2024.X.3. EL, Ferencváros – Tottenham: 1-2
Nagyot küzdött a Ferencváros, de a Tottenham túl nagy falat volt Vargáéknak
Varga Barnabás kétszer is betalált, de csak az egyik gólja volt érvényes, a Tottenham tartalékosan is győzelmet aratott.
A labdarúgó Európa-liga alapszakaszának 2. fordulójában a Ferencváros hazai pályán fogadta az angol Tottenhamet. Varga Barnabás a VAR-döntés szerint lesgólt szerzett, a magyar gólkirály a második félidőben szépített, de az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában a Tottenham győzött 2–1-re a Groupama Arénában.
Ungár Gyula
Az ifiben már együtt játszott Patakival és Blummal. A tízes évek elején az FTC „aranykorszakában” került az első csapatba. Bár nem okozott csalódást. Fritz Alajost, az első számú kapust nem sikerült kiszorítania.
Néhány nagyszerű védést így is produkált, a legnagyobbat éppen a labdarúgás tanítómestereinek, az angolok otthonában. Az időpont: 1912, London. Az English Wanderers elleni mérkőzésen már az első félidőben is, többször is bravúrral védte az angol játékosok lövéseit. A második játékrészben „az angolok fokozott iramát már csak Ungár ügyes védései teszik ártalmatlanná, miközben meg is sérült, de szerencsére labdával érte el. Másnap a lapok a fotográfiáját is hozták „a briliáns magyar kapuvédő” címmel.” – (Nemzeti Sport)
Ő volt az FTC történetének az első kapusa, aki tizenegyest lőtt. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Illy Antal
1946 őszén érkezett az Üllői útra az OTE III. ker. MADISZ csapatától.
Szűk másféléves pályafutása alatt egyszer játszott zöld-fehérben a balszélső. A sérült Sinkát kellett pótolnia a Vasas elleni 2:2-es bajnoki meccsen. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Dejan Milovanovic: 55
1995 nyarán lépett először pályára a Fradiban a Spartak Subotica-tól érkezett szerb védő. Bajnoki bemutatkozása rövidre sikeredett, ugyanis tizenöt percnyi játék után kiállították Debrecenben.
A folytatás már eredményesebb volt. Három évet töltött el zöld-fehérben, közel száz mérkőzésen lépett pályára, ezeken tíz gólt szerzett. Az 1995/96 évi szezonban tagja volt a magyar bajnoki címet nyert együttesnek, tizennyolc találkozón kétszer volt eredményes. A Bajnokok Ligájában három mérkőzésen is pályára lépett.
A további években is elsősorban kiegészítő emberként szerepelt. ’98 tavaszán még győztes gólt szerzett a Vasas ellen, majd ősztől már az újonc Dunaferr csapatát erősítette. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2024.IX.29. Ferencváros – Puskás Akadémia: 3-0
2024.IX.25. EL, Anderlecht – Ferencváros: 2-1
Vereséggel rajtolt a Ferencváros az Európa-liga alapszakaszában
A magyar bajnoki címvédő máris nehéz helyzetbe került a továbbjutás szempontjából.
Az Európa-liga alapszakaszának 1. fordulójában a Ferencváros a belga Anderlecht otthonában lépett pályára. A gól nélküli első félidőt követően a másodikban a belgák gyors egymásutánban kétszer betaláltak, a hajrára emberelőnybe kerülő zöld-fehérek erejéből már csak a szépítésre futotta a 2–1-re végződő összecsapáson.
Nemes (Neufeld) Sándor
A nagykereskedő családból származó Nemes (eredetileg és később: Neufeld) Sándor a magyar futball nagy világvándorainak egyike.
1916 júniusában egy ificsapattól, az ILK-ból érkezett az FTC-hez. Alig több mint 17 esztendősen mutatkozott be az első csapatban. A rendkívül gyors, gólerős csatár rövid ideig szerepelt zöld-fehérben. Többnyire jobbszélső volt, de a Fradiban több poszton is szerepelt. Az 1916/17 évi hadibajnokságban az FTC legeredményesebb góllövője 8 góljával. 1918 májusában Svájc, 1919 júniusában és 1919 októberében Ausztria ellen a magyar válogatottban is szóhoz jutott.
Horváth Ferenc
Biztosan nem tudjuk, hogy 1900 őszén pályára lépett-e, de, hogy játékvezetőként közreműködött az bizonyos.
1901-ben és 1902-ben kb. tucatnyi mérkőzésen lehetett játékosként az FTC tagja.
Ahogy Malaky Mihálynak, úgy neki sem játékos-pályafutása a meghatározó az FTC illetve a magyar labdarúgás történetében.
Deák Ferenc
Ifi-csapatunk korábbi edzője 1952-ben vette át az első csapat irányítását Urbancsik Gábortól, ahol korábbi játékosai közül már Dalnoki (ebben az esztendőben olimpiai bajnok lett) és Hári is szerepet kapott.
Olyan játékosok mutatkoztak be kezei alatt, mint: Gulyás, Mátrai, Fenyvesi, Orosz és Kertész Tamás. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Kocsis Sándor
Az „aranycsapat” legjobb képességű játékosainak egyike volt. Tökéletes technika, magas fokú játékintelligencia, kitűnő áttekintés és sziporkázó szellemesség jellemezte. Társait — főleg szélsőjét — pompás átadásokkal foglalkoztatta. Váratlan húzásokkal bontotta meg az ellenfél védelmi sorait. Eredményességben, a helyzetek kihasználásában kimagasló teljesítményt nyújtott. Mindkét lábbal és fejjel állandó veszélyt jelentett a kapura. Fejjátékával az egész hazai mezőnyből kiemelkedett. Kalmár Jenő óta nem akadt magyar labdarúgó, aki hasonlóan tudott tájékozódni a levegőben. Páratlan ruganyosságának és ütemérzékének köszönhette, hogy rendszerint a felugró kapus kinyújtott karjánál is magasabbra lendült, ahonnan nagy biztonsággal és pontossággal irányította fejeseit. Fénykorában a világ legkiválóbb jobbösszekötőjének tartották. Egy kattintás ide a folytatáshoz....









HOZZÁSZÓLÁSOK