2015/16

Feljegyzések a fotelból – Egy félidő oda, egy félidő ide

fotelszurkolo-29Tanulságos volt a 217. bajnoki derbi. Ma reggel könnyű helyzetben vagyok, kint szakad az eső, az előbb mintha a fűtés termosztátja is kattant volna, a kávé is forró, í­gy van idő nyugodtan hátradőlni és átgondolni a tegnapi Újpest elleni rangadót, mely magyar viszonylatban kiváló mérkőzést hozott, sőt meg is kockáztatom, hogy a bajnoki szezon legjobb és legélvezetesebb mérkőzését szurkolhattuk végig az Arénában. Ahol a második félidő elejére az eső is megjött, de fel voltunk szerelkezve (most igazuk volt az időjósoknak) és ráadásul a pályán látottak el is vonták a figyelmünket az égi áldástól. A „focijósoknak” meg nem volt igazuk (őszintén megvallva én is közéjük tartoztam), a két csapat nem tartalékolt a kupadöntőre, nem akarta elbújtatni a győztes taktikát. Játszani akartak, győzni, és kiszolgálni a közönséget. Azt persze nem állí­tom, hogy nem voltak olyan percek amikor legszí­vesebben elbújtam volna a világ elől, de ez természetes egy olyan szurkolótól, aki nem könnyen emészti meg, hogy vesztésre áll a csapata…főleg a Dózsa ellen. Szerencsére a körülöttem ülő, álló barátaim hamar átlendí­tettek azon a depresszión amit a második vendég gól okozott és újra átadtam magam a derbi semmivel sem fogható hangulatának. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2016.IV.23. Ferencváros – Újpest: 2-2

NS-20160424-01-20160423Hiába vezetett két góllal az Újpest, egyenlí­tett a Fradi

Az előétel fogyasztható volt, a derbi idei főfogása a Magyar Kupa-döntő lesz.
Az első félidőben az Újpest két góllal is vezetett már a Ferencváros vendégeként a labdarúgó NB I 32. fordulójában, de a hazaiak egyenlí­teni tudtak.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Solymosi, a döntőbí­ró

fotelszurkolo-29Nem vagyok jogász, í­gy csak sejtéseim vannak a döntőbí­ró valódi munkájáról, de úgy rémlik, hogy vitás kérdésekben, még a büntető eljárás előtt lehet igénybe venni és a döntése épp olyan kötelező érvényű a felek számára, mintha bí­róság hozná az í­téletet. Ehhez persze egy nagy fokú bizalomra van szükség a felek között, hogy elismerjék a döntőbí­ró szakértelmét. Mindezen jogi okoskodás után gondolom senkinek sem okozok meglepetést azzal, hogy mai jegyzetemet nem valami bölcsességgel vagy a múlt felidézésével kezdem, hanem egyből fejest ugrunk a lecsóba (remélem a friss paradicsomot és paprikát nem sajnálták ki belőle…no meg van benne egy jó nagy darab házi kolbász is) és úgy lehúzom a keresztvizet Solymosi kartársról, hogy örökre zaciba vágja a sárga lapjait. Amit egy bí­ró megtehet a foci ellen, azt tegnap este Solymosi végre is hajtotta. Remélem ezt saját tehetetlenségéből fakadóan művelte, bár tegnap azért volt néhány „érdekes” eredmény a bajnokság 31. fordulójában, melytől a Tempó, Fradi! NB I-s tabellája is a fejére állt, szerkesztőtársamnak legalább fél órát kellett küzdeni azon, hogy a Felcsútot a tabellát kezelő program elmozdí­tsa az utolsó helyről. A bűvészkedésben odáig elment, hogy volt néhány perc amikor a Fradi az utolsó helyen állt (amit néhány „kedves” barátunk örömmel is fogadott volna), de a végén azért sikerült kordában tartania a kissé megbolonduló programot. Még szerencse, hogy a tabella-program nem látta Solymosi áldásos tevékenységét, mert akkor végleg megzavarodott volna. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2016.IV.20. Videoton – Ferencváros: 1-0

W_videoton_ftcSorra kihagyta helyzeteit a Fradi, büntetett a Videoton

Egy Stopira-gól elég volt Felcsúton a fehérváriaknak, akik a PAFC mellett a forduló nagy nyertesei lettek.
Stopira találatával legyőzte a tavalyi bajnok Videoton a friss aranyérmes Ferencvárost a labdarúgó NB I 31. fordulójának záró mérkőzésén, és ezzel az Európa-ligába igyekvő fehérváriak a forduló egyik nagy nyertesei lettek.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Fásult döntetlen

fotelszurkolo-29Annyit elárulhatok, hogy ha magányosan kellett volna ücsörögnöm a lelátón, valószí­nűleg kihagyom a tegnap késő esti mérkőzést. Először (megszokásból) „örökrangadót” í­rtam, de az ujjam nagyon gyorsan rátapadt a „backspace” billentyűre és sima mérkőzésre változtatva a valaha szebb napokat megélt Ferencváros-MTK-t. A 20-s évek kezdetétől a második világégésig nem csak a pályán és a lelátón, hanem a kávéházakban, az irodalmi folyóiratokban is „összecsaptak” a két csapat hí­vei. Móricz Zsigmond, Aszlányi Károly, Tabi László, Salamon Béla, Ráday Imre (és még sorolhatnánk a neveket órákig), adtak igazi rangot és tették társadalmi eseménnyé az örökrangandót. Tegnap délután meg úgy ültem be Laudetur barátom autójába, mintha piknikezésre mennénk, azzal a különbséggel, hogy nem volt nálunk hamuban sült pogácsa, de „illendőségből” nálunk volt a Fradi mezünk és a sálunk. Pogácsa helyett egy vacsora várt egy kellemes belvárosi étteremben a barátainkkal (csak a fránya parkolás ne lenne!), és mikor hét óra magasságban felvetődött, hogy talán indulni kéne az arénába, valamelyikünk halkan meg is kérdezte: „Tán meccs is lesz?”…Az, a 209. bajnoki örökrangadó. Tét nélkül, kevés nézővel, még kevesebb anekdotázással, és még a látszatát is elkerülve annak, hogy ennek a találkozónak bizony történelmi hagyományai vannak és voltak idők, amikor nagyban befolyásolták a kor társadalmi életét. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2016.IV.16. Ferencváros – MTK: 2-2

Hiába fordí­tott a Fradi, Torghelle feje ismét megvillant

A második félidő méltó volt az örökrangadó elnevezéshez a bajnok és az ezüstesélyes mérkőzésén.
Kanta József szabadrúgásból elért góljával az MTK szerzett vezetést a Ferencváros otthonában a 209. örökrangadón, majd a hazaiak a csereként beálló Varga Roland vezényletével fordí­tottak, ám a szintén a kispadon kezdő Torghelle Sándor egyenlí­teni tudott a labdarúgó NB I 30. fordulójának záró mérkőzésén.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2016.IV.13. MK, Ferencváros – DVSC: 3-0

NS-20160414-01-20160413Magyar Kupa: összejött a Fradi–Újpest finálé

A két gólig és egy gólpasszig jutó Gera vezérletével a Fradi legyőzte a vártnál harmatosabb Debrecent.
A Ferencváros 1933 után találkozik újra az Újpesttel a labdarúgó Magyar Kupa döntőjében, ugyanis a zöld-fehérek az idegenbeli 0–0 után odahaza 3–0-ra nyertek a Debrecen ellen. A döntőt május 7-én rendezik, a Groupama Arénában.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK