Feljegyzések a fotelból – Egy falat kenyérrel hangoltunk a derbire
Mivel tegnap nem követtem a bajnoki fordulót, így ma reggel a kávém mellé a sporthíreket tálaltam fel desszertként. Először jóleső érzéssel nyugtáztam, hogy a „gyomorbántalmakkal” küszködő kecskemétiek simán verték a milliárdosok csapatát, majd arcomon kaján mosollyal olvasgattam a portugál edző ismételten nagyképűre vett nyilatkozatát („új klubot és új csapatot építünk!” – na persze, egy bajnokcsapat lerombol mindent és újraépít?), de elég volt ránéznem a tabellára és a desszert egyből a torkomon is akadt. A kávé majdnem az orromon távozott amikor egyszerre próbáltam nyelni, szürcsölni a kávémba és megemészteni azt, amit a szemem látott. Mivel az előttünk álló csapatok most nem tették meg a szokásos szívességet és pontokat szereztek, így egyre mélyül a szakadék, ráadásul a Pápa elleni meccsünk előtt rendezik az Újpest-ZTE kiesési rangadót mely után a totál utolsó helyen is kezdhetnénk a mérkőzésünket. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2011.X.16. Pápa – Ferencváros: 1-2
Sokan nem gondolták volna az idény előtt, hogy a tizenkettedik forduló vasárnapi összecsapásait úgy kell beharangozni, hogy kinek sikerül messzebb kerülnie, netán elmozdulnia a kiesőzónából… Márpedig ennek keretein belül kerül sor a Lombard FC–Ferencváros mérkőzésre. A találkozón előnybe került a Pápa, de a vendégek fordítani tudtak. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2011.X.16. NB II., Ferencváros II. – Gyirmót: 0-2
Második csapatunk első vereségét szenvedte el hazai pályán a labdarúgó NB II Nyugati csoportjának kilencedik fordulójában. Gólnélküli első félidő után a csereként beállt Makrai duplázott a vendégeknél. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2011.X.13. ESMTK – Ferencváros 1:2 (edzőmérkőzés)
Edzőmérkőzésen 2-1-re nyertünk az NB III-as ESMTK otthonában. A mieink 2-0-ás előnyre tettek szert az első játékrészben. A hazai csapatnak csak a szépítésre futotta. Mindkét gólunkat Pölöskey szerezte. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
A DIGI Sporton voltunk
(A DIGI Sport engedélyével)
A felvétel a DIGI Sport „Reggeli Start” archívumában is megtekinthető:
A DIGI Sport napindító műsorában, a Reggeli Startban Csisztu Zsuzsa műsorvezető vendége volt Nyilas Elek, a Tempó Fradi Alapítvány elnöke.
Homma Kazuo
2011.X.12. LK, Kaposvár – Ferencváros: 2-2
A labdarúgó Ligakupa B-csoportjában a Kaposvár hazai pályán 2–2-es döntetlent játszott a Ferencvárossal. A Rákóczi kétszer is előnybe került, de a vendég zöld-fehérek mindkétszer egyenlíteni tudtak. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Bajnoki címek muzeális lapszemléje: 1964
Vannak olyan évek melyek említésekor nem biztos, hogy először a Ferencváros bajnoki címe jut az eszünkbe. Ennek nincs köze a Fradizmusunkhoz, egyszerűen olyan események kötődnek az évszámhoz, melyek néhány pillanatra felülírják az emlékeinket. Bár csak hat éves voltam 1964-ben és a család első tévéjének üzembe helyezésére nem is emlékszem, de apám annyiszor mesélte el a történetet, hogy egy idő után olyanná vált, mintha tegnap történt volna. Ráadásul a tévévásárláshoz egy esemény is kapcsolódott, a Tokiói olimpia. Ebben az évben már rendeződtek a politikai viszonyok az országban, lezárultak az 56-os üldöztetések, egyfajta közbéke lengte át a mindennapokat. Apám szavaival élve, beletörődtek az emberek az elnyomásba, tették a dolgukat és megpróbálták a legapróbb örömöket is úgy megélni, mintha azokat a szabadság fuvallata lengené körül. Ilyen volt egy tévévásárlás, ilyen volt az 1964-es Tokiói olimpia a 10 magyar aranyéremmel, köztük a legbecsesebb labdarúgó diadallal, és ilyen volt a Ferencváros 19. bajnoki címe, amit néhány pillanatra elnyomtak ugyan a családi emlékek, de melyeket azok a kordokumentumok melyeket szerkesztőtársaim 1964-hez „rendeltek”, gyorsan a muzeális kalandozások varázslatos világába repítettek. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2011.X.9. NB II., BKV Előre – Ferencváros II.: 2-3
A labdarúgó NB II Nyugati csoportjának nyolcadik játéknapján 3-2 arányban nyert csapatunk a Sport utcában. Góljainkat Abdi és Varga Bence (2) szerezték. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Ebedli Zoltán: Már 1979-ben aláírtam a Dózsához, de a Fradinál eltiltással fenyegettek
Az 1974-es ifi bajnoki cím után egy évvel nyomban a mélyvízben találta magát: a Ferencvárossal KEK-döntőben játszhatott. „A siker után elszaladt velem a ló, ám Dalnoki Jenő visszarángatott a földre, akinek ezért is rengeteget köszönhetek” – vallotta be lapunknak adott interjújában Ebedli Zoltán, az FTC kétszeres bajnok, háromszoros MNK-győztes legendája. Aki a mai napig felháborodik azon, hogy mindössze 12 alkalommal szerepelhetett a válogatottban: szerinte csak „hülye duma” volt, hogy legjobb barátjával, Törőcsik Andrással állandóan kiszökdöstek, s ezért nem lehetett őket egyszerre behívni a nemzeti csapathoz.
Nem csak a játéka, hanem a statisztikai adatok alapján is a Fradi kiemelkedő egyéniségének számít Ebedli, hiszen zöld-fehérben összesen 562 alkalommal játszott, s ezzel harmadik az FTC-ben játszók örök ranglistáján Lipcsei és Sárosi után… Egy kattintás ide a folytatáshoz....



HOZZÁSZÓLÁSOK