu és apu kivitt minket a strandra, ahol ebédre kaptunk egy perecet és egy Bambit. Az utóbbi a rossz nyelvek szerint kátrányból készült, mégis a buborékos ital narancsos ízét még több évtized után is érezzük a szánkban. A hozzá kapott perec ropogós volt, de rajta néha akkora sódarabkák virítottak, hogy ha ráharaptál, egyből futhattál a fogorvoshoz. Ilyenkor nem volt kedved dúdolni a nótát, miszerint „Három sós perec, mondd meg, ha szeretsz, Eszem azt a mosolygós szemedet!” Azt nem tudom, hogy 1947. április 20-án Perecesbányatelepen árultak-e sósperecet, de azt igen, hogy ezen a napon a hazai szurkolók dalolhatták lelkesen a nótát.
Számukra ünnep volt az a nap. Feljutottak az NB I-be és bár kieső helyen álltak (a végén ki is estek), és tudták, hogy életük mérkőzését vívják a Fradi ellen. Hatezren toporogtak a pálya szélén, sokan a fákon, a kerítésen csimpaszkodva várták, hogy a perecesi legények csodát tegyenek.
Az első félidő után 2:0-ra vezetni a Fradi ellen, az maga volt a tömény boldogság. Aztán ami a folytatásban történt, az már inkább a pesti kabaré világába tartozik. Jött a harmadik hazai gól mely után olyan jelenetek játszódtak le, melyek örökké beírták a labdarúgás évkönyvébe az 1959-ben Miskolccal egybeépült település nevét.
De erről szóljon inkább a „Kettétört, mint a sósperec” fejezet. A Bambit ízét meg úgy sem feledjük.
2014.III.12. Ferencváros – Iváncsa: 9-0 (edzőmérkőzés)
A Fejér megyei első osztály listavezetője, az Iváncsa látogatott a Népligetbe, hogy megmérkőzzön a Fradival. Az edzőmeccs végig Fradi fölényt hozott és végül 9-0-ra nyertek a zöld-fehérek.
Az otthon zöld füvén VII.
Fradi-Újpest, hadi helyzet
„Valahol messze, messze a látható események előtt kezdődik a háború; természetesen az emberek lelkében kezdődik, s mire hadszíntér lesz belőle, halottakkal és ágyúkkal, füstölgő házromokkal, addig az emberek lélekben már belenyugodtak.” 1944 őszén talán Márai Sándor gondolata vezérelte a magyar labdarúgás vezetőit amikor annak ellenére döntöttek a bajnokság elindítása mellett, hogy az angolszász légierő már bombázta az ország stratégiai pontjait. Valószínűleg úgy gondolták, ha az égből bombák hullanak, akkor a zöld gyepen is záporozzanak a bombák. Az előbbiek életeket oltottak ki és az emberek bunkerekbe, pincékbe menekültek, az utóbbiak láttán tenyerek verődtek tapsra, egy-egy bombagól láttán el lehetett felejteni a jelen borzalmait.
1944 őszén azonban ezek csak pillanatok voltak.
Az MTK 1940-s erőszakkal való felszámolása után a derbi számított az év mérkőzésének Budapesten. Erről sajnos a háború nem nagyon vett tudomást, így fordulhatott elő, hogy 5 forduló után félbeszakadt az országos bajnokság és kizárólag pesti csapatokkal hadibajnokságot hirdettek – benne két Fradi-Újpest derbivel. Melyből az egyik félbeszakadt légiriadó miatt, a másikat meghirdették, de már nem játszották le.
Sárosi és Szusza bombái „vereséget” szenvedtek a háború nehéztüzérségével szemben. Háború és labdarúgás – mindez az 1944-s derbik tükrében. Kihagyhatatlan olvasmány.
Feljegyzések a fotelból – Elveszett remények
Mindig kedveltem az MTK elleni mérkőzéseket. Ilyenkor szinte óhatatlanul jut eszembe a két csapat közös múltja, a labdarúgásunk hőskora. Sok szállal kötődik egymáshoz a két csapat több mint száz éves múltja. Számunkra az 1911. február 12-i, Üllői úti stadionavató mérkőzés az egyik legkedvesebb, amit 2:1-re meg is nyertünk, a győztes gólokat meg az a Schlosser Imre szerezte, aki 1916-ban viharos körülmények között hagyta ott azt a Fradit, mellyel 7 bajnoki címet szerzett és igazolt át az MTK-hoz. Érdekesség, hogy a napokban az egyik levelezőtársammal (akinek rendszeresen jelennek meg írásai a Zöld és Fehér magazinban) éppen Slóziról „csevegtünk”. A magyar labdarúgás legendás „karikalábúja” mindkét csapathoz kötődött és számomra a mai napig kérdéses, hogy a szíve vajon melyik színkombinációnál dobbant nagyobbat. A történeti múlt mellett gyerekkorom is felrémlik az örökrangadók kapcsán, egy ropogósra sült liba mennyei illatával körítve. A Fradizmust családi örökségként kaptam, az idők kezdete óta zöld-fehér szemüvegen keresztül szemlélem a világot. A sült liba nagyapám „öröksége”, a hatvanas évek elejétől évente az örökrangadók hétvégéjén mindig azt rendelt az asztalra, ezzel emlékezve egy barátra, egy szomszédra, aki sajnos a második világháború egyik munkatáborából már nem tért haza és nem volt lehetősége „cukkolni” a nagypapámat, egy esetleges MTK győzelem esetén. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2014.III.8. MTK – Ferencváros: 3-2
Torghelle volt a hős, a balhés Jenner a rosszfiú az örökrangadón
Az FTC bő fél órát emberhátrányban játszva is kis híján visszakapaszkodott a 1–3-ról az MTK ellen.
A labdarúgó NB I 19. fordulójában az MTK hazai pályán 3–2-re legyőzte az örökrangadón bő fél órán keresztül emberhátrányban futballozó Ferencvárost. A házigazdánál ki kell emelni a gólt és gólpasszt jegyző Kanta József, Torghelle Sándor párost, valamint a bombagólt szerző Pölöskei Zsoltot, a vendégeknél pedig a két kapásgólt elérő Somália mellett azt a Julian Jennert, aki még saját edzőjével is összeveszett a kiállítása után.
HOZZÁSZÓLÁSOK