Pogány László
1983.IX.3. Tatabánya – Ferencváros 4-3
1983.VIII.27. Ferencváros – Nyíregyháza 2-1
Amikor elkezdtem keresgélni az adatbázisunkban, még nem voltam biztos abban, hogy találok olyan mérkőzést a Nyíregyháza ellen, mellyel hangolni lehetne a hétvégi fordulóra. A régmúltból szinte semmilyen emlékkép nem ugrott be, mely nem a nyírségi gárda lebecsülését jelenti, hanem azt, hogy a nevük hallatán nekem mindig a 2009. augusztus 7-i 1-3 jut először az eszembe. Mely elég keserű emlék. Néhány héttel a mérkőzés előtt az M5-ösön, a Nagykőrösi útnál és az Üllői út és a Haller utca sarkán még óriásplakát is hirdette visszajutásunkat az NB1 I-be. Majd jött az emlékezetes nyitó meccs a ZTE ellen, mely után már a BL csoportkörről álmodoztunk. Ezt csapta le a hazai csapat japán játékosa Homma, aki élete meccsét játszva két gólt is szerzett (Homma 2011-ben 3 Ligakupa mérkőzés „erejéig” a játékosunk is volt). Az a vereség meg annyira fájdalmas volt és keserű, hogy bár valójában semmi bajom nincs a piros-kékekkel, nem szívesen gondolok rájuk. Még „szerencse” hogy a két csapat első bajnoki találkozóján, 1980. november 1-én, Nyilasi góljával nyertünk az újonc ellen, akik ebben a szezonban szerepeltek először a legfelsőbb osztályban. A nyitány óta még 18 alkalommal mérkőztünk az NB I-ben, mely nem olyan sok, és talán ezért sem volt könnyű a vasárnapi mérkőzéshez „igazodó” találkozót találnom. Ami a nehézségek ellenére azért sikerült, ráadásul egy olyan mérkőzéssel, mely több ponton is rímel a jelenünkkel. Egy kattintás ide a folytatáshoz....