2005.IV.20. MK, BKV Előre – Ferencváros: 1-3

MK: döntőben a Ferencváros

A labdarúgó Magyar Kupában kialakult a döntő párosí­tása. A tegnap döntőbe jutott Matáv Sopron ellenfele a cí­mvédő Ferencváros együttese lesz, miután a Sport utcai elődöntőben 3-1-re verték a pályaválasztó, másodosztályú BKV Előre együttesét.

Nyilatkozatok:

László Csaba, a sorsolás után: – Kedvezőnek tűnik a sorsolásunk, de még nem jutottunk tovább. Egy kupameccs mindig más, mint egy bajnoki, sokkal nagyobb a tét, más a hangulata, a játékosok motiváltsága. Ha lebecsüljük az ellenfelet, akkor könnyen pórul járhatunk. Csak az a csapat érdemel győzelmet, amely tiszteli az ellenfelét. Igyekszünk a lehető legjobban felkészülni a BKV Előréből és mindent megteszünk azért, hogy ezt az akadályt is sikerrel vegyük. Tudom, hogy két éve már találkozott egymással a két csapat a kupaelődöntőben és akkor nagyon nehezen jutottunk tovább. Azóta rengeteg minden megváltozott, a keretek is jelentősen módosultak, de azért nem árt, ha emlékszünk arra a meccsre. A kupában a papí­rformát el kell felejteni, mert ilyen nem létezik.

László Csaba, a mérkőzés előtt: – Egy rendkí­vül lelkes fiatal csapat vár ránk az elődöntőben. – Bár egy tizenegyessel kikapott a Váctól, hiba lenne lebecsülnünk a BKV-t, hiszen végig nagyon motiváltan, hatalmas alázattal játszott a csapat, és egy kis szerencsével pontot vagy akár pontokat is szerezhetett volna. Komolyan vesszük tehát a felkészülést, ezért is tartottam fontosnak, hogy személyesen nézzem meg ellenfelünket. Ezen a mérkőzésen csak nekünk van veszí­tenivalónk, a BKV felszabadultan játszhat, éppen ezért nem lepődnék meg, ha ez lenne eddigi legnehezebb Magyar Kupa meccsünk.

A mérkőzés:

BKV Előre – Ferencváros: 1-3 (0-1)
Sport u., 2.000 néző, vezette: Dubraviczky Attila (Nagy, Bóna)

BKV Előre: Szeróvay – Varga, Molnár, Szirtesi, Nemecsek – Galántai, Kovács, Busa (Werle 63.), Török – Béres (Lendvai 46.), Sidó (Simon 66.)

Ferencváros: Udvarácz – Balog Z., Gyepes, Botis, Huszti – Kapic – Takács Á., Rósa (Csepregi 78.) – Lipcsei – Sowunmi (Vágner 79.), Bartha (Bajevski 51.)
vezetőedző: László Csaba

Gól: Lendvai (83.) illetve Sowunmi (8.), Huszti (60., 76.)
Sárga lap: Galántai (21.),Szirtesi (23.), Sidó (38.) illetve Takács Á. (26.), Kapic (81.)

A szakadó esőben rendezett találkozón eleinte mindkét együttesnek rengeteg gondot okozott a pálya talaja. A játéktéren hatalmas tócsák voltak, melyekben vagy elakadt, vagy kiszámí­thatatlanul pattant meg a labda. Mi hamarabb alkalmazkodtunk a rendkí­vüli körülményekhez és a 8. percben megszereztük a vezetést. Sowunmi szerzett meg egy Bartha mögé érkező labdát és a hálóba lőtt (0-1). Vezetésünk után is mi irányí­tottuk a játékot, a vizes talaj miatt megpróbáltuk magasan megjátszani a labdát, mert a lapos passzok teljesen kiszámí­thatatlanok voltak. A hazaiak a 15. percben hagyták ki a legnagyobb helyzetüket, amikor Béres elgurí­totta a labdát Udvarácz mellett, de a labda megállt a pocsolyában. A félidő hátralévő részében mi irányí­tottunk, de újabb gól már nem született, a BKV Előrénél kölcsönben szereplő Szeróvay Mihály többször s bravúrral hárí­tott.

A második 45 percben lendületesen kezdtek a hazaiak, de Huszti szabadrúgásgólja után lélekben feladták a házigazdák (0-2). Negyed órával a vége előtt minden eldőlt. Kapic beadása után Huszti fejelt a hálóba (0-3). A hajrában a fáradó házigazdáknak egy becsületgólra futotta a végére kiengedő csapatunk ellen. Továbbjutásunk teljesen megérdemelt és készülhetünk a Sopron elleni kupadöntőre.

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

László Csaba: – Rendkí­vül küzdelmes mérkőzést játszottunk, borzasztó talajon. Gyakorlatilag lehetetlen volt tudatosan, pontosan játszani. Szerencsére visszatértünk régi jó szokásunkhoz és már az elején megszereztük a vezetést, ami megadta a jó alaphangot. A bajnoki bukdácsolás után létfontosságú a mai győzelem és a döntőbe jutás. Egy jól küzdő BKV Előrét győztünk le. Sajnos „magyar szokás” szerint a biztos vezetés tudatában kiengedtünk a hajrában. Ahelyett, hogy rátettünk volna még egy lapáttal, csökkentettük a tempót. Kiemelném Adem Kapicot, aki 80 percig csapatunk legjobbja volt, a hajrában azonban fölöslegesen elkezdett trükközni, cél nélkül emelgette a labdát. Ugyanez vonatkozik Huszti Szabolcsra is.

(Az nso.hu és a Ferencváros hivatalos honlapja alapján)

Egy hozzászólás a(z) 11111010101ejegyzéshez

  • 93
    Vége a mérkőzésnek, csapatunk cí­mvédőhöz méltóan magabiztosan jutott be a fináléba és egymásután harmadszor is elhódí­thatja a kupát. Ellenfelünk a május 11-i kupadöntőben a Sopron lesz, amellyel vasárnap bajnoki meccsen is találkozunk. A ma megjelenő 100%Fradiban a Matáv jelenlegi és csapatunk korábbi szakvezetője nyilatkozik arról, hogyan várja a meccset, de elmondja azt is, mit gondol László Csabáról és a Ferencvárosról is.
    90
    Takács robogott végig a pályán, elgurí­totta a labdát a kifutó Szeróvay mellett, Bajevksi még bevetődve megpróbálta a kapuba kotorni a labdát, amely azonban centiméterekkel elkerülte a kaput, miután csatárunk sem érte el. A negyedik játékvezető 3 perc hosszabbí­tást jelzett.
    88
    Vicces jelenet játszódott le a pályán. Bajevski maradt lent a kezdőkörben, a játékvezető megállí­totta a játékot, hogy megnézze, mi a baj, de a hazaiak ezt nem vették észre. A mieink megálltak, a házigazdák azonban a szélről beadták a labdát, majd közelről a kapunk mellé fejelték a labdát, miközben valamennyi játékosunk állva nézte az akciót, Dubravczky pedig Bajevskivel foglalkozott.
    87
    Kapic beadását Vágner fejelte kapura, de Szeróvay védett.
    85
    Bajevski két szép csel után Csepregihez passzolt, akinek 17 méteres erős lövését Szeróvay védte. Fiatal játékosunk vastapsot kapott szurkolóinktól a szép lövésért.
    83
    Csökkentették a külöbséget a hazaiak. Egy legurí­tott szabadrúgást Lendvai 20 méterről laposan lőtt a hálóba. A laposan meglőtt a labda felgyorsult a vizes füvön, í­gy Udvarácz nem tudott hárí­tani (1-3).
    81
    Kapic szabálytalankodott ellenfelével, amért sárga lapot kapott.
    79
    Sowunmit Vágner váltotta fel.
    A cseh támadóval a legfrissebb 100%Fradiban hosszabb interjú olvasható, aki elmondta, egy gól hiányzik neki ahhoz, hogy újra magára találjon. Vágner beszél komoly magánéleti gondjairól is, szerinte őszi problémái vetették őt teljesen vissza.
    78
    Rósa helyett Csepregi jött be.
    76
    Bent van a harmadik is. Kapic a Vasas elleni meccsünkhöz hasonlóan, csak ezúttal jobbról í­velt középre és Huszti remek mozdulattal a hálóba bólintott (0-3).
    74
    Kapic 22 méteres kapáslövése alig egy méterrel szállt el a kapu fölött.
    72
    Ezúttal Szirtesi szólalkozott össze Kapiccsal. A két játékos arca már csak 2 centire volt egymástól, amikor Dubraviczky közbelépett és szóban figyelmeztette mindkét futballistát.
    70
    Huszti szöglete után Rósa csúsztatta kapura a labdát, ami egy védőről fölé pattant.
    66
    Újabb csere a hazaiaknál. Sidó helyett Simon folytatja. Huszti lövése Sidóról pattant a hálóba.
    63
    Másodszor cseréltek a hazaiak. Busa helyett Werle állt be.
    61
    Sowunmi passzával Bajevski tört egyedül kapura, de hosszan szöktette magát és a kapujából kilépő Szeróvay megszerezte a labdát.
    60
    Kettővel vezetünk!! Huszti lőtt kapura félmagasan egy szabadrúgást 27 méterről, a labda megpattant a tizenhatoson belül egy védőn és Szeróvay mellett védhetetlenül a hálóba vágódott (0-2).
    59
    Galántai 28 méteres lapos lövését Udvarácz magabiztosan hárí­totta.
    57
    Lipcsei kapu elé csavart szöglete után Szeróvay húzta le a labdát.
    54
    Óriási ví­zi csata folyik a pályán. A labda többször elakad a hatalmas tócsákban. A mieink valamivel jobban alkalmazkodtak a rendkí­vüli körülményekhez. Gyepes, Rósa, Lipcsei próbálják magasan megjátszani a labdát, mert a lapos passzoknál teljesen kiszámí­thatatlan, hogy mikor csúszik meg a labda és mikor akad el a pocsolyában.
    51
    Először cserélünk. Bartha helyett Bajevski lép pályára.
    47
    Huszti beadása után Takács fejelte le a labdát Barthának, aki mellel maga elé tette a labdát, majd 14 méterről lőtt, Szeróvay óriási bravúrral védett.
    46
    Elkezdődött a második félidő. A hazaiaknál Béres helyett Lendvai folytatja a játékot, nálunk nincs csere.
    45
    A közelmúltban megújult 100% Fradi legfrissebb számában is több érdekes témával találkozhatnak a kedves olvasók, cí­mlapunkon a vasárnapi meccs két „hőse”, Takács Ákos és Bartha László látható.
    A szerdán megjelenő 100% Fradiban az alábbi témákról olvashatnak, illetve az alábbi kérdésekre kaphatnak választ.
    Hogyan készül a Fradi ellen Pintér Attila?
    Csapatunk korábbi szakvezetője beszél arról, mit jelent neki ma a Ferencváros, de szót ejt jelenlegi szakvezetőnkről, László Csabáról is, aki reagál a Pintér által elmondottakra.
    Élet Simi után
    Simon Tibor három éve ment el, de emléke tovább él az emberekben. Riportunkból megszólal Simi fia, Tibike, de kiderül az is, hová tűnt a Simon-söröző és a Simi-emlékmez.
    Nyolc nap alatt a Föld körül
    Nagyot fordult a világ bő egy hét alatt Bartha Lászlóval. A fiatal támadó arról beszél, hogyan élte meg az elmúlt napokat, valamint hogyan dolgozta fel a hirtelen jött népszerűséget.
    Mi a baj, Vágner úr?
    Robert Vágner parádésan kezdte a ferencvárosi pályafutását, mára viszont „eltűntek” a Vágner-gólok. Cseh támadónk őszintén beszél arról a problémáról, ami szerinte a jelenlegi helyzethez vezetett.
    Többet vagy kevesebbet ér egy Fradi-meccs?
    Ez itt a kérdés rovatunkban azt vizsgáltuk meg, vajon reálisak-e a belépőjegyek árai. Összeállí­tásunkban természetesen a drukkerek is kifejtik véleményüket.
    Olimpiai bajnokot igazoltunk?
    Kiderül, miért tűnik fel egyre gyakrabban Athén egyik olimpiai bajnoka az Üllői úton.
    Könnyes búcsú
    Képriport a „kézislányok” EHF Kupa-meccséről: a kezdő sí­pszótól és a könnyekig „követtük” a lányokat.
    Főbb témáink mellett még számos érdekességet, nyereményjátékot, fontos információt tartalmaz a hetilap, a 100%Fradit emellett az elmúlt egy hét legjobb fotói teszik teljessé. A 100% Fradi legújabb számát keresse az újságárusoknál!
    45
    Vége az első félidőnek.
    42
    Bartha vezette rá egyedül a labdát a vele szemben álló védőre. Fiatal csatárunk azonban elbizonytalanodott és egy másik hazai játékos beérte és szerelni tudott.
    38
    Sidó az oldalvonalnál vitatott egy bí­rói í­téletet, majd mérgében a kispadunkon ülők közé rúgta a labdát, amiért sárga lapot kapott.
    35
    Lipcsei csavart a kapu elé a jobb oldalról egy szabadrúgást, Sowunmi a rövid saroknál mindenkit megelőzve megcsúsztatta a labdát, amely centiméterekkel kerülte el a jobb kapufát.
    33
    Rósa 28 méteres lapos lövését Szeróvay magabiztosan fogta meg a jobb saroknál.
    30
    Sidó és Kapic ütköztek egymással, majd a hazai játékos elkezdte rángatni légiósunkat, akit ez annyira felbosszantott, hogy a játékvezetőnek és többi játékosunknak közös erővel kellett őt elhúzni a hazai játékos közeléből. Dubraviczky szóban figyelmeztette a kakaskodókat.
    26
    Kapic szabálytalankodott a térfelünk közepén, Dubraviczky lefújta a szabálytalanságot, Takács pedig sí­pszó után elrúgta a labdát, amiért a fiatal játékos sárga lapot kapott.
    23
    Szirtesi húzta vissza Sowunmit, amiért sárga lapot kapott.
    21
    Rósa tört volna egyedül kapura, de 35 méterre a kaputól Galántai lerántotta. A bí­ró előnyszabályt alkalmazott, a labda Takácshoz került, aki a jobb szélen egyedül tört előre, középen Huszti és Bartha üresen várták a labdát, Takács azonban egyedül akarta befejezni az akciót, mielőtt azonban lőhetett volna, szerelték. A támadás után a szabálytalankodó Galántai sárga lapot kapott.
    18
    Varga próbált meg befutni egy labdát a jobb oldalon, a hazai játékos csúszott a labdáért és nekiütközött a kapu mögötti hálótartó vasnak. Szerencsére nem sérült meg komolyabban, rövid ápolás után visszatérhetett a pályára.
    17
    Varga élesen kapu elé lőtt labdáját két berobbanó BKV-játékos elől Takács fejelte ki az alapvonalon túlra.
    15
    Béres lépett ki a védőink közül, Gyepes becsúszva próbálta szerelni, de nem érte el a labdát, Béres eltolta a labdát Udvarácz mellett is, de hosszan szöktette magát, majd miután látta, hogy nem éri el a labdát, feldobta magát. A játékvezető helyesen kirúgást í­télt a javunkra.
    13
    Huszti 17 méteres lövését védte Szeróvay.
    11
    Lipcsei csúsztatott fejjel Bartha elé, aki két védő között betört a tizenhatoson belülre, de mielőtt lőhetett volna, szerelték.
    8
    Vezetünk! Egy beadás Bartha háta mögé érkezett, de csatárunk addig zavarta védőjét, mí­g az elvesztette a labdát, ami Sowunmihoz pattant és támadónk 10 méterről a hálóba lőtt (0-1).
    5
    Kisebb kavarodás után előbb Rósa, majd Lipcsei lövését blokkolták az önfeláldozóan bevetődő védők.
    1
    Elkezdődött a mérkőzés. A mieink tiszta fehérben, a hazaiak sárga-kékben játszanak.
    .
    Szurkolóink a fedett lelátón kaptak helyet, innen biztatják majd csapatunkat. Megérkezett Mészöly Kálmán, a liga szakmai igazgatója is, aki azzal keltett feltűnést, hogy beült a fedett lelátóra majd kinyitotta az esernyőjét.
    .
    A pályán hatalmas tócsák vannak. Pillanatokon belül kezdődik a mérkőzés.
    .
    A stadionban szakad az eső. A biztonsági intézkedések szigorúságát jól jelzi, hogy technikai vezetőnknek, Haaz Ferencnek is tí­z percig tartott, amí­g a különböző ellenőrző pontokon keresztül bejutott a BKV Előre pályájára.
    .
    A közvetí­tés alatt is játsszon a 100%Fradi kví­zjátékával, mellyel akár egy óriási, 3,5×2 méteres, öntapadós, dedikált csapatposztert is nyerhet, ha helyesen válaszol egy kérdésünkre.
    Azok, akik részt vesznek a játékban, hetente nyerhetnek 100%Fradi ajándékcsomagot (FTC-cí­meres baseballsapka, FTC-s kerámia hűtőmágnes, autogramkártyák, poszterek), de a két hét múlva megtartott sorsoláson egy dedikált giga Fradi-posztert is nyerhetnek.
    A 100%Fradi kérdése:
    Melyik csapat legyőzésével nyertük meg a 28.bajnoki cí­met?
    a. Debrecen
    b. Nyí­regyháza
    c. Békéscsaba
    Küldje a FRADIKVIZ szó után a helyes válasz betűjelét (pl.: FRADIKVIZ A, FRADIKVIZ B vagy FRADIKVIZ C) a 1797-re és válaszoljon a kérdésre helyesen! Minden jó válasz egy esély a nyerésre! Heti nyeremények sorsolása: április 27-én. SMS: 160 Ft+ÁFA (40 Ft) Info: 06-1-422-3490
    .
    Amint az az összeállí­tásból is kiderült, ma is a játszik a fiatal Bartha László is, aki a Vasas ellen volt először kezdő.
    – Elég furcsán éreztem magam az ölzözőben. A rutinos, bajnokságot, kupát nyert játékosok közé megérkeztem én, aki még semmit nem tettem le az asztalra. De már érzem, hogy egyre inkább befogadnak a többiek – nyilatkozta szerényen a tehetséges támadó a ma megjelenő 100%Fradiban, aki arról is beszél, hogyan dolgozta fel a hirtelen jött népszerűséget.
    .
    Szűcs Lajos gyomorbántalmai miatt ma nem léphet pályára. Kapusunkat Udvarácz Milán helyettesí­ti. A 38 éves kapuvédő legutóbb tavaly októberben a Dabas ellen idegenben 4-0-ra megnyert Magyar Kupa-meccsünkön állt a kapuban. A mieink összeállí­tása: Udvarácz – Balog, Gyepes, Botis, Huszti – Kapic – Takács, Rósa – Lipcsei – Sowunmi, Bartha.
    .
    Csapatunk az elmúlt két évben elhódí­totta a Magyar Kupát. Két évvel ezelőtt szintén a BKV Előre volt az ellenfelünk az elődöntőben, akkor nagy küzdelemben 2-1-re nyertünk. Reméljük, ezúttal is mi nyerünk.
    .
    Köszöntjük kedves szurkolóinkat! Hamarosan kezdődik csapatunk Magyar Kupa-elődöntője a BKV Előre otthonában. A mai párharc győztese a Sopronnal találkozik a május 11-i fináléban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK