100. rész

Igazán kellemes érzés azzal a tudattal felébredni, hogy ma olyan mérkőzés vár ránk, ami más mint a többi. Azt nem tudom, hogy mióta ég lázban egy ország a derbi napján, de emlékszem, a hetvenes évek közepén, középiskolás koromban már egy Fradi-Dózsa mást jelentett, mint egy átlagos bajnoki találkozó. Bár Baján jártam iskolába, és ott tudvalevően csak a kosárlabda létezett („másodállásban” nekem is kosaraznom kellett, pedig akkoriban már az ifiben kergettem a labdát szülővárosomban), de a derbi előtti napokon a kosáredzésen már „szí­nesben” szórtuk a hárompontosokat. Jó barátom Franczva Peti (sajnos fiatalon, váratlanul hunyt el) mindig is lilában látta a világot, az edzésen is abban a „semmilyen szí­nű pólóban zsákolgatott (közel két méteresen könnyű dolga volt), de a derbi előtti napokon valahogy mindig nehezemre esett bejátszani neki a labdát. Ráadásul Fradista énünk egyik legszörnyűbb napja (1976. május 15. 3:8) után úgy fickándozott a pályán, mint Fazekas Laci, aki nem csak öt gólt lőtt Hajdúnak, de még tí­zes osztályzatot is kapott a másnapi sportújságban. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →