Közelmúltunk – 1993 ősz: Egy drapéria „előélete”

Vannak évek melyekre nem szí­vesen emlékezünk. Legszí­vesebben örökre kitörölnénk az emlékezetünkből, és lehetőség szerint mindent el is követünk annak érdekében, hogy arról az időszakról ne szóljon egyetlen gondolatunk sem. Ez még akkor is í­gy van, ha csupán egyetlen esemény az, mely miatt hajlandóak lennénk naptárat módosí­tani, sőt még abba is belemennénk, hogy emiatt néhány kellemes emlékünk is a feledés homályába vesszen. Pedig tudnunk kéne, a múltunkat csak teljes valóságában lehet elfogadni és nem lehet benne úgy válogatni, mint egy zöldségesnél. Ráadásul a jelenünket is csak úgy érthetjük meg igazán, ha a múlt legfájóbb emlékeit nem zárjuk el, hanem megmutatjuk és főleg megpróbáljuk megérteni.

Az 1992/93-as bajnoki szezont nem úgy zártuk le, hogy számomra az 1993/94-as bajnokság végkifejlete szinte fizikai fájdalmakat fog majd okozni, sőt közel 20 év távlatából úgy próbálom megérteni, hogy arról értekezek a bevezetőben, hogy vannak évek melyeket ki szeretnénk törölni az „emlékiratainkból”. A ma már legendássá váló bajnoki cí­m után Nyilasi Tibor vezényelte Fradi a csalódást jelentő harmadik helyet szerezte meg bajnokságban, de vigaszdí­jként begyűjtötte a magyar kupát. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

FRADI futballévszázad – füzet

TFU_19931200_Frfb - 0001A majd százéves Ferencvárosi Torna Club futballkrónikája nem mindennaposán gazdag eseményekben, egyedi történésekben. A Fradi futballtörténelmének feldolgozását pontosan 25 évvel ezelőtt kezdtem, és napjainkban talán már elmondhatom, hogy a lényeges és érdekes eseményekről tudomásom van. Továbbá rendelkezem valamennyi Fradi meccs adatsorával is…

Ez a gyűjtött és í­rásos anyag, valamint a sokszáz fotó az alapja annak a dí­szes nagyméretű, szí­nes, keményfedelű albumnak, amelyet 1994. május 3-ra, az FTC 95. születésnapjára a TRIÓ BUDAPEST KIADÓ megjelentet.

A FRADI FUTBALLÉVSZÁZAD az 1900-as századforduló meccseivel kezdődik és időrendben haladva tárgyalja az eseményeket az 1994-es év első ferencvárosi győzelméig… A könyv tehát a Fradi „őskorától” napjainkig í­rásban vagy fényképben minden nevezetes eseménnyel foglalkozik.

Ez a többszáz fotót tartalmzó „Fényképes Fradi történelem” tehát valamennyi ferencvárosi érzelmű sportembernek látni és olvasnivalóval szolgál.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1993.XII.1. Ferencváros – DVSC 1-0

A havas-jeges talajhoz valamivel jobban alkalmazkodtak a ferencvárosi játékosok, mí­g a vendégek ezúttal nem tudták igazolni jó hí­rüket, gólszerzési lehetőséghez alig jutottak. így a hazai győzelem megérdemeltnek mondható.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1993.XI.27. Videoton-Waltham – Ferencváros 3-1

A lehetőségekhez mérten nagyszerűen felkészí­tett pályán jó iramú küzdelmet ví­vott a két csapat. A Videoton-Waltham lényegesen jobban használta ki helyzeteit, de elsősorban Horváth Ferenc érdeme volt a győzelem, aki egymaga három gólt szerzett.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2026. január 10.

OLDALAK

KATEGÓRIÁK