Jászberényi Zoltán
A Szemere telepen kezdte a focit a kis Pitroff Zoltán, majd az MTK-ba igazolták, ahol már Pesti Zoltánként szerepelt.
Miután vasutasként dolgozó apját Vácra helyezték, elhagyta a kék-fehéreket. Vácott már Jászberényi (hogy miért éppen Jászberényire magyarosított a papa, arra nem tudott magyarázattal szolgálni…) néven rúgta a labdát.
Mindössze egy esztendőt töltött a Duna-parti városban, amikor felfigyelt rá a Ferencváros. Hívta az Újpest is, de az Üllői útra szerződött. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2025.II.16. Ferencváros – Paks: 0-2
2025.II.13. EL Play-off, Ferencváros – Viktoria Plzen: 1-0
Abu Fani találata döntött, egygólos előnyből várhatja a Fradi a csehországi visszavágót
A győzelem mellett nagy érvágás érte a zöld-fehéreket, sárga lapos eltiltás miatt Varga Barnabás nem léphet pályára a visszavágón.
A labdarúgó Európa-ligában a Ferencváros 1–0-ra legyőzte a cseh Viktoria Plzent a legjobb 16 közé jutásért vívott párharc első mérkőzésén. A vezetést Abu Fani találatával szerezte meg az FTC a 23. percben, és a csehek hiába járták többször is közel az egyenlítéshez, a bemelegítés során megsérülő Varga Ádám helyére a kapuba kerülő Gróf Dávid bravúrjainak köszönhetően érintetlen maradt a hazai kapu.
Bukovi Márton
„Körültekintő, kulturált, ötletes és mégis energikus játékának olyan vonzereje volt, hogy hetenként sok ezer ember ment ki a pályára, hogy őt láthassa. Nem a szemfényvesztő csillogások, hanem az ésszerűség és a legmagasabb fokú játékintelligencia jellemezte Bukovi Mártont”.
Ez a régi jellemzés híven tükrözi az egyik legkiválóbb középfedezet, a kitűnő alakú labdarúgó hajdani játékát. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Egry Ferenc
A csatár a MAFC-ból igazolt az FTC-be, de csak rövid ideig játszott az Üllői úton.
Mindössze tizenkilenc mérkőzésen szerepelt, de ha pályára lépett az fél gólt jelentett, hiszen 10 góljával jó átlagot ért el.
Az 1922/23 évi bronzérmes csapatban öt találatot ért el, hat mérkőzésén.
Tanulmányai folytatására Erdélybe költözött. A tanulás és a szülői tilalom miatt nem is játszott ott sem, de már mérnöki diplomával a kezében tért vissza Budapestre. Hazatérés után a Törekvés csapatában folytatta pályafutását.
2025.II.9. Puskás Akadémia – Ferencváros: 1-0
Aleksandar Cirkovic
Júlio Romao
Kéri Károly
Huszonhárom évesen, 1943 októberében Újvidéken szerepelt először az FTC első csapatában a MÁVAG-tól érkezett játékos. Ezt további 312! fellépés követte, ahol három gólt szerzett. Sokoldalú labdarúgó volt: hátvédként, fedezetként egyaránt megállta a helyét. Pontos helyezkedés, határozott szerelés, jó fejjáték és a labda ésszerű továbbítása jellemezte. Egyetlen hiányossága a gyorsasága volt. Jól tűrte a megpróbáltatásokat, türelme után jogosan becézték „Birkának”. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Gyarmati János
„Új center a Fradiban. Gyurcsó János, az amatőr Vasas nagy tehetségű centere, ki már régen a zöld-fehérek felé gravitál, tegnap leszerződött a Ferencvároshoz (…).” – írta róla a Nemzeti Sport 1929 júliusában.
Tóth-Potya mester hozta a Fradihoz, aki éppen fiatalításba kezdett. Ekkor került a csapatba Háda, Lázár és Toldi is. A fiatal játékos csak pár mérkőzésen szerepelt a Ferencváros csatársorában, majd a debreceni Bocskaihoz került.
Itt sem maradt sokáig, mert az egykori MTK játékos, Winkler II invitálásra Svájcba, a Young Fellows csapatába szerződött. Rövid idő után hazatért, a Hungáriába készült, végül Szegeden kötött ki.
Gyurcsó-Gyarmati már több esztendeje a Szeged FC jobbfedezete volt, amikor a válogatottba is bekerült. Jól képzett, stílusosan játszó, megbízható fedezetként tartották számon. A támadásban és védekezésben egyaránt helytállt. Egy kattintás ide a folytatáshoz....











HOZZÁSZÓLÁSOK