Szabó László

Óriási tehetségnek számí­tott, fényes jövőt jósoltak neki. A Bozsik utódaként emlegetett tehetség aztán korai búcsúra kényszerült.

Pedig szépen kezdődött minden: Tizenhat évesen az ifi centere, 1953-ban már az első csapat fedezete. A Kinizsi felnőtt csapatában meccsről meccsre remekel. ’53-ban annak az UEFA-torna győztes magyar ifi válogatottnak volt a stabil tagja, amely kapott gól nélkül nyerte a fiatalok – nyugodtan mondhatjuk – akkori világbajnokságát! És szintén ifistaként Sebes Gusztáv az aranycsapat mellé veszi és a válogatott edzőmérkőzéseken Puskásékkal szerepelteti.

Négyszer már a B-válogatottban is pályára lép és az utánpótlás nagy reménységei között tartják számon. A nagyválogatottság karnyújtásnyira, amikor egy utánpótlás válogatott találkozón véget érnek álmai: olyan súlyos sérülést szenved, hogy nincs folytatása szép reményű pályájának.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2024.IX.10. Nemzetek Ligája, Magyarország – Bosznia-Hercegovina: 0-0

Nem tudtuk megverni Boszniát a Puskás Arénában

Helyzetekig eljutott ugyan a lelkesen futballozó magyar válogatott, de a gólszerzés nem sikerült.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlen játszott a Puskás Arénában Bosznia-Hercegovinával a Nemzetek Ligája A-ligájának 3. csoportjában, a 2. fordulóban.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Farkas Béla

1982 őszén a Nyí­regyháza szí­neiben mutatkozott be az NB I-ben.

14 élvonalbeli mérkőzés után a területi bajnokságban szereplő Baktalórántházán folytatta pályafutását, majd az NB II-es Debreceni Kinizsi játékosa volt. Innen került az Üllői útra 1985 telén.

A rutinos középpályás végül négy bajnokin szerepelt, egyetlen, pontot érő gólját Pécsett szerezte zöld-fehérben (ez volt Garami József első élvonalbeli mérkőzése a kispadon). Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2024.IX.7. Nemzetek Ligája, Németország – Magyarország: 5-0

SÚLYOS VERESÉGGEL KEZDTÜK AZ NL-T, 5–0-RA KIKAPTUNK NÉMETORSZÁGBAN

Jól kezdtük a mérkőzést, de a gyors, pontos hazai támadások többször is mattolták a magyar védelmet.
A magyar labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligájában 5–0-ra kikapott Németországban az A-liga 3. csoportjának 1. fordulójában. Marco Rossi irányítása alatt ilyen nagy különbségű vereséget még nem szenvedett nemzeti csapatunk.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2024.IX.7. Jubileumi mérkőzés, Balatonfüred – Ferencváros: 0-2

SALDANHA BEMUTATKOZOTT, AZ FTC NYERT A CENTENÁRIUMI MECCSEN BALATONFÜREDEN

A brazil aktívan futballozott, Raul Gustavo szabadrúgásgólt szerzett, Füreden közel telt ház volt.
A Ferencváros centenáriumi felkészülési meccsen győzött szombaton 2–0-ra a Balatonfüred vendégeként.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Átigazolások – 2024/25 (nyár)

A 25 esztendős Matheus Saldanha a szerb FK Partizantól érkezik labdarúgócsapatunkhoz. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2024.IX.1. Ferencváros – Nyíregyháza Spartacus: 2-1

NAGYOT HARCOLT A NYÍREGYHÁZA A FERENCVÁROS OTTHONÁBAN, DE KIKAPOTT

Gartenmann és Varga Barnabás is betalált: a bajnok legyűrte odahaza a végig lelkesen futballozó, jól hajrázó újonccsapatot.
Egy szép találat és egy vitatható tizenegyesgól: a Ferencváros, ha nehezen is, legyőzte a meccs végéig kitartóan küzdő Nyíregyházát a labdarúgó NB I 6. fordulójában (2–1).

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2026. január 10.

OLDALAK

KATEGÓRIÁK