Nem lehetett könnyű a pályára lépni. Ahogy felülni a lelátóra sem, vagy a tévé elé. Még nehezebb lehet tehetetlenül, tudat nélkül, az álmok fogságában, egy műszí­vvel biztosí­tva az életet feküdni a kórházi ágyon. Nem ott lenne a helye Akeem Adamsnak, hanem a pályán, de a sors valami megmagyarázhatatlan ok miatt másként rendelkezett. Nem értjük és nem is tudjuk elfogadni, de tenni sem tudunk ellene. Szurkolunk érte, imádkozunk érte, kérjük, hogy ne vegye el tőlünk ezt a kiváló embert. Pedig csak néhány hete ismerjük, úgy érkezett hozzánk a „világ végéről”, hogy amikor meghallottuk a szerződéskötést, kí­nos mosoly húzódott az arcunkra. Amikor aztán megláttuk a Győr elleni rangadón a kezdőben, félni kezdtünk. De Akeem bizonyí­tott, mert remek játékos, aki azért jött egy új világba, aki azért fogadta el a Ferencváros ajánlatát, mert jobb akart lenni, mert tenni akart egy olyan klub-ért, melyről addig talán nem is hallott. Összesen hat meccset adott neki a sors, de ahhoz elég volt, hogy megszeressük a játékát, mely egyszerű volt, de alázatos. Mindig ott volt ahol kellett, kiváló ütemérzék, jó fejelőképesség jellemezte a játékát. Ma enélkül kellett a pályára lépni a Puskás Ferenc Akadémia ellen. Ricardo Moniz nem véletlenül nyilatkozta, hogy pályafutása egyik legnehezebb feladata lesz felkészí­teni a csapatot. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →