1971.XII.8. UEFA, Ferencváros – Eintracht Braunschweig 5:2

Vannak mérkőzések, melyek soha nem felejtődnek el. Megőrzi őket az emlékezet, a sárguló újságok, a filmhí­radók, és a visszaemlékezések. Vannak mérkőzések melyek mélyen bevésődnek az emlékeinkbe. Szerencsések vagyunk, ha a tévében láthattuk, és még szerencsésebbek vagyunk akkor, ha élőben, a lelátókon szurkolva vésődnek egy életre a memóriánkba az emlékezetes győzelmek.

Nekünk, Fradistáknak sok ilyen mérkőzésünk van. A legtöbbet még álmunkban is fújjuk, hiszen kupagyőzelmekről, bajnoki ünneplésekről szólnak. De biztos vagyok benne, sok olyan mérkőzést tárolunk el örökre, mely talán mások számára nem sokat jelent, de nekünk egy örök emléket. Ez lehet egy teljes mérkőzés, de lehet egy gól, egy varázslatos csel, egy bí­rói hiba, amit a mi szemünk észlelt, de a másoké nem. Az emlékek tárházának néha annyi is elég, hogy azon a napon mentünk apával először mérkőzésre, vagy először láttuk apa szemében a könnyeket egy győztes vagy egy vesztes mérkőzés után. És néha elég egy elejtett szó, egy bekiabált mondat és egyből elő tódulnak az emlékek. Amikor először a kezembe vettem az 1971-es Népsportot és megláttam benne a tudósí­tást a Ferencváros – Eintracht Braunschweig mérkőzésről egy személyes emlék varázsolt mosolyt az arcomra.

– Fiam, ha még egyszer talpast ugrasz a fürdőzők közé, olyan pofont kapsz, mint a „brancsveg a Fraditól! – ezzel a felkiáltással riogatott minket városunk úszómestere a városi strandon, ha éppen nem bí­rtunk kamaszodó vérünkkel. És bár nem személyes élmény, és Pali ’bá „brancsveg”-jét is hiába javí­tották ki nevetve a fürdőzők (az öreg soha nem tudta helyesen kimondani a német csapat nevét, talán nem is akarta), mégis egy olyan emlék maradt, mely örökké a Fradizmusom részévé vált.

Pedig a mérkőzés maga is emlékezetes, hiszen az akkori csapat volt talán az első, melynek az összeállí­tását még álmomból felriadva is fújtam. Szőke, Albert, Branikovits, Mucha csatársor azon a fázós decemberi napon egy igazi fociünnepet varázsolt a Népstadion közönségének. Ötöt rámoltunk be Franke kapujába úgy, hogy a végén még örülhettek is a németek, hogy elkerülték a megalázó, fél tucatot. Ha már megemlékeztem a Fradi „álom csatársoráról”, magamhoz lennék hűtlen, ha nem emlí­teném meg Juhász Pista nevét, aki Fradizmusom első olyan játékosa volt, akinek mentalitása és játéktudomása örökké mintául szolgált számomra. Az meg csak hab a tortán, hogy a mérkőzés első gólját éppen ő szerezte.

Ennyi személyes emlék után magáról a mérkőzésről már beszéljenek az újság hasábjai. Biztos vagyok benne, hogy olvasóink közül többen emlékeznek erre a sikerre, mely után a csapat bekerült az UEFA kupa legjobb nyolc csapata közé. Azzal kezdtem a muzeális beharangozót, hogy vannak mérkőzések melyek soha nem felejtődnek el. Sokunk számára a „brancsveg” elleni visszavágó ilyen mérkőzés volt.

Akik esetleg most olvasnak először erről a mérkőzésről, a tudósí­tás alapján biztos, hogy örökre elraktározzák magukba. Mert vannak mérkőzések, melyekre mindig emlékeznünk kell.

1971.12.08., Népstadion: Ferencváros – Eintracht Braunschweig 5-2 visszavágó

NÉPSPORT 1971. december 9.