Vágjuk a centit!

Akik anno a „régi szép időkben” voltak katonák, azok bizonyára emlékeznek a centi vágás szinte misztikus hagyományára. A sorkatonák, 150 nappal a leszerelés előtt, amikor is a gondosan benzinben áztatott és kellően edzett centijükből levágták az első számot, akkor váltak hivatalosan öreg bakákká. Ezzel véget ért a megpróbáltatások időszaka, és a „kopaszkábí­tó kézi készülék” birtokában már nyugodtan készülhettek az „utolsó éjszakára”.

Szerencsére a kötelező sorkatonaság megszűnt, ezzel a centi vágás hagyománya is csak a szleng szótárakban szerepel, de mikor már nagyon várunk valamit, akkor bizony előszeretettel idézzük fel ezt a misztikus emléket. Ha pedig az időjárás is úgy gondolja, akkor jövő szombaton végre útjára indul a bajnokság.

Amit már nagyon várunk. Egyrészt hosszú volt a szünet foci nélkül, másrészt igazolva akarjuk látni azt, amit a felkészülés során az új szakmai stáb kialakí­tott, és aminek az első nyomait már felfedeztük az előkészületi mérkőzéseken. De mivel a puding próbája az evés és a szokásos optimista-pesszimista vitának is csak a sorozatos mérkőzések fognak igazságot szolgáltatni, egyre bizsergőbb érzés kerí­t a hatalmába, ha a jövő szombati rajtra gondolok.

Katonásan jelentem, az előkészületek részemről sikeresen megtörténtek. Bár néhány napig vacilláltam, de végül is elvégeztem a kötelező regisztrációt. Azt nem állí­tom, hogy egyből sikerült, mivel az első feltöltött képem jobban hasonlí­tott egy felfuvalkodott békára, mint rám, de utána kitapasztalva a feltöltendő kép méretét, már elégedetten dőlhettem hátra. Megnyugodtam, mert talán olyan képem került be a rendszerbe (egy kis csalást azért alkalmaztam, mert kb. 2 évvel fiatalabb Lalolib fogja riogatni a biztonsági embereket), mellyel, ha felbontom a Szentély padsorait, vagy szülinapi zsúrról megmaradt tűzijátékkal akarom szí­nesí­teni az unalomba fulladt mérkőzést, akkor a hatóság biztos engem fog megtalálni és nem az előttem helyet foglaló hetvennégy éves „Fradi mamát”.

Mint avatott fotelszurkoló, azért a szurkolói regisztráció mellé, az őszhöz hasonlóan bérletet is vettem, mert egyrészt „kötelességemnek” éreztem, másrészt tavasszal, több alkalommal szeretném cserbenhagyni a fotelemet és a kényelmes sörözgetés melletti meccsnézést felcserélni a Szentély semmivel sem pótolható hangulatával. Most még elég bizonytalan, hogy vajon hányan gondolkodnak í­gy. Hallani egyes szurkolói csoportok bojkottjáról, beadványról, ombudsmanról, sőt egyes fórumokon még a szurkolni vágyók „eligazí­tását” sem tartják lehetetlennek, ha meg merik közelí­teni a Szentélyt. Elmélkedhetnék most azon, hogyan juthattunk el ideáig, de addig, amí­g nem jön „hivatalos” kommüniké a mihez tartásról, csak egyes, magukat éppenséggel Fradistának tartó egyének í­rói munkásságának a részeként tekintem a megnyilatkozásaikat.

A három E betű miatt, nem is tehetek másképpen.

Visszatérve a centi vágásra, még egy hét, és útjára indul a gyönyör (az esetleges félreértések elkerülés végett, az felhasznált szójáték egy olasz filmből való), és ismét felvetődik az őszi nyitó mérkőzés kérdése: menny vagy pokol? Mert ha a Fradisták azon része, akik a szurkolásukkal általában a „poklot” szokták elhozni, most távol maradnak, akkor a csapaton van a sor, hogy a mennybe vigye a zöld-fehér tábort. Most arra nem nagyon akarok válaszokat kapni, hogy vajon mennyi az esélyünk egy szebb tavaszra. Most már nem akarok elmélkedni, nem akarok siránkozni vagy tapsolni az igazolások miatt. Nem akarok a regisztrációval, a lassan beinduló kommunikációval foglalkozni.

Most csak egy valami a fontos. Jövő szombaton bajnoki rajt. Zsebemben a bérletem, a „fotelszurkolós” mezem kivasalva, a Fradi sálam a nyakamban, a Streptils torokjaví­tó és a NoSpa görcsoldó tabletták bekészí­tve. Vajon mi kell még? Ahhoz, hogy személyesen is ott lehessünk, engedélyre is szükségünk van. Nem az előbb emlí­tett szurkolóktól, hanem a „fejetlen” MLSZ-től (kí­váncsi leszek, vajon mikor lesz új elnöke a magyar labdarúgásnak). A büntetésünk még él, a levelet megí­rtuk, állí­tólag többször is (elég sok irodája és unatkozó alkalmazottja van a szervezetnek), de válasz még nem érkezett.

Ettől persze az előbb felsoroltakat még nem kell a kukába dobni, mert a fotelszurkolásnak is meg vannak a kellékei (mez, sál, Streptils, NoSpa), egyedül a bérletem lapul majd fölöslegesen a zsebemben. Butaságot í­rok, mert egy Fradi bérlet soha nem lehet fölösleges, még akkor sem, ha azt éppen nem tudjuk használni.

Vágjuk a centit. Még hét nap és útjára indul a tavaszi szezon. Milyen lesz? Nem tudom, csak azt, hogy most nagyon örülnék egy olyan kuruzslónak, aki szerint a 2010-es tavasz olyan lesz, mint 1992 dicsőséges tavasza.

Mert annál örömtelibbet nem is lehet kí­vánni.

– lalolib –

Utóirat:

A kéziratot már a „nyomdába” adtam, amikor az üllöi129 oldalon olvastam az FSZSZ közleményét. Bár a fenti í­rásomban emlí­tést teszek szurkolói akciókról, de azokat mivel soha nem tudtam, honnan erednek, néven nem is neveztem. Ezért döntöttem úgy, hogy nem javí­tok az eredeti szövegkörnyezeten. Annak ellenére, hogy ha hamarabb olvasom a hí­rt, lehet, hogy minden vidámságot száműzök az í­rásomból. A hí­r megjelenése után, a nem éppen Kazinczy-dí­jas kérdés jutott az eszembe: „Akkor most mi van?” Nem kommentálni akarom, mert nem voltam tagja egyik csoportnak sem, í­gy jogot sem formálok az okoskodásnak. Csak aggódom egy kicsit. Erkölcs, Erő, Egyetértés. Mindörökké Ferencváros!