A múlt most nem í­gér túl sok jót

2013-kaposvar-ftcAnnak ellenére, hogy tisztában voltam azzal, hogy amióta a Kaposvár az NB I lakója, a Fradinak nem termett túl sok babér a somogyi városban, mégis egy kicsit szí­ven ütött szerkesztőtársam „Egyről a kettőre” cí­m alatt (mely elég találóra sikerült) megjelenő összesí­tő statisztikája. A Kaposvár az 1975/76-s szezontól tagja az első osztálynak, mely nekünk természetesen nem emiatt emlékezetes, de ezt biztosan minden Fradi szurkoló tudja. Ahhoz képest, hogy az első bajnokira 38 éve került sor, elég kevésnek tűnik az eddigi 11 kaposvári mérkőzés, igaz a hazaiak 15 évet töltöttek a másodvonalban, a Fradi meg hármat. Amikor meg mindketten tagjai voltunk az NB I-nek, akkor a hazaiak rendre meglepték az esélyesebb Ferencvárost. Ha ehhez még hozzávesszük azt, hogy az eddigi 11 mérkőzésen csak 8 gólt tudtunk szerezni, akkor talán a „múlt most nem í­gér sok jót” jelző nem is hat annyira bántónak, hiszen a tények makacs dolgok, a múlt meg főleg az, mert azon már nem tudunk változtatni. A múlton nem, de a statisztikán igen. Erre meg vasárnap lesz lehetőségünk. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2013.X.11. VB selejtező, Hollandia – Magyarország: 8-1

Nekünk 8! Minden idők legsúlyosabb vereségét szenvedte el a magyar válogatott

A csoda helyett soha nem látott vereséget szenvedett a magyar labdarúgó-válogatott a Hollandia elleni vb-selejtezőn Amszterdamban. A mieink 8–1-re kikaptak, és ezzel minden idők legsúlyosabb kudarcát szenvedték el. Robin van Persie triplázott, és megdöntötte Patrick Kluivert rekordját, mí­g a magyar csapatból Dzsudzsák Balázs volt eredményes büntetőből. Matematikai esélyünk még mindig van a pótselejtezőt érő második helyre, de még Andorra ellen sem lesz könnyű dolgunk egy ekkora csapás után. Egervári Sándor szövetségi kapitány lemondott a meccs után, lemondását elfogadták.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Beszélgetés Rákosi Gyulával

201310-rakosi-gyulaRákosi Gyula, a Fradi és a nemzeti válogatott egykori motorja, a kedvenc játékosaim közé tartozott. Mindig nagyra értékeltem a „zongoracipelőket”. Szerencsére, sokszor láttam játszani. Személyesen azonban először csak 2008 februárjában, Szigetszentmiklóson találkoztam vele a Fradi előkészületi meccsén.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Mélyponton

fotelszurkolo_newNem irigyeltem a héten Ricardo Monizt. Elég nehéz feladat lehetett kizökkenteni a csapatot az Akeem tragédiája okozta sokkból, ehhez jött még a Puskás Akadémia elleni nem várt vereség. Pedig a derbi után a fellegekben jártunk, azt hittük, hogy az előttünk álló 4-5 mérkőzés után – melyeket a papí­rforma szerint hoznunk kellett volna – már csak a Videotonnal kell majd megküzdeni az őszi elsőségért. Ettől még a derbi utolsó 5 perce sem tántorí­tott el, pedig már akkor elindult egy olyan folyamat, mely szembement az elmúlt egy év eredményeivel. És itt nem csak a pontszámokra gondolok, hanem arra, ahogy kezdett újra felépülni a Fradi. Tisztultak a viszonyok, rohamtempóval épül a stadion, elkészült a látogatói központ. Ehhez jött a jó bajnoki kezdet, a derbi és a 22 ezer néző. Ebbe rondí­tott bele a sors, és ezt próbálják egyes erők lerombolni. Ha ezekhez hozzávesszük Moniz első Fradi mérkőzését, a Nemzeti Sport „Nem nyert” főcí­mét, valamint a Honvéd elleni „visszavágót” ahol szintén vereséget szenvedtünk, talán érthetővé válik a cí­mben megfogalmazott személyes kétely. Nem csak a külső körülményeket és a csapat felett lebegő bizonytalanságot kellett megoldania, hanem a Honvéd elleni „babonát” is… ami nem is sikerült. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2013.X.6. Ferencváros – Bp. Honvéd: 1-2

Kispest, nagy meglepetés: Fradit vert a Honvéd az NB I rangadóján

A labdarúgó NB I 10. fordulójában a Ferencváros a Honvédot fogadta a Puskás Ferenc Stadionban. A zöld-fehérek hamar vezetést szereztek Gyömbér Gábor okos találatával, de a kispestiek Raffaele Alcibiade és Ayub Daud találatával fordí­tani tudtak.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2026. január 10.

OLDALAK

KATEGÓRIÁK