1968.IV.21. Ferencváros – DVTK 1:0

Sok helyzetet kihagytak a ferencvárosi csatárok

A Ferencvárosi labdarúgás több mint száz éves története során többször vetődött fel az a kérdés, hogy vajon melyik Fradi volt minden idők legjobbja. Ha csak a statisztikai adatokat vennénk alapul, akkor sem lennénk könnyű helyzetben, hiszen összehasonlí­tani a 100 %-os bajnokságot, a KK és a VVK győzelemmel, vagy a BL csoportkörrel még a számok mezején is lehetetlen feladat. Bármilyen egyéb összehasonlí­tás meg szubjektí­v, nézve azt szakmai vagy szurkolói szemüvegen át, szinte lehetetlen a választás. Néhány hete, Rudas Feri bácsi 90. születésnapjára összeállí­tott videóban hallhattuk, hogy szerinte az 1948/49-es bajnok Fradi volt minden idők legjobbja, hiszen olyan klasszisok alkották, akik néhány év múlva meghatározói voltak a magyar labdarúgás aranycsapatának. De akkor miként határozhatjuk meg az 1937-es vagy az 1965-ös Fradit, vagy éppen az 1968-ast, melynek az összeállí­tását a ma élő nemzedék úgy fújja mint az indulónkat?

A norvégok elleni Európa-Liga visszavágó mérkőzés előtti „szurkolói összetartáson” az egyik barátom is gondolkodás nélkül sorolta az álomtizenegyet arra a kérdésre, hogy vajon milyen összeállí­tású csapattal lenne biztos a továbbjutás: Géczi – Novák, Bálint, Páncsics – Juhász, Szűcs – Szőke, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi. Erre még azok is bólogattak, akik csak a visszaemlékezésekből ismerhették ezt a csapatot. Akiknek meg megadatott az, hogy élőben is lássák, bizony néhány pillanatra behunyták a szemüket és megpróbálták az emlékképekkel felvértezni magukat. Nem volt nehéz még akkor sem, ha csak néhány pillanatra kalandoztak el.

A „történet” 1967-ben kezdődött, amikor Tátrai Sándort Lakat Károly dr. váltotta a kispadon. Az előző bajnokság nem sikerült („csak” második lett a csapat) és bár a csapat magját továbbra is a Mészáros József által VVK győzelemig vezető gárda alkotta, egyetlen évben sem adták oda előre a bajnoki cí­met a Fradinak. 1967-ben sem indult fényesen a szezon, hiszen egyből kiestünk a VVK-ból, mely előre siralmasnak í­téltette az évet, de a siralomházból nagyon gyorsan jutottunk a napfénybe, hiszen Lakat tanár úr csapata olyan tavaszt produkált (a hatvanas években nem ősz/tavasz, hanem tavasz/ősz menetrend volt érvényes Magyarországon) mely után már 15 forduló után a nyakunkban érezhettük a bajnoki aranyat (15 14 1 0 40:9). A magyar kupadöntőt elvesztettük ugyan, de a VVK újabb kií­rásában (volt egy kis keveredés a vegyes rendszer miatt) már olyan sikerszériát produkáltunk, mely titokban az 1965-ös győzelmünket vizionálta.

Ilyen bajnoki hangulatban vágunk neki 1968-nak. Annak az évnek, mely a világ történelmében is mérföldkőnek bizonyult. Gyilkosság áldozata lesz Robert Kennedy, diáklázadások törnek ki Európában, a Varsói Szerződés csapatai (köztük Magyarország is) bevonulnak a forrongó Csehszlovákiába, az Apolló-8 Hold körüli pályára állt és hazánkban bevezették az új gazdasági mechanizmust melyet nem néztek jól szemmel Moszkvában (sokak szerint a cseh bevonulási részvételünk is ennek a következménye volt). Nagyszerűen indult az év: győzelem a VVK-ban a Liverpool ellen és sikeres felkészülési torna Mexikóvárosban. Ezek után váratlanul érte a szurkolókat, hogy a bajnokság akadozva indult. Az első nyolc fordulóban kétszer szenvedtünk vereséget (Dunaújváros, Bp. Honvéd) és kétszer játszottunk döntetlent, igaz a VVK-ban oda-vissza vertük az Athletic Bilbaot.

1968. április 21-én úgy fogadtuk a Diósgyőrt, hogy egyetlen elfogadható eredmény jöhetett csak számí­tásba, a győzelem. Az első nyolc forduló után már nyilvánvaló volt, hogy az idei bajnokság is Ferencváros és az Újpesti Dózsa csapati között dőlhet el, bár sokan Kádár János kedvenc csapatával, a Vasassal is számoltak végső befutóként. Ahhoz, hogy a bajnoki cí­met meg tudjuk védeni, nem szabadott hibázni a Diósgyőr ellen a Népstadionban. Annak ellenére, hogy Albert góljával csak 1:0-ra nyertünk, helyzetek sokaságát dolgoztuk ki és az eredményből következtetve, hagytuk is ki őket. Sokan még mindig apró sérülésekkel bajlódtak, voltak akik éppen sérülés után léptek először pályára, és a lábakban is benne voltak az előző hetek kemény mérkőzései, í­gy bár helyenként akadozott a gépezet, de a győzelmet nem veszélyeztette igazán semmi. A védelem magabiztosan játszott, elől Varga Zolit nehezen tudták tartani, a középpályán meg Szűcs Lajos „szántotta” fel a pályát.

Bár ennyi év után talán jelentéktelennek tűnik egy győzelem a Diósgyőr ellen, de a csapat innentől vált egyre magabiztosabbá és meg sem állt az újabb bajnoki cí­m megvédéséig. Az ősz egyéb eseményeket is hozott: a VVK döntőjét oda-visszavágó alapon vesztettük el a Leeds Uniteddel szemben (0:1, 0:0), valamint belefáradva a magyarországi történésekbe, Varga Zoltán a mexikói olimpián „lépett le” és hagyta el az országot.

1968 olyan év volt, melyről könyveket lehetne teleí­rni. Forrongott és átalakult a világ. A Lakat doktor által vezényelt Fradi ha sikerrel veszi a VVK döntőt (valamint elindulhat a Bajnokcsapatok Európa Kupájában), minden bizonnyal joggal elnyerte volt a minden idők legjobb Fradija dicsőséges rangját. Így „csak” egyike azoknak legendás időszakokra melyek több mint száz éve határozzák és keretbe foglalják soha el nem múló Fradizmusunkat.

Legyünk büszkék rá, mert abból az évből mindig tudunk erőt merí­teni.

– lalolib –