Rudas Ferenc, a velünk élő történelem – 6.
A Fradit csak átkeresztelni és átöltöztetni lehet…
Azoknak, akiket a fradizmusnak nevezett (semmi mással össze nem hasonlítható, össze nem vethető) létforma és életérzés örökre a hatalmába kerített, egy óra, vagy akár csak egy perc is elviselhetetlenül hosszú tud lenni, ha abban az órában vagy percben a Ferencvárost nem Ferencvárosnak hívják.
2012-ben visszatekintve az 1950-ben történtekre azt kell mondani: a borzalmas, az elviselhetetlen, a klubot valaha ért egyik legnagyobb megaláztatás szimbólumává lett „ÉDOSZ-korszak” – nem tartott tovább egy esztendőnél.
A Ferencváros a maga 1899-ben választott nevén, 1949 szilveszterén (Szombathelyen) játszik utoljára bajnoki meccset. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Kovács Krisztián
2013.II.14. Ferencváros – MFK Kosice: 1-1
Rudas Ferenc, a velünk élő történelem – 5.
Kétszer kettő néha (csak a filmben) öt…
Ha a politikai terminológia nem igazán szeretett, ám néha kifejezetten hasznos szókincskészletéhez nyúlok segítségül, akkor azt kell mondanom: azon a bizonyos Károly napon (vagy harminc évvel a történések után) „apám nem fejtette ki a maga teljes valóságában az igazság minden részletét”.
Ennek roppant prózai oka volt: még vagy három évtized múltán sem akarta barátját megdöbbenteni azzal, hogy a Ferencváros pici, apró, kis darabokra való szétszedése már jóval korábban a felidézett válogatott tréning meccs előtt megkezdődött.
Nem mesélte el azt az ÉDOSZ – Bp. Honvéd mérkőzésen történt esetet, amelynek közvetlen érintettje volt, hiszen az egyik akció közben, amikor Bozsik Cucu elfutott mellette, a kispesti zseni oda szólt neki: Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2013.II.13. Ferencváros – FC Tegu: 1-1
Rudas Ferenc, a velünk élő történelem – 4.
„Kicsi, nálunk ez nem fog menni…”
Az egyáltalán nem a véletlen, vagy a pillanatnyi hangulat műve volt, hogy a „Tanár” (Lakat Károly) – aztán ahogy teltek-múltak a napok a többiek is – egyre levertebben, egyre szomorúbb ábrázattal érkezett látogatóba a még mindig kórházban fekvő Rudas Ferenchez.
Amikor aztán már a rendszert sem szidta a tőle megszokott vehemenciával, sőt, Feri minden, hol körülírt, hol konkrét kérdésére kibúvó választ adott, vagy megpróbálta azt viccel elütni, teljesen nyilvánvalóvá vált: az öltözőben, a csapat életében történhetett valami olyan nagy jelentőségű esemény, ami erős kihatással lehet valamennyiük sorsára, pályafutásuk folytatására. Egy kattintás ide a folytatáshoz....










HOZZÁSZÓLÁSOK