Feljegyzések a fotelból – Ennél rosszabb már nem lehet
Nem lehetett könnyű a pályára lépni. Ahogy felülni a lelátóra sem, vagy a tévé elé. Még nehezebb lehet tehetetlenül, tudat nélkül, az álmok fogságában, egy műszívvel biztosítva az életet feküdni a kórházi ágyon. Nem ott lenne a helye Akeem Adamsnak, hanem a pályán, de a sors valami megmagyarázhatatlan ok miatt másként rendelkezett. Nem értjük és nem is tudjuk elfogadni, de tenni sem tudunk ellene. Szurkolunk érte, imádkozunk érte, kérjük, hogy ne vegye el tőlünk ezt a kiváló embert. Pedig csak néhány hete ismerjük, úgy érkezett hozzánk a „világ végéről”, hogy amikor meghallottuk a szerződéskötést, kínos mosoly húzódott az arcunkra. Amikor aztán megláttuk a Győr elleni rangadón a kezdőben, félni kezdtünk. De Akeem bizonyított, mert remek játékos, aki azért jött egy új világba, aki azért fogadta el a Ferencváros ajánlatát, mert jobb akart lenni, mert tenni akart egy olyan klub-ért, melyről addig talán nem is hallott. Összesen hat meccset adott neki a sors, de ahhoz elég volt, hogy megszeressük a játékát, mely egyszerű volt, de alázatos. Mindig ott volt ahol kellett, kiváló ütemérzék, jó fejelőképesség jellemezte a játékát. Ma enélkül kellett a pályára lépni a Puskás Ferenc Akadémia ellen. Ricardo Moniz nem véletlenül nyilatkozta, hogy pályafutása egyik legnehezebb feladata lesz felkészíteni a csapatot. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2013.IX.28. PAFC – Ferencváros: 3-1
Öngól, kiállítás – a Puskás Akadémia meglepte a Fradit
A labdarúgó NB I 9. fordulójában izgalmas, érdekes mérkőzésen a Puskás Akadémia 3–1-re legyőzte Székesfehérváron a Ferencvárost. A fővárosiak Muhamed Besic kiállítása miatt emberhátrányban fejezték be a gólhelyzetekben bővelkedő mérkőzést, amelynek során Julian Jenner a lécet és a kapufát is eltalálta, de a pályaválasztó felcsútiak is elképesztő ziccereket puskáztak el.
2013.IX.28. NB III, Cigánd – Ferencváros II.: 0-2
Átigazolások – 2013/14 (nyár)
Péntek délután klubunk leigazolta a tizenkilenc éves Péter Antalt. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Mámoros nap, elrontott ünnep
Nem ilyen hazautat terveztünk. Már a pesti közel félórás körözés sejtette, hogy nem lesz egy vidám menet az előttünk álló 120 km. Szerkesztőtársamat vittük haza, aki szótlanul ült a kocsi hátsó ülésén. Nem volt kedve viccelődni, de még beszélgetni sem nagyon. Most persze megkérdezhetné a kedves olvasó, hogy vajon mi a fenéről irkálok itt, amikor mindenki egy örömittas győzelmet ünnepel az országban? Sajnos ebbe a varázslatos és mámoros napba valakik igenis szándékosan bele akartak és bele is rondítottak. Teljesen értelmetlenül. Mert a végén egy olyan felejthetetlen ünneppel zárhattuk volna le a 211. derbit, amely hosszú időre újra eggyé kovácsolhatta volna a Fradi nagy családját. Ehelyett meg a szurkolók (?) egy kicsiny csoportja egy olyan szektorban kezdeményezte a balhét, mely eddig le volt zárva. Ez meg egyértelművé teszi, hogy akik ott ültek, csak ritkán járnak Fradi meccsre. Vagyis csak akkor, ha balhét akarnak a klub körül. Nem kell olyan messzire menni, emlékezzünk a Diósgyőr elleni meccsünkre, amikor szinte a „semmiből”, egy irányított füttyszóra indultak el. Ahogy tegnap délután is. Az igaz, hogy először az újpestiek szektorából indult a provokáció, de vajon miért kellett felülni ennek akkor, amikor már vezettünk 3:1-re és örömmámorban úszott az egész stadion? Jó lenne válaszokat kapni, de ismerve a viszonyainkat (itt az országra gondolok), erre a szokásos üres demagógián kívül mást nem fogunk kapni… a büntetéseket leszámítva, mert azok lehetnek elrettentőek (melyek úgy sem fognak elrettenteni), vagy mélyen zsebbe nyúlósak. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2013.IX.22. Ferencváros – Újpest: 3-1
2013.IX.22. NB III, Ferencváros II. – Hatvan: 0-0
A Derbi napja – Vissza a jövőbe
Egy kicsit azért más lesz. Az biztos, hogy vasárnap útban a Puskás Stadion felé biztosan elmegyünk a Szentély előtt. Bár a régi stadionból már nem maradt semmi – sőt az új is egyre látványosabban épül -, de a felüljárón biztosan eszünkbe jut egy esős tavaszi nap: Somalia és Cukic bombagólja, Leonardo bemutatkozása, 16 ezer néző, szemelkélő eső és a végén az a fajta felhőtlen öröm, mely boldogsággal és könnyekkel öltöztette fel a Fradista szíveket. A győzelem mellett ezek voltak a búcsú pillanatai is fiatalságunk színterétől, ahol Fradisták lettünk, ahol eggyé váltunk, ahol örök barátságok és szerelmek szövődtek és ahol számtalan nagyszerű és felejthetetlen győzelmet arattunk az ősi rivális Újpesti Dózsa ellen. És éppen emiatt lesz egy kicsit más a 211. bajnoki derbi. Az új stadion csak egy év múlva fog elkészülni, addig meg albérlet a Puskás Stadionban (alias Népstadion), ahol a 55 alkalommal rendezték meg az év mérkőzését. Számunkra ez is „világcsúcs”, hiszen albérletben egyetlen csapattal sem találkoztunk többször, mint a Dózsával. Ehhez persze kellett egy olyan harminc éves időszak amikor is a magyar foci irányítói a Népstadionba vezényelték a rangadókat. A jelenben már nincsenek kettős rangadók, de az új stadion építése miatt újra távol a Szentélytől, a nemzeti stadionban fogadjuk az Újpestet. Visszatérünk a múltba, hogy elkezdődhessen a jövő. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
A beadások mestere – Születésnapi interjú dr. Fenyvesi Mátéval
Fenyvesi Máté, a csapattársaknak Tüske, ma ünnepli 80. születésnapját. Az FTC (Bp. Kinizsi) balszélsője az Aranycsapat árnyékából nőtte ki magát, hogy a legendás időszakot követő korszak, a Baróti-féle majdnem aranycsapat nélkülözhetetlen játékosa legyen. Közben állatorvosként is dolgozott. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Folytattuk a pápai hagyományt
Vannak napok melyek sokkal fontosabbak a többinél. Vannak napok melyek meghatározzák a létünket, melyekre emlékezve nem csak a múltunkat értjük meg, hanem saját magunk belső énjéhez is közelebb kerülünk. Szeptember 15-e sokunk számára sokkal többet jelent annál, hogy végérvényesen beszökött az ősz”, mely nem „Szent Mihály útján suhant nesztelen”, hanem meghozva az ősz első napjait, esővel és hideggel végigsöpört az országon. A felhők azonban nem tudták eltakarni azokat a csillagokat melyek örökké fenn ragyognak és vigyázzák a lépteinket. A mai napon és holnap rájuk is emlékezünk. Albert Flóriánra, a Császárra, aki több mint egy évtizeden át kergette őrületbe a világ labdarúgásának védőit, és aki a mai napon lenne 72 éves. Holnap, meg a két világháború közötti időszak legnagyobb labdarúgójára, Sárosi György doktorra emlékezünk, aki 101 évvel ezelőtt, szeptember 16-án született. Két olyan csillag ragyog egymás mellett az égen, akik nélkül nem képzelhető el a Ferencvárosi dicsőséges múltja és talán bennünk sem égne olyan heves lánggal a Fradizmus. Egy kattintás ide a folytatáshoz....





HOZZÁSZÓLÁSOK