2022.IX.11. Ferencváros – Kisvárda: 3-0

Hatból hat! A Ferencvárost a Kisvárda sem tudta megállítani

A három gólt a két Mmaee testvér szerezte, Ryan kettőt, Samy egyet ért el. Óriási különbség volt a két csapat között.
A hétközi Európa-liga-találkozó után nem nagyon kellett megizzadnia a Ferencvárosnak a bajnokságban a második helyen álló Kisvárda ellen. A vendégek nagyon igyekeztek, de így sem tudták megakadályozni a háromgólos vereséget. A három gólt a két Mmaee testvér szerezte, Ryan kettőt, Samy egyet.

Nyilatkozatok:

Sztanyiszlav Csercseszov: — A Kisvárda hozzánk hasonlóan jól kezdte az idei szezont, nem véletlenül állnak a második helyen, jó formában várhatja mindkét csapat a vasárnapi bajnokit. Nagyon fontos találkozó vár ránk, az Európa Liga az Európa Liga, a bajnokság pedig a bajnokság, ezek a meccsek is nagyon fontosak. Jól felkészültünk a Kisvárdára. Legutóbb kiélezett mérkőzést vívtunk ellenük, jó csapatról van szó. Meccsről meccsre kell haladnunk, bízom benne, hogy a csütörtöki mérkőzéshez hasonlóan ezúttal is mögöttünk állnak majd a szurkolóink, és segítenek minket – mondta vezetőedzőnk.

Török László:A Fradinál valóban lehetőség van nemcsak a részleges, hanem a komplett rotációra is, de az alapjáték, a taktikai elképzelés azért rendre ugyanaz. Bárhogyan is dönt Sztanyiszlav Csercseszov kolléga a kezdőcsapat kijelölését illetően, nagy meglepetések nem érnek majd minket, hiszen ismerjük a játékosokat, tisztában vagyunk az erősségeikkel. Ha a Ferencvárossal játszol, extra motivációra nincs szükség, idegenben sem, hiszen a Groupama Aréna magasabb nézőszámából adódó hangulata is elragadtathatja az embert. Úgyhogy többféle motiváció is hajthat bennünket ezen a mérkőzésen. Tisztában vagyunk a két klub lehetőségei és a két játékoskeret értéke közötti különbségekkel, viszont az a célunk, hogy a pályán ezt eltüntessük, és természetesen bízunk a jó eredmény elérésében.

A mérkőzés:

Ferencváros — Kisvárda Master Good: 3-0 (1-0)
Groupama Aréna, 17:30. 9.111 néző.
Vezette: Berke Balázs (asszisztensek: Buzás, Garai; Videóbíró: Iványi Zoltán; VAR asszisztens: Medovarszki; VAR operátor: Szőts; tartalékjv.: Antal P.)

Ferencváros: Dibusz — Pászka (Botka, 46.), S. Mmaee, Kovacevic (Knoester, 38.), Civic — Sigér (Boli, 75.), Laidouni — Auzqui, Gojak (Vécsei, 64.), Marquinhos (Nguen, 64.) — R. Mmaee
kispad: Bogdán, Besic, Mercier, Zachariassen, Traoré, Wingo
vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov

Kisvárda Master Good: Hindrich — Peteleu (Hej, 75.), Vranjanin, D. Kovacic, Leoni — Melnyik, Karabeljov (Ilievski, 75.) — Navrátil (Asani, 64.), Makowski (Ötvös, 64.), Camaj (Vida K., 75.) — Mesanovic
kispad: Odincov, Kravcsenko, Lucas, Széles
vezetőedző: Török László

Gól: R. Mmaee (27. – 11-esből, 63.), S. Mmaee (72.)
Sárga lap: Laidouni (80.) illetve Camaj (5.), D. Kovacic (7.), Peteleu (45+2.)

Három nappal a Trabzonspor elleni Európa-liga-csoportmérkőzés után és néggyel a Monaco elleni idegenbeli El-párharc előtt nem csoda, hogy némiképpen tartalékos csapatot küldött pályára Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros vezetőedzője: először került a kezdőcsapatba a sérülése után visszatérő Sigér Dávid, valamint Amer Gojak, s ritkán szokott kezdeni Pászka Lóránd és Marquinhos is. Más kérdés, hogy a címvédő Ferencváros tartalékosan is a magyar mezőny kiemelkedően legerősebb csapata.

De a legutóbbi ezüstérmes, ezt az idényt ugyancsak ígéretesen kezdő Kisvárda is jó erőkből áll. Ezt igyekezett bizonyítani a mérkőzés elején, amikor letámadta a Ferencvárost, és az első öt percben három kisebb gólhelyzetet tudott teremteni, miután Jaroslav Navrátil a jobb szélen többször szépen ki tudott lépni. Korszerűen, dinamikusan futballozott a Kisvárda, gyorsan ment át védekezésből támadásba, ilyen szempontból tulajdonképpen még jó szolgálatot is tett a zöld-fehéreknek, akik pontosan erre számíthatnak majd csütörtökön Monacóban, így a felkészülésüket szolgálta egy ilyen ellenfél.

Érződött, hogy mindkét fél úgy gondolhatja, „emberére” akadt a másikban, és nem lesz könnyű keresztülvinnie akaratát. A taktikai felállások is tükrözték egymást, mindkét fél 4–2–3–1-es szisztémában lépett pályára, megvoltak a párok, nehéz volt létszámfölényes szituációt kialakítani. A Kisvárda mutatkozott tudatosabbnak, a Fradi pedig tanácstalanabbnak. A 17. percben például könnyen vezetést szerezhettek volna a vendégek, ha Jasmin Mesanovic nem kapkod nagy helyzetben. Igaz, három perccel később szabadrúgásból Aissa Laidouni a kapufát találta el, ekkora gólszerzési esélye nem volt addig a vendégeknek.

Miközben az első húsz percben jól támadott le a Kisvárda, és sokszor szerzett labdát az ellenfél térfelén, utána mintha nem tudta volna tartani ezt a tempót, miközben a hazaiak játéka felgyorsult. A 27. percben pedig tizenegyesből előnyt szerzett a fővárosi együttes (Ryan Mmaee révén), így kiváltképp megnyugodhatott. Ám intő jel volt, hogy labdaszerzés után a Kisvárda időnként pillanatok alatt létszámfölényt alakított ki a hazai térfélen is.

A második félidőben sem tett le a letámadásról a szabolcsi gárda, többször meg tudta zavarni a Ferencváros labdakihozatalát. Ám ezekből nem tudott nagy helyzeteket kialakítani, a beadások rendre pontatlanok voltak, és gyakran kényszerből inkább kapura lőttek a vendégek kedvezőtlen lövőhelyzetben is, márpedig ezek nem fogtak ki Dibusz Dénesen. Többször percekig beszorult a kapuja elé a Fradi, amelyen azért érezhető volt, a vezetés birtokában nem feltétlenül ad ki mindent magából, hiszen nyakán a Monaco elleni meccs. Ettől függetlenül gyors és precíz kontra végén a 63. percben Ryan Mmaee a második gólját is megszerezte, amivel padlóra vitte a szabolcsiakat. Ezután újabb Fradi-helyzetek következtek, de a címvédőnek már az is belefért, hogy ezek kimaradjanak, mert aztán Samy Mmaee tovább növelte az előnyt a reményeinek szemlátomást búcsút intő Kisvárda ellen.

A címvédő így megőrizte hibátlan mérlegét a bajnokságban, és mivel ezt a talán legnagyobb „kihívója” ellen tette, nemzetközi meccsekkel játékosai lábában, némiképp tartalékosan és nem teljes gőzzel futballozva, nos, ez az igazán rossz hír a teljes NB I-es mezőnynek. 3–0

További képek: fradi.hu, nso.hu, Sportfotók

Nyilatkozatok:

A Kisvárda trénere, Török László azzal kezdte: nem tudták teljes mértékben megvalósítani elképzelésüket.

„Az első félidő elején négy-öt alkalommal a Fradi védelme mögé tudtunk kerülni, viszont a bejátszott labdáink pontatlanok voltak. Az üres területeket későn játszottuk meg vagy észre sem vettük. A középpályán sok labdavesztésünk volt, amit a Ferencváros kőkeményen ki is használt. Dinamikus és agresszívan támadó Fradi ellen játszottunk, ezért nem tudtuk megvalósítani az elképzeléseket. Láttuk, hogy a Ferencváros kezdője nyolcvan százalékban kicserélődött a hétközi meccshez képest, ezt előre sejtettük is, de akik pályára léptek ma az ellenfélnél, szintén extra teljesítményt nyújtottak. A cserékkel próbáltunk változtatni, még támadóbban léptünk fel, viszont mindig ilyenkor kaptuk a gólt is.”

A Ferencváros vezetőedzője, Sztanyiszlav Csercseszov arról beszélt: nem lepte meg a vendégek letámadása a találkozó elején.

„Maximálisan kielemeztük az ellenfelet, úgyhogy számítottunk rá. Pár nappal ezelőtt tíz játékossal kellett játszanunk elég sokat, ezért is gondolták, hogy nyomást helyeznek ránk az első pillanattól kezdve. A legfontosabb, hogy három nullra nyertünk. Ki kell elemezni a meccset, de közben már a Monacóra kell koncentrálnunk, és segítenünk kell a fiúkat a jó úton tartanunk.”

Kollégánk arról kérdezte az edzőt, mennyiben szolgálta ez a találkozó a Monaco elleni Európa-liga-csoportmérkőzésre való felkészülést.

Ennek a mai találkozónak semmi köze ahhoz. Ez a bajnokság szempontjából volt jó, erős konkurens ellen szereztünk három pontot.”

Mmaee-testvérek:

A FORDULÓ LEGJOBBJA – ELDAR CIVIC

Egyértelmű egyeduralkodóvá válik a Ferencváros az NB I-ben, vasárnap a Kisvárdát győzte le 3–0-ra. Eldar Civicnek különösen fontos volt a vasárnapi mérkőzés.

Két gólpassza mellett a tizenegyest is ő harcolta ki – nem véletlenül lett a Kisvárda elleni (3–0) találkozón Eldar Civic a mérkőzés és egyúttal a forduló legjobbja is. A védelem bal oldaláról indulva, szélsőket megszégyenítően száguldozott fel-alá, előbb büntetőt érően szabálytalankodtak vele szemben, majd mindkét Mmaee testvérnek kiosztott egy gólpasszt. Ryan Mmaee találata előtt mesterien számolta ki a labda ívét, kihagyhatatlan helyzetbe hozva társát, majd szögletből tekerte Samy Mmaee fejére a labdát.

Kiderült, a parádés teljesítménynek különös oka volt.

„Nagyon készültem a Kisvárda elleni mérkőzésre –    felelte lapunknak Eldar Civic, a Ferencváros 26 esztendős bosnyák válogatott védője. – Az elmúlt napokban alig tudtam aludni, annyira bántott, hogy a Trabzonspor elleni meccsen kiállítottak.”

Eldar Civic nem tagadta, extra adag motivációval lépett pályára a kisvárdaiak ellen. Csapattársai mellett a szurkolókat is szerette volna kiengesztelni, hiszen jól tudta, azzal, hogy a Trabzonspor elleni győzelem során már a 16. percben leküldték, nagyon nehéz helyzetbe hozta együttesét. Ezért is várta annyira a vasárnapi bajnoki mérkőzést.

„Alig vártam, hogy újra pályán legyek, és egy kicsit feledtessem a butaságomat – folytatta a bosnyák játékos. – Sokat gondolkodtam azóta a kiállítás előtti szituáción… Miután eltaláltam ellenfelem lábát, nyomban tudtam, hogy sárga, rosszabb esetben piros lapot ért. Még akkor is, ha a mozdulatom nem volt szándékos, és amikor eltaláltam a lábát, már visszafogtam a mozdulatot, és nem teljes erőből rúgtam meg. A játékvezető nyomban odafutott hozzám, figyelmeztetett, ez volt az utolsó, néhány pillanatra meg is nyugodtam, ám a videobíró közbeavatkozott. Szerencsés esetben megúszom sárgával, de be kellett látnom, nem volt túlzás a piros sem… Nagy köszönettel tartozom a srácoknak, hogy kiharcolták helyettem is a győzelmet, és ezt a mérkőzés után az öltözőben is elmondtam nekik.”

Eldar Civic 2019 júliusában a cseh élvonalban szereplő Sparta Praha együttesétől érkezett a Ferencvároshoz, így az elmúlt években három bajnoki címnek, Magyar Kupa-győzelemnek és a nemzetközi porondon elért sikereknek is részese volt. A zöld-fehérek vasárnap azt is megengedhették maguknak, hogy a második (!) helyen álló Kisvárda ellen több alapembert (Tokmac Nguen, Adama Traoré, Kristoffer Zachariassen) is pihentessenek, jelzésértékű, hogy így is magabiztosan nyerték meg a mérkőzést.

Vajon a bosnyák játékos szerint ideérkezése óta a mostani a legerősebb Ferencváros?

„Nehéz kérdés… Igen, talán a mostani a legerősebb –  gondolkodott el a játékos. –  Sosem voltunk ennyire egységesek, és a jó rajt is azt mutatja, valami nagyon jól működik, hiszen a bajnokságban hatból hat mérkőzést megnyertünk, a nemzetközi porondon pedig ismét ott vagyunk az Európa-liga csoportkörében, amelyben ugye győzelemmel kezdtünk. Nem akármilyen teljesítmény ez! A második helyen álló Kisvárdát is három nullára vertük meg, egyetlen percig sem forgott veszélyben a győzelmünk, de a magam részéről úgy vagyok vele, sosem lehet tudni, mi lesz két-három hét vagy egy hónap múlva. A labdarúgásban minden megtörténhet, elképzelhető, hogy sérüléshullám söpör végig rajtunk, és nem jönnek majd az eredmények. Ezért is kell minél nagyobb előnyre szert tennünk, amíg megy a csapatnak. A mostani Fradi bivalyerős, s természetesen arra törekszünk, hogy minden mérkőzést megnyerjünk a bajnokságban.”

A légiós kiállítása miatt biztosan nem lehet ott a csütörtöki (18.45), AS Monaco elleni idegenbeli Európa-liga-csoportkörös mérkőzésen, de bizakodik a találkozót, illetve a csoport kimenetelét illetően is.

„Nem mi leszünk a Monaco elleni mérkőzés esélyesei, de a Trabzonspor ellen sem mi voltunk. Nincs vesztenivalónk, nincs mitől félnünk a Monaco otthonában sem, mindent ki kell adni magunkból, meglátjuk, mire lesz elég. Vagyunk annyira erősek, hogy elérjük a célunkat, és a tavasszal is talpon legyünk Európában.”  

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a Kisvárda hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK