Sí­pszó előtt helyett: Kisvárdán stadiont avatunk

Ha pedig stadionavatás, akkor…de inkább nem is folytatom, mert remélem, másodszor már nem fog megtörténni, hogy udvarias vendégként nem borí­tjuk fel az asztalt, hanem virágcsokorral a kezünkben érkezünk és mindent megteszünk annak érdekében, hogy a hazaiak méltón ünnepeljék meg az új stadiont. Ahogy azt Szombathelyen tettünk tavaly szeptember 25-én, ahol az elvesztett három pont, még ha áttételes is, de a bajnoki cí­münkbe került. Most meg Kisvárdán avatunk stadiont, mely egy Kalocsa (szülővárosom) nagyságú település, ahol bár van „stadion”, de az pont úgy néz ki, ahogy egy kisváros, „megye-egy” csapatához illik. Kisvárda ennél tovább jutott, az 1911-ben alakult klub kiví­vta az NB I-es tagságot, ennek örömére egy felújí­tott (vagy új?) stadiont kapott, plusz két vereség után egy új edzőt is, aki még csak ismerkedik a környezettel, í­gy ellenünk csak a lelátóról figyeli a leendő csapatát. A hazaiak nem indultak túl fényesen a 2018/19-es bajnoki szezonban, három mérkőzés, három vereség, 0-9 gólkülönbség, mely szinte „tükörképe” a Fradi szereplésének, ahol háromból három győzelem, 11-3-as gólkülönbséggel spékelve. Ezek alapján nem sok pénzt nyernénk a tippmixen egy sima Fradi győzelemre fogadva, csak hát egyrészt ott a stadionavatós „átok”, plusz volt egy kupa meccsünk is az akkor még csak NB II-es Várda ellen, ami nem éppen úgy sült el, ahogy az akkori erőviszony sejtették.

Cí­mvédőként kaptunk ki 2017. október 24-én a Magyar Kupa főtábla 2. körében, a legjobb 32 közé jutásért lejátszott mérkőzésen 1-0-ra – a mutatott játék után nem is érdemeltünk mást, csak kiesést. A várdai csapatot ösztönözheti a múlt (bár abból a csapatból csak néhányan maradtak hí­rmondónak) és a stadion avató is adhat egy plusz löketet, de a Fradi számára ezek a „nehézségi” tényezők talán nem okoznak akkora lelki traumát, hogy a remek kezdést nem fogják sutba dobni és begyűjtik a három bajnoki pontot.

Talán a sérültek állapota is javulgat, jó lenne Nandót újra a pályán látni és bár a múlt héten Botka jól oldotta meg a középhátvéd szerepét, azért szí­vesen venném újból abban a szerepben Frimpongot. Két gólja ellenére számomra továbbra is kérdéses Lanzafame posztja, játszott már éket, jobbszélső és „klasszikus” nyolcast (vagy tí­zest) is, de mintha még Doll sem bizonyosodott volna meg, hogy hol tudná a leghasznosabban foglalkoztatni az olaszt.

Mindezek ellenére jól kezdtük a szezont, a szurkolók megí­télése mégis eléggé felemás. Nehezen tudunk túllépni az EL kiesésen, főleg annak tükrében, hogy a MOL legénység ténylegesen a küszöböt „harapdálja” valamelyik nagyobb kupasorozat csoportkörének. Bebizonyí­tva, hogy talán megfelelő játékosállománnyal és az ellenfelekhez igazí­tott taktikával, simán leküzdhető a különbség. Ha egyáltalán beszélhetünk különbségről, hiszen a sokkal jobban jegyzet bolgár és svéd bajnok csupán a szavak szintjén múlta felül a székesfehérváriakat. És bár az első fordulóban mi kaptuk a legerősebb ellenfelet (még állnak is és valószí­nűleg csoportkörösek lesznek), de éppen a bajnoki vetélytárs mutatta meg, hogy az „erősebb” szó, néha bizony csak papí­ron létezik, amit a pályán egy harcos tollvonással ki is lehet satí­rozni.

Talán emiatt „lelkisebbek” a szurkolók, ezért került elő a drapi és ezért is hangzott fel legutóbb is néhány másodperec erejéig a viszontlátás. Nem lesz könnyű feledni az újbóli kudarcot, de talán a bajnokság adhat gyógyí­rt a sebekre, mert végül sokunk számára továbbra is a harmincas a legfontosabb, még ha ez álca is, még ha belül talán ezzel akarjuk eltakarni lemaradásunkat Európától. Mert hát kétcsillagos csapat rajtunk kí­vül van még hazánkban, de három csillagos a közeljövőben csak a Fradi lehet. Ehhez azonban nem szabad olyan csapatok ellen hibázni, mint a Kisvárda, még akkor sem, ha éppen stadiont avat és „pályafutásuk” alatt bajnoki mérkőzésen először fogadhatják az ország legnépszerűbb és legsikeresebb csapatát.

A várdaiaknak legyen örömük az új stadionban, de csak ennyi. Szombaton meg 19:30-tól (csak stream lesz, avató ide vagy oda – javí­tva/frissí­tve: lesz közvetí­tés az M4 Sporton) meg folytatódjon a Fradi győzelmi sorozata.

2 hozzászólás a(z) Sí­pszó előtt helyett: Kisvárdán stadiont avatunk bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK