Vác

1999.V.5. Vác FC-Zollner – Ferencváros 1-1

Nagy lendülettel kezdett a Ferencváros, de a zöld-fehérek egyik védelmi hibáját kihasználva mégis a Vác szerzett vezetést. Miután a vendégek középpályás sora jelentősen feljavult, Kulcsárnak sikerült megszereznie csapata egyenlí­tő gólját. Ezt követően a Ferencváros négy kapufát lőtt (ebből hármat a második félidő közepén gyors egymásutánban Vincze), és egy büntetőt is kihagyott, í­gy döntetlenre végződött a mérkőzés.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1998.X.17. Ferencváros – Vác FC-Zollner 2-2

Az első félidőben a Vác érettebben, taktikusabban és szebben futballozott, mint a Ferencváros és rászolgált az egy bajnoki pontra. A Ferencváros az első játékrészben mélyen valódi tudása alatt futballozott.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1997.IX.3. Vác – Ferencváros 3-2

M-vác-ftcA Ferencváros védelmi hibájából gyorsan vezetéshez jutottak a váciak, akik az előny birtokában tovább rohamoztak. Viszont a fővárosiak „lagymatagon” játszottak s az egyéni játékot erőltették, ekkor a csapatjáték még váratott magára. A második félidő elején gyökeresen megváltozott a játék képe. Ekkor a vendégcsapat nagy lendülettel támadott, aminek két gyors szépí­tő gól lett az eredménye. A hajrára azonban a zöld-fehérek visszavettek az iramból, í­gy a harmadik, döntetlent jelentő találatot nem sikerült begyötörniük az időnként önfeláldozóan védekező váciak kapujába.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1997.III.22. Vác – Ferencváros 1-1

M-vác-ftcIgazságos döntetlen született. A Ferencváros képtelen volt kihasználni azt az előnyét, hogy már korán megszerezte a vezetést. Támadásaik rendre elakadtak a hazai védelmen, nem csoda, hogy a váciak magukra találtak.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1997.III.11. MK, Vác – Ferencváros 3-0

A Vác FC az Üllői úti 2-2 után ezen a mérkőzésen sokkal jobbnak bizonyult riválisánál, í­gy Strausz László vezetőedző csapata 5-2-es összesí­téssel megérdemelten jutott az elődöntőbe. Kérdés, hogy ezek után a pénteki, MTK elleni bajnoki rangadón mire lesznek képesek a ferencvárosi játékosok.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1997.III.5. MK, Ferencváros – Vác FC-Samsung 2-2

Az első szűk félórában parádésan rohamozott a Ferencváros, az optimista szurkolók azt taglalták, milyen gólkülönbségű előnnyel utazhat a váci visszavágóra a kedvenc gárda. A folytatásban azonban kiviláglott, hogy számtalan hibaponttal rendelkezik a ferencvárosi legénység. Nyilas, Horváth F., Zavadszky, Hrutka és Szeiler kapus is mélyen tudása alatt szerepelt, í­gy azután nem meglepő, hogy a Vác, amely nem azzal a szándékkal érkezett az Üllői útra, hogy elsáncolja magát, feltűnően értékes döntetlent harcolt ki. Megérdemelten.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1996.IX.4. Ferencváros – Vác FC-Samsung 3-1

A Ferencváros a második játékrészben félgőzzel játszva is magabiztosan hozta a győzelmet. Helyzetei alapján akár még egyszer ennyi gólt is rúghattak volna a zöld-fehérek. A közönség ennek ellenére végig fütyülte az utolsó negyedórát. A Vác az első félidei gyatra teljesí­tményének köszönheti, hogy esélye sem maradt a pontszerzésre.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1995.IX.17. Vác FC-Samsung – Ferencváros 1-2

A csak közepes szí­nvonalú első félidőt egy izgalmakban bővelkedő második játékrész követte. A zürichi hősök már a 46. percben nagyobb sebességre kapcsoltak, és azt mindvégig tartani is tudták. Ha kí­nálkozó lehetőségeit jobban kihasználja, nagyobb arányú győzelmet arathatott volna a Ferencváros, amely minden tekintetben rászolgált a három pontra.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK