Bajnoki cí­mek muzeális lapszemléje: 1967

Amikor elterveztük, hogy új muzeális lapszemle sorozatot indí­tunk azokról az évekről, amikor a Ferencváros bajnoki cí­met szerzett, már akkor tudtuk, hogy a legnehezebb feladat az aktuális újságok és kordokumentumok beszerzése lesz. Az eddigi muzeális lapszemlék során is fontosnak tartottuk, hogy a saját gondolataink és emlékeink mellett bemutassuk az adott mérkőzésről szóló hí­radásokat is, mert az emlékezetünk lehet szubjektí­v és csapongó is néha, de az eredeti újságok megsárgult lapjai nem engedik szabadon szárnyalni a vágyainkat. Néha nagyon nehéz elvonatkoztatni a Fradi iránti szerelmünktől és kordában tartani a gondolatinkat.

Ezért is örültem annak, hogy szerkesztőtársam a bajnoki cí­mek muzeális lapszemléjének első részéhez olyan anyagokat szerzett be melyek több oldalról is bizonyí­tják azt, hogy 1967-ben nem érdemtelenül lett bajnok a Ferencváros. „mjozef22” a könyvtárak és a különböző licitáló oldalak „rettegett részvevőjeként” eddig is elhalmozott ritkaságokkal (legutóbb egy fél teherautó könyvvel és újsággal állí­tott haza), de most, az 1967-es bajnoki lapszemléhez igazán különleges csemegéket válogatott össze.

Először az 1967. októberi „Labdarúgás” magazin összeállí­tását adjuk közre (A 20. bajnokságát nyerte a Ferencváros 1967-ben), melynek érdekességét a cí­mlap ötletes fotója (a játékosok élőképe adja ki a 20-as számot), valamint az adja, hogy a sikerben döntő szerepet vállaló edzőről, Lakat Károlyról hogyan és mit nyilatkoznak a játékosok. Érdemes elolvasni, mert bár világsztárok sora alkotta az 1967-es csapatot, mindenki alázattal, tisztelettel és rajongással beszél a mesterről. Érdekesség még az is, hogy mikor megjelent az újság, még tartott a bajnokság, és még hátra volt 4 mérkőzés, de akkor már olyan előnnyel vezettük a tabellát, hogy a bajnoki cí­m már biztosí­tva volt.

A második bemutatott kiadvány (Sport Műsorfüzet – 1967. november) is igazi ritkaságot rejt, hiszen ebben ellenfeleink csapatkapitányai mondják el, hogy miért is az FTC nyerte a bajnoki cí­met. Az ősi ellenfél egyik legendás játékosa, Göröcs János bővebben is kifejti, hogy vajon miért is lett bajnok a Fradi 1967-ben. Öt pontban foglalja össze tényszerűen, és mivel ezeket tényleg egy nagyszerű ellenfél mondja el, ettől igazán hiteles.

A Képes Sport is bő terjedelemben számol be a 20. bajnoki cí­mről. „Hogy mi tette naggyá ezeket a fiúkat? A szakértők majd minden bizonnyal megegyeznek abban, hogy főként a Mátrai-Páncsics-Szűcs vonal és a belsőhármas ténykedése határozta meg a Fradi tetteit. A lelátó számára kétségtelenül az Albert-Varga kettős produkciója marad az év nagy száma.” – fogalmazott a cikk szerzője. Ezt annyival egészí­thetjük ki, hogy Albert produkciója nem csak a szurkolókban, hanem a szakújságí­rókban is mély nyomott hagyott, hiszen két hónap múlva övé lett az Aranylabda.

Számunkra, a negyedik anyag (szintén a Sport műsorfüzet-ben jelent meg) a legkedvesebb. Ezért is választottuk az 1967-es bajnoki cí­münk záróakkordként Lakat Károly mesteredzővel készült interjút. Szerkesztőségünk mindig is „elfogult” volt a mesterrel, hiszen a Tanár úr játékosként és edzőként is maradandót alkotott, és bár edzői tevékenységét nem a Fradinál kezdte, de az igazi klubsikereket itt érte el. Még akkor is, ha „csak” 147 alkalommal ült a Fradi kispadján (1967-69 között), de ez alatt az 1967-es bajnoki arany mellé, 1968-ban újabb bajnoki elsőséget, 1969-ben bronzérmet szerzett és vezetésével 1968-ban VVK döntőt is játszottunk. A Fradi mellett az olimpiai csapat szövetségi kapitányi tisztét is betöltötte ebben az időszakban, nem is eredménytelenül, hiszen két olimpiai aranyérmet is nyertek Novákék Tokióban, majd Mexikóvárosban.

Természetesen méltatlanok lennénk a csapathoz, ha minden sikert az edző „nyakába” varrnánk, hiszen ahogy már emlí­tettem, az 1967-ben bajnoki cí­met szerző csapatban olyan játékosok szerepeltek, mint: Géczi – Novák, Mátrai, Páncsics – Juhász, Szűcs – Szőke, Varga, Albert, Rákosi, Katona. Nem véletlenül soroltam fel a jellemzően kezdő tizenegyet, mert bár egyenként is fantasztikus játékosok voltak, de együtt, csapatként tudták a legjobbat kihozni. A fenti 11, kiegészülve Takács Bélával, Horváth Apival, Havasival, Rátkaival, a feltörekvő Branikovits-sal és a lassan visszavonuló Fenyvesivel olyan magabiztosan nyerte meg az bajnokságot, hogy egy pillanatig sem volt kérdéses. Ráadásul, ha a végén még jobban figyel a csapat, akkor meglehetett volna veretlenül is a bajnokság, de az utolsó két fordulóban, Csepelen és Szombathelyen „becsúszott” vereségek miatt egy kis hiányérzet támadt. Mentségül szolgáljon, hogy a két vereséget nagyon fontos VVK mérkőzések (Real Zaragoza, Liverpool) között szenvedtük el. Így „csak” nyolc pontos különbséggel és nagyon imponáló 85:24-es gólaránnyal nyertük meg 1967-ben a Ferencváros huszadik bajnoki cí­mét.

Mivel is lehetne befejezni az 1967-es bajnoki év muzeális lapszemléjét? Zárásként az 1967-es Labdarúgásból idéznék néhány mondatot: „…a rajongás és a szeretet, egymás kölcsönös megbecsülése természetes dolog kell legyen közöttük: mester és taní­tvány ugyanazért harcolt 1967-ben. Hogy meglegyen a huszadik, hogy tí­z- és tí­zezrek simogassák ismét a zöld-fehér zászlót, s rajta a szí­veket dobogtató betűket: FTC.”

– lalolib –