1932.VI.5. MK Döntő, Hungária – Ferencváros 1:1

A Magyar Kupa döntője keserves vergődést hozott csak, de a nagy dí­j sorsáról nem tudott dönteni

Továbbra is böngészünk a múlt sárguló lapjai között. 1932, Magyar Kupa, újabb ezüstérem. Ráadásul egy újrajátszott mérkőzésen, amihez technikai okok miatt nem tudunk újságot mutatni.

Már a Nemzeti Sport cí­mlapja is azzal kezdte a beszámolóját, hogy a Ferencváros messze elmaradt az igazi formájától és csak a Hungária csatárainak tehetetlensége mentette meg a csapatot a vereségtől. Érdemes végigolvasni a mérkőzésről szóló í­rást, mert a tudósí­tó nem nagyon spórolt a fanyar jelzőivel. Bí­rálta a csapatokat, mert a játékosok nem gentlemanként viselkednek egymással. Kí­váncsi lennék vajon miket í­rt volna az emlékezetes Kispest elleni kupadöntőről, amikor a játékosok a szurkolókkal és a rendőrökkel ví­vtak emlékezetes birkózópárbajt!

Persze ne felejtsük a dátumot: 1932. Ebben az évben voltak a Los Angelesi nyári olimpiai játékok, Karel Capek cseh í­ró helytelení­ti, hogy Szlovákiában 1919 óta tilos a magyar könyvek bevitele, megjelenik Tamási Áron Ábel a rengetegben cí­mű regénye, és ami számunkra a legfontosabb, ebben évben megszerezzük a 12. bajnoki cí­münket.

Visszatérve a kupadöntő első mérkőzésére, azt a Szentélyben 8.000 néző előtt rendezték a Hungária ellen. Ha végigböngésszük a csapat összeállí­tását, nem fogunk csodálkozni Blum Zoltán értékelésén, aki szerint a Ferencváros az egész 1931/32-es szezon legrosszabb játékát játszotta azon a napon, bár akkor még tudta, hogy a megismételt mérkőzésen még rosszabb játékot produkál majd a, Háda – Takács I., Korányi – Laky, Sárosi, Lázár – Táncos, Takács II. Szedlacsik, Toldi, Kohut összeállí­tású csapat. Nem véletlenül vártak többet a szurkolók is, hiszen a félelmetes „T” betűs csatársorból csak Turay hiányzott. Pedig jól indult a mérkőzés, hiszen Kohut ballábas löketével vezettünk a 13. percben.

Ezután főleg mezőnyjátékkal telik el az idő, amit csak néha-néha zavar meg a bí­ró szerencsétlenkedése. A mérkőzés után Mailinger Béla a bí­rót okolta azért, hogy három játékosunk harcképtelenné vált. A bí­ró kritizálásba Klement Sándor is beszállt, hiszen szerinte a bí­ró azért vezette a Fradi ellen a meccset, mert valamikor „FTC-ista” volt, és most bizonyí­tani akarta, hogy ennek ellenére képes a Fradi ellen fújni a sí­pot. Úgy látszik, bí­rók sem változtak az elmúlt 80 év alatt!

A gyenge iramú mérkőzés a végén drámaivá fordult, hiszen a Hungária a második félidő 44. percében egyenlí­tett, a már ünnepelni készülő Fradisták legnagyobb bánatára.

Így maradt a megismételt mérkőzés, ahol: Hungária – Ferencváros: 4-3

A végére egy poén, amit az újság hasábjain fedeztem fel. Aki eddig is figyelemmel kí­sérte a muzeális lapszemléket, az biztos észre is vette, hogy a gazdasági válság okozta kábulatból felocsúdva, egyre élvezhetőbb, egyre szórakoztatóbbak lettek még az í­rások is. Íme egy poén, 1932-ből:

– Milyen nagyszerű szezonja van a Ferencvárosnak!

– Na, de azért néha a Hungáriának is van 1:1 jó napja!

Nekünk is az lesz, ha nem csak elolvassuk a hí­radást, de egy kicsit bele is képzeljük magunkat az 1932-es év hangulatába. Higyjétek el, megéri!