Papp Lajos László

Kétlábas, jó fizikumú, gyors, könnyed mozgású hátvéd volt. Nagy tehetségként tűnt fel. A Fradiban egy évtizeden át játszott, egy időben csapatkapitány is volt! Eljutott a dél-amerikai túrákra (1929, 1931), tagja volt a 100%-os bajnokcsapatnak és résztvevője volt legendás KK-meccseknek is.

Mindezt egy 1927-ben történő súlyos lábtörésének köszönhette az egy évvel korábban a válogatottban is bemutatkozó hátvéd. A furcsa tény magyarázata: az FTC helyette Kalmár Jenőt adta kölcsönbe az ETC-nek, és az erzsébetiek éppen a lábtörés miatt nem adták vissza a Fradinak Kalmár Jenőt, aki a Hungáriában folytatta nagyszerű pályafutását. Pedig igazi Fradi nevelés volt… Papp tehát a Fradiban maradt és állandó, megbí­zható hátvédet nyert vele a Ferencváros.

„Szabadedzés”. Lyka és Papp Laci  öklözik.

Az egykori keménykötésű hátvéd kezdetben a sok jó focista között hol játszott, hol nem. A csapatba kerülése a dél-amerikai túrának köszönhető. Takács I. sérülése után került sor a játékára. A nagy feladatok jó hatással voltak teljesí­tményére — „felhozták”.

— Emlékszem, a Sao Pauló-i mérkőzés után a legjobbakat Bródy Sándor, a régi Fradista megajándékozta. Sokáig őriztem azt a nyakkendőt, amit akkor kitüntetésül kaptam. Természetesen a legszebb emlék az Uruguay elleni siker. Rendkí­vül meglepte őket a bátor támadójátékunk, kezdés után szinte lesöpörtük hí­res ellenfelünket. Játékostársaimról elmondhatom, hogy nagyszerű éveket töltöttünk együtt. A jó barátság, a kitűnő szellem és a becsületes munka a szó nemes értelmében nagy profi csapattá kovácsolt bennünket. Szerettünk együtt lenni nemcsak a pályán, hanem a magánéletben is. Nekem a legjobb barátom Hungler Jancsi volt, barátságunk a sí­rig tartott. Edzőimet is nagyon szerettem. Potya bácsi szigorú, de nagyon jó edző volt. Később pedig Blum Zoli olyan érzelmi ráhatással rendelkezett, hogy a pályára lépő csapat törni-zúzni tudott a Ferencvárosért. Jó visszaemlékezni a szép évekre, és a „koronára”, a dél-amerikai túrára. Szí­nes emlékeim is maradtak erről a felejthetetlen útról. Az egyik kinn élő magyar gyönyörű lepkeszárnyakból egyesületi emblémákat, amerikai tájképeket készí­tett és keretbe rakta. Ma is tartják ragyogó, egzotikus szí­neiket. Igaz, nekem a zöld-fehér ma is a legszebb szí­n…

Két egykori játszótárs: Papp és Toldi.

Évtizedek múltán még a Fradi öregfiúk csapatának is oszlopos tagja volt – Kalmár Jenővel együtt… Egyébként ő volt a Fradi Papp Lacija – hiszen hivatalos nevén, a Lajoson senki sem szólí­totta.

(Nagy Béla, Antal Zoltán és Hoffer József í­rásainak felhasználásával)