Zsinka nem adta fel

Zsinka János

Már egészen fiatalon berobbant a magyar labdarúgás köztudatába, mert amikor 1983-ban a Videotontól, tizennyolc évesen a Bp. Volánhoz igazolt, kisebb ügy kerekedett a dologból. És akinek már „ügye” van, azt jegyzik a hazai labdarúgásban. Aztán hí­rnevét csak öregbí­tette, hogy tagja volt annak az ifjúsági válogatottnak, amelyik 1984-ben Európa legjobbjának bizonyult. A következő évben pedig az ifjúsági világbajnokságon a csoport legjobb játékosának választották. Igaz, Zsinka János ekkor már a Ferencváros első csapatában szerepelt. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Idővonal – Lisztes Krisztián két pillanata

A történet kezdetéhez vissza kell ugornunk néhány évet. Ha figyelembe vesszük, hogy a Ferencvárosi labdarúgás már a 113. évét tapossa, akkor az a 24 év, amit az idővonalon gyorsan visszapörgetünk, nem is tűnik olyan soknak. De ha ez a fajta utazás egy sikeres pályafutás kezdő állomásához visz minket, már egyből más szemszögből vizsgáljuk. És főleg akkor, ha most Lisztes Krisztián idővonalán haladva, 2012-ből egyből 1988-ba tesszük át a történetünket. Nem is kell olyan gyors felszámolónak lenni, hogy ki tudjuk kalkulálni, hogy az a „szemtelenül” fiatal és harsányan nevető kamasz csupán 12 éves volt 1988-ban. Ráadásul egy olyan ifjonc, akiről a Császár folyamatos jelentést kért Kaszás Páltól, mert mindenki hatalmas tehetségnek tartotta, és nem szerette volna, ha egy ilyen ékkő nem csiszolódik tovább, ha ezt a fényességet nem a Ferencváros javára fordí­tja. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1988.VIII.20. Ferencváros – Váci Izzó 3-2

Az FTC töretlen lelkesedésének, kitartásának köszönheti sikerét. A Vác pontot érdemelt volna.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2026. január 10.

OLDALAK

KATEGÓRIÁK