Dragóner Attila: 50
A „rossznyelvek” szerint már gyerekkorában felborította az asztalt, ha veszteni látta magát a Ki nevet a vége társasjátékban. Pedig belül már akkor tudta, az asztalborogatás nem jó válasz, az csak arra való, hogy az indulataink önálló útra térjenek. Személyisége mégis onnan indult el, de az idő megtanította arra is, hogy egyszerűen csak meg kell előzni a vereséget és mindig hinni kell a győzelemben. A hit, az akarás és a hűség nagyon ritkán jár egy utcában. De ha betéved, akkor egy olyan ember lép ki rajta, mint Dragóner Attila. Ha most ismét a „rossznyelvekre” hagyatkoznék, leírhatnám róla, hogy vándormadár életet élt. Többször elment, de mindig hazajött. Többször próbált új impulzusokat és új kihívásokat keresni, meg akarta hódítani a világot, pedig belül érezte, az ő világa a szívében létezik. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2024.XI.13. Ferencváros – DAC 1904: 0-0
Felkészülés: nem bírt egymással a Ferencváros és a DAC
Az első félidőben a hazaiak, a fordulás után a DAC volt a jobb.
Felkészülési mérkőzésen gól nélküli döntetlent játszott egymás ellen a szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Niké Liga) szereplő Dunaszerdahely, és az NB I-es Ferencváros a Népligeti Sportközpontban.
Bagi Ádám
Lakatos Csongor
Lukács Dániel
Popov József
Popov József (1941. november 11. – 2010) Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2024.XI.10. Kecskeméti TE – Ferencváros: 0-1
Tíz emberrel, tíz év után nyert a Ferencváros Kecskeméten
Az FTC fél órát játszott emberhátrányban, mégis gólt tudott szerezni a végén Kehinde révén a helyzeteit elpuskázó Kecskemét ellen.
A labdarúgó NB I 13. fordulójában az utolsó helyen álló Kecskemét a listavezető Ferencvárost fogadta, és bár jó fél órát emberelőnyben játszott, nem tudott nyerni, sőt a vendégek Kehinde révén győztes gólt szereztek. Ez volt a Kecskemét sorozatban kilencedik veresége a bajnokságban.
Báder János: 55
1984 nyarán Kompoltról került a Ferencvároshoz. Végigjárta a korosztályos csapatokat, közben magára húzta a serdülő-, és az ifjúsági válogatott mezét is.
1989 tavaszán gólszerzőként debütált az első csapatban, majd ’90 őszén győztes gólt szerzett a Rába ETO ellen. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Kárpáti Márton
Egykoron ifjúsági bajnokságot nyert, majd ifi-válogatott fedezetünk a francia, majd a német túrán szerepelt az első csapatban 1958-ban. Egy kattintás ide a folytatáshoz....







HOZZÁSZÓLÁSOK