Gerson Guimaraes Ferreira
Feljegyzések a fotelból – Tovább rontottuk a debreceni mérlegünket
Ha vonatot látok, már akkor akaratlanul is olyan emlékek tódulnak elő, melyeket legszívesebben örökre elfelejtenék. Persze nincs gondom a vaspályás lovagokkal, gyerekkoromban sem akartam vasutas lenni és ahol lakom már 30 éve csak egy díszes állomás jelzi (az egyik terme igazi népművészeti remekmű), hogy itt valaha emberek várakoztak és szálltak fel arra a kimustrált pöfögőre, mely annyi idő alatt tette a nagyobb állomásig tartó utat, mintha lovaskocsival mentünk volna. Pedig volt varázsa a vonatozásnak, az első Fradi meccsemre is azzal utaztam a nagypapámmal, de arról sajnos nem tehetek, hogy a vonatokról nekem a debreceni vasutas focicsapat ugrik be még akkor is, ha manapság már csak a nevükben van közük a sínpályához. Inkább a focihoz, mely a jelen évezredben eddig 6 bajnoki aranyérmet szereztek. Mi meg csak kettőt, az utolsót 10 évvel ezelőtt egy emlékezetes Üllői úti éjszakában – a Debrecen ellen 3:1-re megnyert mérkőzés után (plusz egy kis szerencsével, de ez most mellékes). De ha bajnoki döntő és Debrecen, akkor jöjjön az a találkozó mely miatt minden vonatról 2003. május 30-a jut az eszembe. Ezen meg egyenlőre az idő sem tud változtatni és az sem, hogy ma délután nem az Üllői úton csaptunk össze a Lokival, és nem is egy bajnoki döntőben, hanem a bajnokság 5. fordulójában. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2013.VIII.25. DVSC – Ferencváros: 4-1
Remek meccsen a DVSC végül kiütötte a Ferencvárost
A labdarúgó NB I 5. fordulójában a Ferencváros Debrecenbe látogatott, és a zöld-fehérek 4–1-es vereséget szenvedtek a hajdúságiaktól. A Loki így öt forduló után is veretlen maradt, míg a Fradi a második vereségét szenvedte el a szezonban. A remek találkozón a szünetben még 1–1 volt az állás, a második játékrészben azonban a DVSC remekül használta ki a lehetőségeit.
2013.VIII.24. NB III, Ferencváros II. – Felsőtárkány: 0-2
FTC Baráti Kör és a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület közös állásfoglalása
Ferencvárosi legenda: dr. Géczi István
„Fehér a hit, zöld a remény”
A FradiSzív stábja dr. Géczi Istvánnal készített interjút Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2013.VIII.18. NB III, Ebes – Ferencváros II.: 2-1
Feljegyzések a fotelból – A Fradi Sas két góllal erősebb volt Gedeonnál
Tegnap este néhány perccel kilenc óra körül a Fradi Sas megállt a felezővonal közepén. Felemelte a szárnyát, talán fel is akart szállni, és fentről szétnézni a pesti éjszakában, de mikor több ezer torok egy „Hajrá Fradi” kiáltással köszöntötte, letett a szándékáról. Jobbra, a vendégszektor felé nézett, ahol 15-20 kék-fehér szurkoló szorongott, de nem látta Gedeont. Szerette volna maga mellett tudni, hiszen a két csapat 110 éve története számos ponton kapcsolódik össze. Kezdetben rangadó, majd ősrangadó, manapság meg örökrangadóként hívjuk a Fradi-MTK-t, mely egyedül az ötvenes években, az akkori zsarnoki hatalom önkénye miatt pihent hat évet úgy, hogy közben játszottak ugyan egymással, csak „becenevet” kellett használniuk. És ha már a közös múltra emlékezünk, akkor meg kell említenünk az 1940-45 közötti időszakot is, amikor a huszadik század második világégése során kis híján az MTK és annak szurkolótábora is teljesen megsemmisült. Megszűnés, kizárás, táborok és halál. Kegyetlen időszak volt egy még kegyetlenebb világban. Talán ezért is lett volna jó, hogy Gedeon is eljön és együtt köszöntik a 110 éves örökrangadót. De talán az MTK kabalaállata megijedt a közel tízezres Fradi közönségtől, vagy talán túl sokat ült az iskolapadban és túl behatóan ismerkedett az biológiával. Mert az tény, hogy a sas sokkal erősebb mint a liba, vagyis helyesebben házilúd, vagy nyári lúd, de vidéki gyerekként nekem továbbra is liba marad még akkor is, ha ennek van egy kis pejoratív sugallata. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2013.VIII.17. Ferencváros – MTK: 2-0
„Az NB I legjobb védője akarok lenni”
Leigazolása után azonnal a kezdőcsapatba jelölte Ricardo Moniz Akeem Adams-et, aki gyakorlatilag hiba nélkül hozta le a Győri ETO otthonában megnyert rangadót. A kiváló felépítésű bekk a csakfoci.hu-nak elmondta, nem dől hátra, a szezon legjobb védője akar lenni az NB I-ben, amely szerinte klasszisokkal jobb bajnokság, mint a trinidadi élvonal, ahol eddig játszott. A futballista reméli, hogy javít azon a képen, amely honfitársai nyomán a karibi légiósokról alakult ki az Üllői úton. Egy kattintás ide a folytatáshoz....








HOZZÁSZÓLÁSOK