Feljegyzések a fotelból – Tükörsima hármas

Csütörtök késő este óta az álmok szekerén utazunk, bár még számos megálló előtt fog csengetni a szán, egyelőre ezt nem nagyon akarjuk figyelembe venni. Természetesen itt ránk, szurkolókra gondoltam, hiszen olyan élménnyel lettünk gazdagabbak, mely minden bizonnyal sokunk emlékezetébe örökre beivódott. Mégis csak egy nálunk „pénzügyileg” magasabb jegyzet csapat ellen, közel 80 perces emberhátrányban sikerült nyernünk úgy, hogy az első nemzetközi mérkőzését vezető olasz bíró nagyon „délire” vette a figurát. Utólag persze már ennek sincs jelentősége, és csak azért hoztam fel, mert a hétvégén a spanyol és a német bajnokin is láttam hasonló esetet (az egyik még durvább is volt mint Civicé) és mindkét esetben csak sárga volt a „jutalom”. De tényleg lapozzunk tovább, megőrizve a csütörtöki diadal mámorát, a szekerünk robog tovább és november közepéig meg sem fog állni. Tegnap délután a Szentély előtt parkolt le, mert jött hozzánk az egyik ügyeletes „trónkövetelő”. A várdai legényeket nem fogom cikizni (róluk nem vetetik le a mezt a szurkolók), jó kis csapatot hoztak össze, akik minden bizonnyal harcban lesznek a dobogóért. Nem a legfelső szintért, mert az már évek óta foglalt, amit valószínűleg ők is tudnak, bár a nyilatkozatok szintjén egy kicsit azért többet képzelnek magukról. Az előbb megfogadtam, hogy nem leszek pikírt a várdaiakkal, de Ötvös legény szombaton még úgy érezte, hogy győzelmi esélyekkel léphetnek pályára a Groupama Arénában. Erre meg kaptak egy sima hármast, mely lehetett volna több is, de Ötvös Csöpi ahogy a filmjeiben szokta, ad néhány pofont, de vér nem folyik, mégis csak játékról van szó. A nevek „játékát” nem lehetett kihagyni (ezzel még tisztelgek is Bujtor István emléke előtt, akinek az ereiben is zöld-fehér vér csordogált), mely olyan csibészes mosolyt csal az arcunkra, mint a mérkőzés vége felé Laidouni, aki miután befűzött két várdait, kikacsintott a lelátóra.

Három nap után újra felülni a lelátóra felemelő érzés volt. Nem tudtam megmagyarázni magamnak, de azt éreztem, olyan pluszt kaptunk a csütörtöki éjszakában, mely szeretettel töltötte meg a Szentélyt. Amerre néztem csak mosolygós, vidám szurkolókat láttam, miközben a nap felbukkanó sugarai simogatták az arcunkat. Mindez gyorsan a háttérbe került amikor Berke játékvezető sípjelére megkezdődött a Kisvárda elleni bajnoki „rangadó”. Az ellenfelektől függetlenül, a kezdéskor mindig van bennem egy kis félsz, amit inkább egy izgatott állapotnak neveznék. Egy pillanat erejéig felrémlett a március eleji mérkőzésünk a Kisvárda ellen, ahol nagyon megszenvedtünk a három pontért, a győztest gólunk is az utolsó percben esett.

No meg Ötvös barátunk is előre jelezte, hogy itt bizony komoly akadállyal fogunk szembenézni. Főleg annak fényében, hogy a csütörtöki kezdőből csak Dibusz és Samy kezdett. Ettől persze még nem voltunk tartalékosak, ezt a jelzőt soha nem használnám a Fradival kapcsolatban, de az tény, hogy Sígér több hónapos kihagyás után először kezdett (a Vasas ellen már játszott néhány percet), Pászka is kihagyott néhány hetet, ráadásul jobb oldali védőnek rendelte Csercseszov mester. Gojak meg először lépett pályára kezdőként. Ami jó hír volt, hogy a héten egy kis nyavalyát összeszedő Laidounit már nem kellett nélkülöznünk és Ryan „közlegény” is a hosszú sérülés után kezd egyre jobb formába lendülni. Elől meg a mali-norvég/kenyai kettőst az argentin-brazil kettős váltotta. Ezek után beszélhetünk „tartalékról” vagy „B” csapatról? Már az említése is sértő, és érezhető volt, hogy akik tegnap egy sima hármassal küldték haza a vendégeket, minden idegszálukkal a győzelemre fókuszáltak.

Ennek meg is lett az eredménye. Nem volt olyan sima, mint a lilák ellen gólparádé, de a Kisvárda eleve nagyobb játékerőt képvisel mint a Dózsa, hiszen az előbbiek a dobogóért, az utóbbiak a kiesés elkerülésért küzdenek (ezt jó érzés volt leírni). A kisváros büszke legényei megpróbálták azt, amivel márciusban nehézzé tudták tenni a győzelmünket, de most nem jött össze. Ez nem csak az ő hibájuk volt, Csercseszov mester is felkészült és bár a mérkőzés elején voltak hiányosságok a pálya közepén (a Gojak-Sígér kettős talán még edzésen sem játszott egy csapatban), de negyedóra elteltével már átvettük a játék irányítását. Laidouni csattanós kapufája volt a „jelzés”, onnantól már nem volt túl sok kérdés.

A félidő közepén jött is a gól, Civic tört be a tizenhatoson belülre, remekül tolta meg a lasztit a védő mellett, aki egy jól irányzott rúgással a földre is penderítette a védőnket. Csak formalitás volt a VAR, még a védő sem reklamált. Ryan meg „toporgás” nélkül varrta be a jobb sarokba. Megnyugvást hozott a gól, és bár voltak próbálkozások Kisvárda színekben is, de ezek túl nagy „riadalmat” nem keltettek Dibusz Dininek…és nekünk sem a lelátón. A kezdeti izgatottság is tova tűnt, nyugodtan dőlhettünk hátra és örülhettünk annak, hogy Ryan egyre jobb formába lendül, hogy Marquinhos ördöngösen cselez (vajon mi hiányzik belőle, hogy Csercseszov mester „kegyeit is elnyerje?), hogy Gojak még nem sajátította el a csapat taktikáját (a Dinamó más szisztémában focizik), de néhány megmozdulásán, megindulásán látszik, hogy van benne „anyag”. Az első félidőben még Kovasevic sérülése okozott egy kis gondot, főleg az előttünk álló feladatok miatt, egy kicsit elfogytunk középen (Thelander is sérült).

Az első 45 perc sima volt, a második meg tükörsima. A vendégek kezdtek elfáradni, nálunk meg Laidouni egyre jobban elkapta a ritmust, képtelenség volt elvenni tőle a labdát, látszott rajta, élvezi a játékot. Jött is második gól, hogy csudaszép támadás után. Marquinhos passzolt Laidounihoz, aki egyből Civic elé tálalt, aki lépett néhányat, felnézett és az érkező Ryan lába elé varázsolta a labdát, csatárunk meg lazán a bal sarokba passzolt. Tiki-taki Fradi módi…Hogy még véletlenül sem legyen túl sok kérdés a hátralévő időben, 10 percre rá, Civic szögletét a Samy tesó bólintotta a kapuba, arcán széles mosollyal, a mai gólokon a testvérek osztoztak. No meg Civic, aki dupla erőbedobással próbálta elfeledtetni a csütörtöki botlását. Sikerült, hiszen három gólpasszal (a büntető kiharcolását is annak veszem) járult hozzá a győzelemhez. Több is lehetett volna, az utolsó 20 percben már csak lélekben voltak a pályán a vendégek, Laidouni úgy fickándozott mint a hal a vízben, csak ő a zöld gyepen kergette őrületbe a Kisvárda védelmét. Ezekből nem született gól, egyszer Aissa, egyszer meg Töki „ügyetlenkedte” el a ziccert.

Simább lett mind gondoltam, de újfent beigazolódott, hogy kezdőtől függetlenül, az NB1-ben, ha megfelelő mentális állapotban lépünk a pályára, nincs ellenfelünk. Még csak 8 forduló ment le, mi csak hatot játszottunk eddig, de hat győzelem, 18-1-s gólkülönbség, 4 pontos előny a 8 meccset játszó Kisvárda előtt…erre szokták mondani: van még kérdés? De ne legyünk önteltek, sok van még hátra, maradjunk szerények. Van még feladatunk bőven, a következő állomás Monacóba vezet, majd válogatott mérkőzések jönnek, utána meg forog tovább az óriáskerék.

Üljünk fel rá és élvezzük ki minden pillanatát.