1965.VI.23. VVK Döntő, Juventus – Ferencváros 0:1

VVK 1965: a kupagyőzelem 14 pillanata – a döntő

Vannak mérkőzések melyeket soha nem feledhetünk el. Egy életre belénk ivódnak, elfoglalva a legkényelmesebb karosszéket a szí­vünkben és állandó dobbanással jelzik, ha az agyunk esetleg megpróbálná a feledés kosarába dobni. Vannak olyan mérkőzések, melyek sokkal többet jelentenek egy győzelemnél. Meghatározzák a jövőbeli tudatunkat, elhelyeznek minket a világ labdarúgásának szí­nes palettáján. Fekete István csodás gondolata szerint elég egy mozdulat, valamilyen rég elfeledett illat, egy tárgy, egy ágroppanás, a szélnek a zizzenése, s az emlék felüti fejét, ránk néz, és olyan üdén, vidáman vagy szomorúan valódi, mint a jelen minden valósága.

Ha visszatekintünk 1965. június 23-ra, egy olyan mérkőzés elevenedik meg előttünk, mely a Ferencvárosi labdarúgás legfényesebb csillaga történelmünkben. Ezért is fontos – ha rövid időre is – megállni, hátranézni és áttekinteni a megtett utat. Nehéz és hosszú menetelés volt Torinóig. Bár nem tettünk meg 9600 kilométert gyalog és hetvenötezer ember sem vesztette életét mint Kí­nában, Mao-Ce-tung idejében, de ahhoz, hogy eljussunk a döntőig, olyan ellenfeleken át vezetett az út, mint a a Brno, a Wiener SC, az AS Roma, az Athletic Bilbao és a Manchester United. Cseh, osztrák, olasz, spanyol és angol együttesek, képviselve az egész Európai labdarúgást. A döntőben Olaszország legismertebb csapata, a Juventus várt Mészáros József csapatára.

La Vecchia Signore (Öreg hölgy), La Fidanzata d’Italia (Olaszország Menyasszonya), Le zebre (Zebrák) – ezek a kedves és a szeretetről árulkodó jelzők mind a Juventusra utalnak. Arra a klubra, amit 1897-ben alapí­tottak és mely Európában a harmadik legsikeresebb klub és a világon a hatodik legtöbb trófeát szerezte meg. A cí­mek között szerepel 2 BL cí­m (a BEK-et is beleszámí­tva) valamint 3 UEFA-kupa is. A Juventus az egyetlen csapat a világon, mely az összes UEFA által kií­rt kupából begyűjtött legalább egyet. A Juventusnak magyar szereplői is voltak. Károly Jenő és Viola József a húszas években töltött be edzői szerepkört. A legnagyobb sikert magyarként, a Ferencváros történelmének egyik legnagyobb játékosa, Sárosi György doktor aratta (1948-ban szerződött Olaszországba és több mint húsz évig dolgozott ott), aki edzőként, 1952-ben szerzett bajnoki cí­met az „Öreg Hölgynek”.

A történelmi áttekintő után térjünk rá a meccsre! Egy hét alatt nem sokat változott az időjárás. A júniusi nyár Torinót még jobban ölelte körül mí­g Pestet, ahol továbbra is a dunai áradás okozta a legnagyobb gondot. A Manchester United játékosainak Budapesten okozott gondot a hőség, a Fradinak meg Torinóban gyűlt meg a baja az égető napsugarakkal. Bemelegí­tés helyett „hűsí­tőként” a gyúróké lett a főszerep, ők próbálták az izmokat és az idegpályákat felkészí­teni a sorsdöntő találkozóra. Melyről tudjuk, hogy egy mérkőzésen dőlt el, mert a Ferencváros „feláldozta” a visszavágó lehetőségét a New York-i tornán való részvételért. „Nincs semmi baj Dodó bácsi, onnan is elhozzuk a kupát” – summázták a játékosok amikor számukra is kiderült a Manchester elleni győztes mérkőzés után, hogy a Juventus pályáján kell elhódítani a VVK serleget.

Mészáros József

Mészáros „Dodó” József nem csak emiatt aggódott. Számára sokat jelentett a torinói Stadio Comunale stadion. Fiatalként ott játszott először az utánpótlás válogatottban és most annyi év után edzőként oda térni vissza, akaratlanul is szorongó érzéseket váltott ki a kiváló edzőben. Vissza akart vágni, hiszen azon a bizonyos mérkőzésen háromgólos vereséget szenvedtünk az olaszoktól, melynek emléke keserűen tört fel benne amikor leült a stadion kispadjára. Az is nehezí­tette a dolgát, hogy a hazai csapat sokkal pihentebb volt, náluk már két héttel előtte befejeződött a bajnokság és pihentetőül a döntő előtt átrándultak Franciaországba „lazí­tani” egy kicsit. A Fradi 4:2-s vereséggel hangolt az MTK ellen, mely nem volt egy biztató főpróba. A szakmai stábnak voltak „súgói”, hiszen azokban az időkben több magyar szakember is dolgozott Olaszországban, köztük Czeisler Lajos, aki volt az olasz válogatott edzője is, és Solti Dezső aki a Juve „ellenlábasának”, az Internek volt a vezetőségi tagja, hasznos tanácsokkal látták el Mészáros Józseféket. A meleg miatt az is gondot okozott, hogy az ottani szokásoknak megfelelően este fél tí­zkor kezdődött a mérkőzés, Mátrai meg is jegyezte: az olaszok biztosan nem a tyúkokkal fekszenek le (volt is derültség a kijelentés „kétértelműsége” miatt).

Magáról a döntőről „látatlanban” nehéz, sőt talán nem is illik túl sokat í­rni. Sajnos egy két perces videón, játékosok és szakvezetők visszaemlékezésein és néhány kisebb újságcikken túl más nem maradt meg.

„A Ferencváros a VVK-ban aratott diadala igazolja, hogy a zöld-fehérek mai együttese méltó utódja a 30-40 évvel ezelőtti Ferencvárosnak” – mondta a döntő után Vittorio Pozzo, aki 1965-ben újságí­róként dolgozott, de akinek olasz szövetségi kapitányként (1929-1948 között) személyes emlékei is vannak a régi idők Fradijáról – „Jól emlékszem arra, amikor 1928-ban és 1937-ben a Ferencváros megnyerte a Közép-európai Kupát. A VVK-ban aratott diadal azonban a régiek fényét is elhomályosítja. Elsősorban azért, mert sokkal több és jobb csapat skalpján keresztül jutott el az FTC a végső győzelemhez.”

„Uraim, igyekszünk majd úgy játszani, hogy Önöknek a lehető legkevesebb gondot okozzuk.” – Ezt a kissé pikí­rt mondatot Végh Aladár a Fradi akkori elnöke mondta Torinóban a kupabizottság ülésén, amikor sokáig vitatkoztak azon, hogy a visszavágó hiányában mi történik akkor, ha döntetlen lesz mérkőzés, legyen-e hosszabbí­tás és vajon mi fognak csinálni ha a 2*15 perc után is döntetlen lesz az állás? Az elnök úr betartotta az í­géretét, ahogy a csapat is (emlékeznek, „onnan is elhozzuk a kupát”). A győztes gól a mérkőzés 74. percében esett. Novák tört előre, majd 30 méterre a kaputól remekül középre í­velt, ami Fenyvesi dr. magasan felugorva (a videón inkább futtából) fejelt az olaszok kapujába. A győztes gól körülményeiről Albert Flórián í­gy emlékezett:

„Novák Dezső felém í­velte a labdát, de miközben felugrottam fejelni, az olasz középhátvéd nagyot lökött rajtam. A földön fekve visszanéztem a svájci játékvezetőre és tizenegyest követeltem, ám a bí­ró csodálkozva válaszolt, hogy mit akar, gól volt! Amí­g én büntetőt reklamáltam, Fenyvesi Máté mögöttem befejelte a labdát. Egész pályafutásomat tekintve ez az egyetlen elmaradt tizenegyes, amely után köszönetet mondtam a játékvezetőnek, hogy nem adta meg…”

Valószí­nűleg a gólszerző, dr. Fenyvesi Máté sem bánkódott a meg nem adott büntető miatt, hiszen a góljával örökre beí­rta magát a Ferencváros történelmébe… ahol azért e gólja nélkül is helyet követelt magának. A labdarúgás kedvelői és szakemberei egyaránt úgy ismerték és ismerik, mint az önuralom, a kitartás, a lelkiismeretesség megtestesí­tőjét, aki, miközben megtartotta a helyét a labdarúgás élvonalában, a „dr.” két kis betűjét is „odaverekedte” a neve elé. A hallatlan munkabí­rású balszélső az elmúlt évek során mind a csapatban, mind a válogatottban jobbára taktikai feladatokat oldott meg: zavarta az ellenfél csatárait, és hozta fel a labdát. Volt olyan időszaka is, amikor már kiöregedéséről beszéltek de ő mindenkire rácáfolt. Egyre jobban szí­nesedett a játéka technikailag s ezzel egyidejűleg helyzetfelismerő képessége nagyszerűen megnőtt, gólerős csatár lett belőle. A kritikus pillanatokban működtek a legjobban a reflexei, akkor rúgta, vagy fejelte a góljait. Róla mondta Mészáros József, hogy ő az, aki képes akár százszor is gyakorolni egy rúgásfajtát vagy egy cselt, hogy agyában és izomzatában rögzí­tse a helyes mozdulatot.

… ismét egy fejes. Gól! Gól! Fenyvesi Máté … (ide kattintva meghallgatható a rádiós közvetí­tés részlete)

A siker egyik titka éppen az előbbi mondatban rejlik. Nem csak a játékosoknak az alázatában, hanem abban is, ahogy a mester ismerte a csapat gerincét alkotó játékosok erősségeit, de a gyengeségeit is.

Géczi: az idegmunkája a legfokozatosabb, és bár néha kapkod és bizonytalan, de nagy odaadással edz, szerény, formálható egyénisége igen nagy biztatás a jövőre. Novák: vitathatatlanul az egyik legjobb felkészültségű magyar hátvéd, elsőrangú rúgótechnika, kitűnő tempóérzék, szabadrúgásai, büntetői mérkőzéseket döntenek el, igazi játékosegyéniség, de mellette egy kissé makacs és néha túlzottan magabiztos. Mátrai: a döntő idején ért pályafutása csúcsára, legfőbb erénye atlétikus képessége, nála az egyetlen gyenge pont az, ha „zárlatos”, akkor képes kisiklani. Orosz: nagyszerű fejelőképesség, a pálya egészét átfogó látókör, kitűnő labdaérzék és kiváló rugótechnika mellett néha teljesen feleslegesen vesztette el az idegei fölött az uralmat. Varga: sokáig úgy „csúfolták” a társak, hogy a „kis-Dodó”, mindent tud a labdával, talán senki sem lát nála jobban a pályán, ötven-hatvan méteres passzai mértani pontosságúak, cselei kiismerhetetlenek, ilyenkor úgy fut be a labda és Zoli közé az ellenfél, mint vajba a kés, mégis néha „visszaél” a tehetségével és túl sokat dajkálja a labdát. Albert: ösztönös tehetség, a magyar labdarúgás legkiválóbb középcsatára, kivételes cselező képessége, remek fejjátékkal párosult, amit egy senkihez sem hasonlí­tható játékstílussal fűszerezett.

Rajtuk kí­vül természetesen a többiek is fontos láncszemei voltak a csapatnak. Horváth László, Vilezsál Oszkár, Rákosi Gyula, Karába János, Juhász István is sokat hozzátett a csapat sikeréhez, és nem szabad elfeledkeznünk azokról sem, akik a torinói döntőben nem léptek ugyan a pályára, de aktí­v részesei voltak a Ferencváros 1965-s menetelésének: Dalnoki Jenő, Fenyvesi II. József, Perecsi Tibor, Aczél László, Rátkai László.

Egy kí­nai mondás szerint nem lehetsz sikeres az életben, ha nem dolgozol meg érte. 1965-ben mindenki, aki zöld-fehérbe öltözött, akár egyetlen perc erejéig is, keményen megdolgozott a torinói sikerért. A bí­ró hármas sípszava után a játékosok a vállukon vitték körbe Mészáros Józsefet, „Fenyvesi Máté maga egy fél kört tett meg velem.” A kupa átadása után, Sir Stanley Rous, az UEFA főtitkára (aki 1933 óta a magyar labdarúgás nagy barátjának számí­tott) meleg szavakkal méltatta a Fradi játékát, külön találkozott Mészáros Józseffel is, hogy „megfejtse” a Fradi titkát.

„Rengeteget kellett volna neki mesélnem az országról, Pestről, a kilencedik kerületről, a csapatról, a Népliget körüli levegőről, arról a furcsa vonzerőről, amit a mi gyerekeink számára a labda jelent, rengeteget kellett volna, és tudtam volna mesélni neki abban a ritka pillanatban. De ha a legszebb oxfordisággal beszélnék is angolul, akkor sem értett volna meg. Ahhoz, hogy megértsen, itt kellene élnie közöttünk.”

Ott, ahol égig nőnek az Üllői úti fák.

A legmagasabb 1965. június 23-án ért a csillagokig. Azóta bár magányosan simogatja a kék felhőket, de tudja és érzi, hogy lent vannak olyanok, akik ápolják, akik erőt merí­tenek ha hozzáérnek. Jöhet tájfun, orkán, Zeusz és Thor együttes erővel szórhatja rá a villámait, ahhoz mélyek a gyökerek, hogy bárki ki tudja dönteni. Vigyázza a múlt, vigyázza az apáról fiúra szálló töretlen Fradizmus.

1965. június 23. Ez a nap nem rengette meg ugyan a Földet, de minden Ferencvárosi szí­vébe örökre beköltözött. Aranybetűs ünneppé vált. Örökre igazolja a létünket, örökre kijelöli a helyünket a világ labdarúgásában. Ezt senki sem tudja elvenni, és valószí­nűleg ezt egyelőre egyetlen magyar csapat sem tudja felülmúlni. A világ labdarúgása olyan ütemben szaladt el mellettünk, ahogy 1965-ben a demokratikus világ szaladt el a kommunista hatalmak mellett. 1965-ben be voltunk zárva, de volt egy kitörési pont mely elviselhetővé tette a zsarnokságot. Az pedig nem volt más, mint az örök szerelem, a labdarúgás és a Ferencváros.

Thomas Mann szerint a múltat ünnepelni szép dolog, ha a jelen rendben van, és ha van jövőképünk. Ilyenkor kellemes az ősökre is emlékezni, ha az ember egynek tudja magát velük, és tudja magáról, hogy mindenkor az ő szellemükben cselekedett.

Felső sor(balról): Novák, Mátrai, Géczi, Dalnoki, Orosz, Páncsics. Középen: Zalka András szaktanácsadó, Vilezsál, Rátkai, Juhász, Németh M., Perecsi, Horváth L., Aczél, dr. Éry József szakosztályvezető, Balázs László gazdasági vezető, dr. Szellő Ambrus orvos. Elől: Karába, Varga, Albert, Mészáros József edző, Rákosi, Fenyvesi, Dóka György gyúró, Barinka Károly szertáros. Albert kezében a VVK, Mészáros kezében a Zaragoza különdí­ja látható (fotó: Novák Dezső gyűjteményéből)

1965.06.23., Torino: Juventus – Ferencváros: 0-1, VVK Döntő

NÉPSPORT 1965. június 24-25.

(Torino, június 24.) Elhangzott a mérkőzés végét jelző sí­pszó. A Ferencváros játékosai összeölelkeztek a pálya közepén:

— Bravó, Ungheresi!

Tapsolt a torinói közönség, ünnepelte az idei VVK-győztest! Az idegent… Nagy szó ez itt, Olaszországban!…

Sir Stanley Rous, a FIFA és a VVK-bizottság elnöke intett, sorakozzanak fel a játékosok az asztal előtt. Átadják a kupát, újabb ünneplés, Mátrai Sanyi magasra emeli a kupát. A nézők a helyükön maradnak, tapsolnak, éljeneznek.

Felejthetetlen mérkőzést hozott ez az éjszakai találkozó! A magyarok játéka meghódí­totta az olasz közönséget…)

A Ferencváros küldetése teljes sikerrel járt, elismerést, megbecsülést szerzett nemcsak saját magának, hanem a megújhodó magyar futballnak is.

EZT ELISMERTÉK AZ OLASZ LAPOK IS

A STAMPA í­gy í­r: „A Juventus technikában nem tudta felvenni a versenyt a Ferencvárossal. A végén kiütközött a fáradtság a Juventus csapatán.”

IL GIORNO: „A zöld-fehérek által diktált iramot a Juventus nem bí­rta átvenni. A 33 éves Mátrai óriássá nőtt ezen a mérkőzésen! A Ferencváros kétközépcsatáros játékának köszönheti győzelmét. Nehezen »emésztette« meg a közönség a vereséget, a 0—1 -et részben annak tulajdoní­totta, hogy Sivori nem volt a csapatban.”

UNITA: „Nagyszerű fegyvertény volt a Ferencváros győzelme…”

Combin szerint szerencsések a magyarok, hogy olyan játékosuk volt, mint Fenyvesi.

H. Herrera edző is elismerte, hogy megérdemelten győzött a magyar csapat. Dicsérte a két csatárt, Albertet és Vargát, továbbá a közvetlen védelmet.

Mészáros József: „Forró légkörű mérkőzést ví­vtunk. A fiúk lelkesen, odaadóan küzdöttek, átérezték, hogy nemcsak a Ferencvárost, hanem az egész magyar labdarúgást képviselik, végtelenül örülök a sikernek, azt hiszem, győzelmünk jogosságát senki sem vitathatja.”

KÉPES SPORT