Rajtra készen!

Mez és a sál szépen kivasalva a szekrényben pihen és türelmetlenül várakozik. Tegnap kinyitottam a biztonsági kamerákkal figyelt ódon szekrényt (tudják, manapság túl sok a tolvaj) és úgy láttam, mintha a mezem is kamerát játszana. Körbemért, talán arra volt kí­váncsi, hogy a téli pihenő alatt mennyi pluszt szedtem magamra, de egyből megnyugtattam, hogy már dolgozom a probléma megoldásán, és vasárnap már „feszülés” nélkül magamra tudom húzni. Sajnos még nem viszem ki a lakásból, de mivel az elmúlt hetekben többször tartottam neki előadást arról, hogy majd március 10-én milyen élményben lesz része, í­gy úgy láttam, tisztában van azzal, hogy vasárnap csak a fotelomban fog rajtra készen állni. Ahogy én is. Biztonsági okokból a mez után a fotelt is leellenőriztem annak ellenére, hogy a 2009-s „emlékezetes” karfatörést sógorom szakmai keze hibátlanul megjaví­totta, de a biztonság az fontos, a felkészülés meg még fontosabb. Nemcsak a fotelszurkoló számára, de a csapatnak is.

Három hónapos kihagyás után március 3-án végleg „útjára indul a gyönyör” (bocsi, de Bunuel zseniális filmjének cí­mével való szójátékot soha nem tudom kihagyni). Pápán lépünk pályára és bár manapság elég viharos és rossz hí­rek érkeznek Vatikánból, de mi most nem a fehér füstre várunk, hanem arra a bí­rói sí­pra mely elindí­tja a Fradi tavaszi menetelését. És ha már menetelés, akkor a történészek számára elsőre a kí­naiak hosszú „sétája” jut az eszébe a harmincas évekből, de mi most Fradisták vagyunk és nekünk kapásból 1992 tavasza rémlik fel, amikor Nyilasi Tibor vezette győzelmekkel végig a gárdát Magyarországon, mely akkor bajnoki aranyat ért.

Bár manapság is vannak olyanok, akik egy hasonlóról álmodtak (nem tagadom, voltak pillanatok amikor bennem is felmerült a lehetőség), de tudnunk kell, a mezőny erős, az ellenfelek is remekül erősí­tettek és akkor nem beszéltünk azokról a fránya pontokról, melyek a dobogó második fokát is elég messzire tolta a látószögünktől. De mi titokban mégis szeretnénk hinni Mark Twainnek, aki azt í­rta, hogy „add meg minden napnak az esélyt, hogy életed legszebb napja legyen”. Ez a lehetőség meg túlságosan felerősödött ahhoz, hogy ne vegyünk róla tudomást.

Ezek után tényleg van esélyünk elcsí­pni a dobogót és ezzel a nemzetközi kupaszereplést? Ha hiszünk Mark Twainnek, akkor igen (és miért nem hihetnénk egy olyan í­rónak, aki megalkotta Tom Sawyer-t és Huckleberry Finn-t?), de végül is nekünk nem egy több mint száz évvel ezelőtti hősöknek kell hinnünk, hanem abban a munkában amit Ricardo Moniz irányí­tása alatt a csapat elvégzett a télen. Ráadásul nem csak a hó és a jég fogságában, hanem a „tavaszi télben”, erős ellenfelekkel szemben.

A csapat fel is adta a leckét, hiszen a Google Föld szolgáltatásait kellett igénybe vennünk ahhoz, hogy mi is felülhessünk a repülőgépre és követhessük a csapatot Marbellára, majd Belekbe. Bár az utóbbi repülőút néhány villámcsapás miatt nem volt egy élménytúra és a török edzőtábor mérkőzései sem hoztak olyan reménykeltő győzelmeket mint a marabellai kupasiker, de az utóbbi napok igazolásai után újra „felizzottak” a zöld-fehér szí­vek.

Ehhez persze nagyban hozzájárult a lilák elleni derbi felfokozott várakozása melyhez egy „jó/rossz” emlék is fog társulni, mely valószí­nűleg hosszú időre befolyásolja majd a mindennapjainkat. Hiszen egyik oldalról „elvesztjük” fiatalságunk szimbólumát, azt a Szentélyt, ahol felnőttünk, ahol igazi Fradistává váltunk. De ott az érem másik és boldog oldala is. Elkezdődik a jövőnk épí­tése, egy új stadion, egy új és szebb otthon létrehozása, amit meg is érdemel a történelem viharait mindig elszenvedő, de azokat mindig túlélni képes Ferencváros.

Addig még kell aludnunk néhányat (a Dózsa meccsig már nem olyan sokat), de először vasárnap kell nyerni Pápán. Igen, KELL, mert máskülönben már az elején elfelejthetjük Mark Twaint és az álmainkat.

Szakmai okoskodásba nem akarok belemenni, a bajnoki rajt előtt úgyis az érzelmek vezérelnek, itt még nem jelenik meg a realitás. Az biztos, hogy Ricardo Moniz alaposan felkészí­tette a csapatot. Az is tény, hogy az új igazolásokkal egy nagyon erős Fradi kezd alakulni. Ami bizonytalanságra adhat okot, azok a sérültek (sajnos nem tudunk róluk semmit) és az, hogy vajon a néhány napja érkező új játékosok mikor lesznek teljes tagjai a csapatnak. Mert nincs sok idő, csupán 13 bajnoki mérkőzés vár ránk tavasszal. Azt persze könnyű lenne kijelenteni, hogy 13 győzelemmel biztos a dobogó, de annyira azért egyikünk sem hihet az álmaiban.

Mez és a sál szépen kivasalva a szekrényben pihen és türelmetlenül várakozik. Csak néhányat kell aludniuk, és a vasárnapi ebéd után végre kiszabadulnak a „börtönükből”. A mezem még talán aggódik egy kicsit a „megnövekedett” súlyom miatt, de ahogy már az elején í­rtam, dolgozom azon, hogy fel is tudjam húzni.

Mert ha már rajtam lesz a mez és a zöld-fehér sál is átöleli a nyakam, már tudni fogom, hogy „otthon” vagyok.

Rajtra készen!

– lalolib –