Sípszó előtt: Tempó, Fradi! Forza, Juve!

Vannak mérkőzések melyeket soha nem feledhetünk el. Egy életre belénk ivódnak, elfoglalva a legkényelmesebb karosszéket a szívünkben és állandó dobbanással jelzik, ha az agyunk esetleg megpróbálná a feledés kosarába dobni. Vannak olyan mérkőzések, melyek sokkal többet jelentenek egy győzelemnél. Meghatározzák a jövőbeli tudatunkat, elhelyeznek minket a világ labdarúgásának színes palettáján. Az egyik ilyen – mely a magyar labdarúgás egyik legjelentősebb győzelme – 1965. június 23-hoz kötődik, benne a VVK döntővel, Fenyvesi Máté fejes góljával. Ez a nap nem rengette meg ugyan a Földet, de minden Ferencvárosi szívébe örökre beköltözött. Aranybetűs ünneppé vált. A döntőben a Juventust vertük, az „Öreg Hölgyet” (La Vecchia Signore), „Olaszország Menyasszonyát” (La Fidanzata d’Italia), a „Zebrákat” (Le Zebre), akikkel 55 év után újra megmérkőzünk európai kupasorozatban, ezúttal a Puskás Ferenc stadionban. Nem kupadöntő, „csak” csoportkörös mérkőzés, de a jelenünkben ez szinte olyan értéket képvisel, mint a torinói döntő. Forza, Juve! – harsogják szinte az egész világon. Európában a harmadik legsikeresebb klub és a világon a hatodik legtöbb trófeát szerezte meg. A címek között szerepel 2 BL cím (a BEK-et is beleszámítva) valamint 3 UEFA-kupa elsőség. A Juventus az egyetlen csapat, mely az összes UEFA által kiírt kupából begyűjtött legalább egyet. A Juventusnak magyar szereplői is voltak. Károly Jenő és Viola József a húszas években töltött be edzői szerepkört. A legnagyobb sikert magyarként, a Ferencváros történelmének egyik legnagyobb játékosa, Sárosi György doktor aratta (1948-ban szerződött Olaszországba és több mint húsz évig dolgozott ott), aki edzőként, 1952-ben szerzett bajnoki címet az „Öreg Hölgy” csapatával.

Eddig 7 alkalommal mérkőzött meg egymással a két csapat, mindegyik európai kupasorozatban került megrendezésre: 6 KK mérkőzés és a már említett VVK döntő. Az első kupamérkőzésre 1932.06.29-án került sor Torinóban, ahol hiába játszott fölénybe a Ferencváros, „…a csatársor itthon felejtette a tudományát, a nagyszerűen működő védelem pedig a szerencséjét…csak így érthető a torinói eredmény”: Juventus—Ferencváros 4:0. Az akkori sportlapok beszámolói szerint az eredmény túlzó, Lázár büntetőt hibázott és Háda kapusnak sem ez volt élete legjobb meccse. A budapesti visszavágó már formaságnak tűnt 1932.07.04-én az Üllői úton. 8 ezer néző előtt 3:3 azt jelentette, hogy az olaszok jutottak tovább a KK második fordulójába. A csalódottság már kemény kritikai hangra váltott: „megbuktunk a futballjáték vizsgáján, a magyar futball a mélypont körül vergődik…Jöjjön tehát a reform és jöjjenek az új csatár- és védőtehetségek, addig is pedig jöjjenek az edzők, de olyanok akik tanítani tudnak!”. Elég keserű mondatok egy olyan évben, amikor a Fradi hibátlanul nyeri a bajnokságot és az előző években KK nyertünk, és megvertük a világ egyik legjobbját, Uruguay válogatottját. Olyan edzők ültek a kispadon mint Tóth-Potya István, Blum Zoltán, akik játékosként is legendás alakjai labdarúgásunknak.

A következő párharcra 6 évet kellett várni. Az ’38 júniusi párizsi olasz—magyar világbajnoki döntő után, az Ambrosiana a Kispestet, a Juventus a Hungáriát búcsúztatta a KK első fordulóban, míg a Fradi előbb a csehszlovák Zsidenicén, majd a román Ripensián lépett tovább és a Juventus várt a zöld-fehérekre az elődöntőben. 1938.07.24-én megint idegenben kezdtük a KK sorozatot (több szempontból a mai BL elődjének is tekinthető a sorozat, hiszen a legerősebb európai országok (az olaszok nyerték a ’34-es, ’38-as VB-t, a csehek és a magyarok döntőt vívtak, míg az osztrákok is eljutottak a legjobb négyig) legjobb – nem csak bajnok –  csapatai vettek részt a sorozatban egyenes kieséses rendszerben). Nem csak a fentiek miatt indult izgatottan útra a csapat Torinóba, elsősorban nem is a Juventus elleni derbi járt a játékosok fejébe, hanem a botrányosan végződő Ripensia elleni mérkőzés, ami után a román csapat óvást nyújtott be és kérték néhány játékosunk eltiltását. A történet röviden: már a mérkőzés alatt volt néhány „boksz-meccs” Toldi és a román védők között, amely a továbbjutást jelentő győzelem után folytatódott, és Bindea K.O-s kiütésével ért végett. Végül a KK-bizottság nem tiltott el senkit, így a csapat legerősebb összeállításában léphetett pályára. A Juve bizakodó volt, szerintük ha tartják a jó formát, akkor már az első mérkőzésen be tudják biztosítani a továbbjutást. Tévedtek. Bár győztek 3:2-re, de ez már előrevetítette, hogy a visszavágón nehéz 90 percre számíthatnak. 1938.07.31-én az Üllői úton, 33 ezer lelkes szurkoló előtt az utolsó negyedórában lőtt Sárosi dr. és Kemény góljaival nyertünk 2:0-ra, ezzel ismét a döntőbe jutottunk (amit végül elvesztettünk, nyert a Slavia, a címvédés elmaradt).

Az olaszok szerint a közönség nyerte meg a mérkőzést, ennek hatására a másnapi Nemzeti Sportban „B-közép—Juventus 2-0” címmel jelent meg írás, amit fricskának szántak:

A második félidőben azonban fellángol a közönség küzdőkedve, pompás összhangokkal közelítik meg a kaput és végül laposan behördülik a gólt a Juventus hálójába…az együttes ki akar szaladni a nézőtérre, hogy összecsókolja a közönséget, de a rendőrök visszakergetik. A közönség nem lankad és a végén még majdnem újabb gólt rivall, de ez a beordítás nem hoz eredményt.

24 év után, 1962.06.10-én, a chilei VB idején, válogatott játékosaink nélkül mérkőztünk meg újra a „Zebrákkal” a Népstadionban, a második világháború után újra elindított (már Zentropa Cup néven) KK sorozatban. Ebben a kiírásban csoportküzdelmek folytak, magyar, olasz, cseh és jugoszláv csapatokkal. A Fradi az A-csoportba került, a Juventus, a Hradec Králové és a Dinamo Zagreb társaságában. A Juve elleni első mérkőzést 1:0-ra veszítettük el, a torinói visszavágó jobban sikerült 1962.06.17-én, amikor is sikerült pontot szerezni. Kökény találatával vezettünk, amit a hajrában egyenlítettek ki az olaszok.

Ezzel el is érkeztünk 1965.06.23-hoz, a VVK döntő helyszínhez, Torinóhoz. A kiírás szerint itt is két mérkőzésen dőlt volna el a kupa sorsa, de a Fradi az amerikai túrája miatt lemondott a visszavágás lehetőségéről. Aminek az olaszok először örültek, de az eredmény ismeretében már biztosan nem.

A győztes gólra Albert Flórián így emlékezett: „Novák Dezső felém ívelte a labdát, de miközben felugrottam fejelni, az olasz középhátvéd nagyot lökött rajtam. A földön fekve visszanéztem a svájci játékvezetőre és tizenegyest követeltem, ám a bíró csodálkozva válaszolt, hogy mit akar, gól volt! Amíg én büntetőt reklamáltam, Fenyvesi Máté mögöttem befejelte a labdát. Egész pályafutásomat tekintve ez az egyetlen elmaradt tizenegyes, amely után köszönetet mondtam a játékvezetőnek, hogy nem adta meg…”

A döntő után Vittorio Pozzo a volt olasz szövetségi kapitány is méltatta a zöld-fehérek győzelmét:

„A Ferencváros a VVK-ban aratott diadala igazolja, hogy a zöld-fehérek mai együttese méltó utódja a 30-40 évvel ezelőtti Ferencvárosnak. Jól emlékszem arra, amikor 1928-ban és 1937-ben a Ferencváros megnyerte a Közép-európai Kupát. A VVK-ban aratott diadal azonban a régiek fényét is elhomályosítja. Elsősorban azért, mert sokkal több és jobb csapat skalpján keresztül jutott el az FTC a végső győzelemhez.”

Ennek már 55 éve. Szerdán késő este következik a 8. mérkőzésünk a Juventus ellen, a legmagasabb szintű kupasorozatban, a Bajnoki Ligája csoportkörében. Ha nem is jelentős, de van közös múltunk, voltak emlékezetes mérkőzések, kemény csaták. A mérlegünk is elfogadható: 2 győzelem, 2 döntetlen és 3 vereség és ami nekünk a legkedvesebb, a 2 győzelemből az egyik a VVK diadal! 1962-ben a Népstadionban fogadtuk az olaszokat, szerdán este az új Puskás Ferenc stadionban, mely az egykori Népstadion helyén épült. 1962-ben is egy csoportban volt a két csapat, mint a jelenben. Természetesen mást jelent az akkori KK és a jelenlegi BL-csoportkör, de ez a kettősség is jelzi, hogy mindkét csapatnak jelentős múltja és ígéretes jelenje van.

Tempó, Fradi! Forza, Juve!