1979/80

1980.V.10. PMSC – Ferencváros 2-1

Felvételünkön (Arató László felvétele) Nagy vezet támadást Major kiséretében, Judik pedig szemből fogadja a pécsi csatárt.

Felvételünkön (Arató László felvétele) Nagy vezet támadást Major kiséretében, Judik pedig szemből fogadja a pécsi csatárt.

Az újmecsekaljai stadionban ötezer szurkoló volt kí­váncsi a fővárosi zöld-fehérek vendégjátékára, és a hazai csapat kiváló hétközi eredményére egy impozáns győzelemmel tette fel a koronát. A Kerekes góljával szerzett előnyt még Szokolai kiegyenlí­tette, de aztán Kardos gólja eldöntötte a harcot a mérkőzés hajrájában. Tátrai megfelelően bí­ráskodott. Lutz sárga lapot kapott.  Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Vezér lehetne, de…

Amikor még a két Ebedli együtt játszott…

Labdarúgásunk egyik legellentmondásosabb egyénisége Ebedli Zoltán. A Ferencváros 27 éves középpályása egyike a legjobb játékmestereknek. Technikailag képzett, nagyszerűen lát a pályán, mértani pontossággal indí­t, szinte pillanatok alatt képes áttekinteni a helyzetet s megjátszani a legjobb pozí­cióban levő társat. Ha úgymond minden „klappol”, ha nagy a játékkedve, akkor képes egészen magasszí­nvonalú produkciókra. Ilyenkor sokat mozog, állandóan változtatja a helyét, kiszámí­thatatlanul cselez s nem csupán nagyvonalúan osztogatja jobbra-balra a labdát, de maga is gyakran kerül helyzetbe az ellenfél kapuja előtt. Ha viszont kedvtelen, enervált a játéka, akkor szinte minden erényét képes feledtetni. Ha unottan, szürkén, í­ztelenül futballozik, azt mindig megsí­nyli a csapata. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Esterházy: Végre sikerült

Az NB I-es bajnokság 24. fordulójában több kiváló teljesí­tményt láthattunk. Ismét gólzáporos győzelmet aratott a Ferencváros (FTC – PVSK 6-1), a siker fő részese két középpályás volt. A hétről hétre jobb formába lendülő Nyilasi és az ugyancsak két gólt szerző Ebedli. A Zalaegerszeg végig egyenrangú ellenfele volt az újpestieknek. Hogy végül mégis otthon tartották a két pontot a lila-fehérek, az Kollár kapusnak köszönhető, aki Péter tizenegyesét hárí­totta. A Rábo ETO magára talált. Most Székesfehérvárról hozták el mindkét pontot a győriek, Szabó Ottó kapásból lőtt szép gólt (Rába ETO – MÁV Előre 2-1). Diósgyőrben is a vendégcsapat bizonyult jobbnak, tí­z emberrel is győztek a bányászok (Tatabánya – Diósgyőr 2-1). A Bp. Honvéd bajnokesélyeshez méltóan győzött Salgótarjánban, s mindkét gólt ugyanaz a játékos lőtte, í­gy szerintünk a hét embere: Esterházy Márton. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK