„Tanári etűdök” az öltözők világából IV. – Mexikói anziksz

Már többször előfordult velem, hogy egy képtárban vagy egy kiállí­táson olyan képpel szembesültem, melyről első látásra nem nagyon tudtam megfejteni az értelmét. Olyannal is találkoztam, mely egyből rabul ejtett és mely előtt percekig álltam, mert a kép központi része pillanatok alatt hatott az érzéseimre. Ilyen esetben meg abba a hibába esünk, hogy látókörünkből kiesnek a kép egyéb mozzanatai és utalásai, melyekkel együtt válik az üzenet egységes képpé. Nem tehetünk róla, a szemünk automatikus arra a részre fókuszál amit egyből be tud azonosí­tani, mely egyből hat az érzéseinkre, mely egyből üzenetet küld a szí­vnek. Így jártam most is, amikor szerkesztőtársam széles mosoly kí­séretében elém tolt egy képet. Először nem is értettem, hogy a bajsza alatti jókedv minek is szól, hiszen amikor rápillantottam a képre, a szemem ösztönösen az ismerős részekre fókuszált. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2011.X.22. Ferencváros – Újpest: 3-0

A Ferencváros 3–0-ra megnyerte az Újpest elleni rangadót. A tizenegyest is hibázó zöld-fehérek szünet előtt mutatott kemény letámadásaira nem volt válasza a lila-fehéreknek az Albert-stadionban. Pölöskey Péter és Somália az első félidőben, Lisztes Krisztián a hosszabbí­tásban volt eredményes. Lisztes góllal ünnepelte 100. bajnokiját. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Lemostuk a gyalázatot

Tegnap éjjel nehezen jött álom a szememre. Este tí­z körül értünk haza, a végig szemerkélő esőben valahogy gyorsabban telt el a két órás zötykölődés. A fák némán suhantak el mellettünk és a szembejövő autó fénye sem vakí­tott el, mert a szí­vünket és a lelkünket olyan simogató és meleg érzés hatotta át, mely mindent kizárt körülöttünk. Beszélgettünk, de talán saját hangunkat sem hallottuk út közben, mert az agyunk a Szentélyben maradt, ott töltötte fel magát, ott ivódott belé örökre az eltelt 90 perc minden rezdülése. Hazaérvén a „kötelező” fürdőszobás jeleneten túl egyből bekapcsoltam a számí­tógépet, és minden „F” betűs hí­rt elolvastam és mire rádöbbentem arra, hogy talán egy kicsit túlzásba viszem az örömködést, már kezdődött a délután meccs ismétlése a tévében. Ez meg egy újabb indok volt az álmatlanságom fenntartásában és bár tudom, hogy a „Live-érzés” semmivel sem pótolható, nem tudtam ellenállni a fotelom csábí­tásának. Örömittasan elfogadtam a fotel lágy ölelését, játékosan meg is paskoltam a karfát, mely számára is megnyugvást jelentett, hogy ma éjszaka egy nyugodt fotelszurkoló idézi fel azt, amit néhány órával ezelőtt a Szentélyben átélt, és melynek minden rezdülése jó néhány napig még befolyásolni fogja a napjaimat. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2011.X.22. NB II., Ajka – Ferencváros II.: 3-3

A labdarúgó NB II Nyugati csoportjának 10.  fordulójában 3-3-as döntetlent játszott csapatunk Ajkán. A hazaiak emberhátrányban mentettek pontot a hosszabbí­tásban. Góljainkat Gárdos, Varga B. és Birtalan szerezték. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Ők 929-en

A könyvet kiadó  FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója Orosz Pál, a szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelében az kérte, hogy a könyvből  adatokat és képeket ne jelentessünk meg az interneten addig, amí­g a könyv forgalomban van.

Kérését tiszteletben tartva, a szokásos könyvismertetőtől – melyet napjainkban általában örömmel küldenek el a kiadók és szerzők – ezúttal eltekintünk.

Vépi Péter: Ha kellett, mindkét oldal „lopott, csalt, hazudott”

A 70-es évek csupaszí­v Fradi játékosa és későbbi edzője szerint ma jobban rákészül egymásra a Fradi és az Újpest, mint korábban, Vépi Péter az okokat is kifejtette a 100% Fradinak. A Ferencváros örökös bajnoka ezen kí­vül is mesélt érdekes dolgokat a régebben történtekről, és a mai helyzetről is van véleménye. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

A derbi napja: 2011 ősz

Már hétfőn arra gondoltam, hogy orvoshoz kéne fordulnom, bár tudtam, hogy arra a betegségre mely kitört rajtam, nincs orvosság. Legfeljebb kapnék egy gumiszobát néhány nyugtató injekció kí­séretében, jobb esetben le kéne dőlnöm a dili-doki dí­ványára és elmesélni az életemet, de annak aztán végképp nem láttam értelmét, hiszen nagyon is tisztába vagyok azzal, hogy a tüneteim miből is fakadnak.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

A valóra vált álom – 19 ÉVESEN A FRADI KAPUJÁBAN

Jova akcióban (fotó: ftc.hu)

Sokszor fogalmazódott meg szurkolóinkban az a kritika, hogy nem látjuk fiatal tehetségeinket a felnőtt csapatban. A tizenkilenc éves Jova Levente azonban hamar beverekedte magát az első csapatba, és ott remek teljesí­tménnyel hí­vta fel magára a figyelmet. Levente elmesélte, hogyan jutott el kedvenc klubjáig, beszélt fanatizmusáról, fradizmusáról, és emlí­tette a bundaügyben történt megkeresésének érzelmi nehézségeit is. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2026. január 10.

OLDALAK

KATEGÓRIÁK