Tarcsik között a Fradi a sztár!
1993.VI.23. MK Döntő, Ferencváros – Haladás 1-1
Dráma két felvonásban. Tegnap ezzel a mondattal kezdtük az 1992/93-as magyar kupadöntő első mérkőzésének felvezetését. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Az utolsó találkozás
In memoriam dr. Sárosi György
Gyurka elment
Négy nappal 74 éves öccse, Sárosi III. Béla halála után egy genovai öregek otthonában 81 esztendős korában elhunyt dr. Sárosi György
1993.VI.19. Nyíregyháza – Ferencváros 1-2
A hazai szurkolók abban reménykedtek, hogy az immár másodosztályú csapat szépen búcsúzik az NB I-től. Az első félidőben csalódtak, hiszen a Ferencváros félgőzzel is fölényben volt. Szünet után nagyot változott a játék képe, egymás után vezették a hazaiak szemrevaló akcióikat, ám csak a szépítésre futotta erejükből, igaz a zöld-fehérek sem jeleskedtek a helyzetkihasználásban. Így meglepetés nélkül ért véget a találkozó, amelyen külön öröm, hogy a vendégszurkolók sportszerűen viselkedtek és különösebb probléma nélkül távoztak a stadionból.
Elhunyt Sárosi III Béla
1993.VI.16. VB selejtező, Izland – Magyarország 2-0
Szerda kora délután Puskás Ferenc szövetségi kapitány még egy utolsó kérdéssel fordult Csábi Józsefhez: „Tudod vállalni?” A kispesti futballista szomoruan rázta a fejét, igy azután kiderült, a fiatal védő sérült bokája mégsem jött rendbe tökéletesen. Kockázatos lett volna futballcipőt huznia. Puskás különösebben nem lepődött meg, hiszen már hétfőn arról beszélt, ha Csábi harcképtelen, akkor Simon Tibor lép a helyére. Mindez Reykjavikban történt, ahol a magyar válogatott magyar idő szerint késő este a vb-selejtezők európai 5. csoportjában Izland ellen játszott. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1993.VI.9. Ferencváros – Videoton-Waltham 2-0
1993.VI.5. Vác FC-Samsung – Ferencváros 1-3
A Vác játéka nagy csalódást okozott. A nagy tét alaposan rányomta bélyegét a hazaiak teljesítményére. Amig a Ferencváros nyugodtan, felszabadultan, tetszetősen játszott, Bánfiék enerváltan futballoztak. Talán a nagy meleg miatt…? Tény: a zöld fehérek ismét jó formába lendültek. Elképzelhető, lesz még esélyük a bajnoki cím megszerzésére. Teljesítményük mindenképpen biztató a Magyar Kupa döntő junius 23-i visszavágójára, amikor a Haladással küzdenek meg ujra.
1993.VI.2. MK Döntő, Haladás – Ferencváros 1-1
Ha röviden és tömören akarnám jellemezni az 1992/93-as szezon magyar kupa döntőjét, ezzel az irodalmi megfogalmazással tudnám a legjobban érzékeltetni az összecsapást. Ha dráma, akkor önkéntelenül is először a görög drámák, majd Shakespeare, Bertold Brecht és Madách Imre jut az eszünkbe, de ha megnézzük a dráma meghatározását, és ha szurkolóként részesei lehettünk a kupadöntőnek, akkor Beckett abszurd drámái is finom kis babazsúrnak hatnak csupán. Egy kattintás ide a folytatáshoz....






HOZZÁSZÓLÁSOK