Ha zsinórban nyernénk két bajnokságot

Pintér Attilának sok min­dent jósoltak a szurkolók. Kezdetben szép jövőt s bol­dogok voltak a Fradi hí­vek, hogy sikerült őt megszerezni. Később a heves és lobbané­kony védő ténykedése már többször adott vitára okot pályán és pályán kí­vül. Egyes, túlfűtöttségtől szabálytalanra sikeredett belépője s a játék­vezetőkkel folytatott külön­böző vitái miatt sokan már-­már megkérdőjelezték tehet­ségét. Volt kapitány, aki es­küdött rá, volt aki lehetősé­get is adott számára a bizo­nyí­tásra a cí­meres mezben, de volt idő, amikor kegyvesz­tett lett, s már nem sorolták a legjobbak közé. A védő azonban bebizonyí­totta, hogy nem csupán vehemens, de makacs sportember, aki nem hagyja könnyen leí­rni ma­gát. Ha szép lassan is, de el­kezdte levetkőzni rossz tulaj­donságait. Energiáját elsősor­ban a játékra koncentrálta, ritkábban kapta el a hév, a bí­rókkal sem keveredett nyakra-főre szabályvitákba. Ettől aztán sokat változott játéka. A változásról faggat­tam kezdetben Attilát.

• Hol a régi Pintér, akinél néha pillanatok alatt felment a pumpa, aki sűrűn megsértő­dött, ha nem neki tetsző í­télet született bí­rói körökben, s aki komoly gyűjteményt mondha­tott magáénak a fegyelmezést szolgáló kártyákból? – fir­tattam a nem éppen kellemes kérdést.

A védő azonban ezúttal nem lobbant mindjárt harag­ra. Sőt, kifejezetten kedélyes­re fogta a diskurzust.

– A régi Pintér még meg­van, de igyekszik úri modort felvenni minden esetben.

• Tehát jelen esetben sem kell tartanom jelentősebb fel­lobbanástól bármit is kérde­zek?

– Csak nyugodtan kérdez­gessen, í­gérem egyszer sem ugrom fel a helyemről ­mondta s mosolygott a baju­sza alatt.

• Tehát a változás magától jött, vagy jelentős gyakorlati munka eredménye az önmér­séklés?

– Természetesen van szere­pe mindebben az akarati té­nyezőknek is. Az ember meg­tanulja, hogy bizonyos ese­tekben képes legyen magá­ban számolni tí­zig, mielőtt meggondolatlanságba bo­csátkozna a pályán. De azt hiszem a változás egy kicsit a korral is járt, no meg azzal, hogy ma már otthonosabban mozgok az élvonalban, mint annak előtte. Egyszerűen van már NB I-es tapasztalatom, s ez rengeteget számí­t.

• Mondana gyakorlati pél­dát is e témakörből?

– Kezdetben minden az új­donság erejével hatott. Az, hogy az egyik legpatinásabb klubhoz kerültem, eleinte má­zsás teherként nyomta a vállam. Hétről hétre nagy kö­zönség, fanatikusan klub­szerető nézők előtt pályára lépni, s előttük magabizto­san futballozni, ez félelme­tesen nehéz dolognak tűnt számomra. A közeg egysze­rűen arra késztetett, hogy kí­nosan ügyeljek minden meg­mozdulásomra. Elég volt egyetlen hiba, hogy meg­ijedjek. Csak arra tudtam ilyenkor gondolni, hogyan vélekedik rólam a lelátó. Nem kí­ván-e a pokolba, nem átkozza meg a napot, ami­kor idehoztak a vezetők. A nagy akarásnak pedig nem csupán a közmondás szerint nyögés a vége. Nyögtem én is éppen eleget. Mert az első hibától ideges lettem, s az ideges futballistánál az első melléfogást követi a második, meg a többi. Tudtam én ezt jól, minden meccs előtt meg­fogadtam magamban, hogy most már megfontolt és nyu­godt leszek minden helyzet­ben, de az elhatározás fuccs­ba ment az első konfliktus után.

• Lassan mégis változott a kép. Mi a mai jelszava Pintér Attilának a játéktéren?

– A jelszó valahogy í­gy hangzik: a hibalehetőség ben­ne van a játékban. Ezt tudo­másul kell venni. És ha megtörténik, mennél előbb el kell felejteni. Nem szabad tovább foglalkozni vele, a játékra kell koncentrálni, sakkor nem lehet baj. Ez volt az első lépés a lehiggadáshoz vezető úton. A következő, hogy komolyabban kellett vennem az élvonalban folyó edzésmunkát. Eleinte úgy gondoltam, nem lesz sok gondom a legmagasabb osz­tályban sem, de hamar rá­döbbentettek az események arra, hogy tudomásul vegyem: senki sem születik bele az NB I-be. Aki kis­csapatból jött, annak fel kell venni az osztály sokkal na­gyobb iramát, lépést kell tar­tani a gyorsabb játékkal, s rá kell készülni a nagyobb tudá­sú ellenfelekre. Mindehhez pedig a hétköznapokon kell megszenvedni.

• Ha százalékban kellene kifejeznie mostani felkészült­ségi fokát?

– Azt, hogy eddig úgy hatvan százalékos teljesí­t­ményt nyújtottam. Ám mi­előtt megkérdezné, hogy elé­gedett vagyok mindezzel, ki­jelenthetem, hogy nem. Ennél is több kell. És igyekszem többre vinni.

• Valamikor a Fradi játé­kosokra azt mondták, mind megszállottak s csak egy klub létezik számukra. A tétel ma is í­gy igaz, vagy a klubszeretet már a múlté, s a játékosok egyszerű munkavállalók. Akik oda mennek, ahol többet ke­resnek, jobban megtalálják számí­tásukat?

– Fogas kérdés, nem mon­dom. Tény és való, manap­ság kevésbé kötődnek úgy a labdarúgók klubjaikhoz, mint régen. Ahol nagyobb a fize­tés, ott a boldogulás. Én szeretem a Ferencvárost, s mondhatom, jól érzem itt magam. De nem lennék őszinte, ha azt mondanám, hogy egy kecsegtető külföldi ajánlatot szemrebbenés nél­kül visszautasí­tanék, csak azért, mert az én vérem is egy kicsit zöld-fehér. De amí­g itt vagyok, addig szí­vvel-­lélekkel hajtok a csapatért.

• Valamikor hallatlan meg­tiszteltetésnek számí­tott, ha az FTC hí­vott egy futballis­tát. Nem is voltak játékos­gondjai a zöld-fehér klubnak. Manapság már más a helyzet. Pintér Attila, szerint miért ve­szí­tett vonzerejéből a Fradi?

– Az enyém csak egy a vé­lemények közül, s lehet, hogy nem is ez a perdöntő. Szerin­tem az együttes szereplése nagyban közrejátszik a vonz­erő gyengüléséhez. Ha ez a csapat zsinórban kétszer megnyerné a bajnokságot, mindenki idevágyna.

• Pillanatnyilag a zsinórban nyert két bajnokságnak aligha vannak meg a feltételei.

– Ez igaz. Ha reálisan néz­zük a dolgot, akkor azt kell mondani, ez a társaság ma még nem igazán ütőképes. Bár képes minden csapatot megverni, de arra is, hogy egy gyengébbtől simán ki­kapjon. így viszont nem le­hetnek vérmes reményei a bajnoki cí­m megszerzésére. A mostani gárda átlagélet­kora fiatal. Alig huszonkét év. Egy-két esztendő kell ahhoz, hogy összerázódjon, összecsiszolódjon a társaság.

• Meséljen befejezésül ál­mairól.

– Mesélhetek. Kellene egy ütőképes válogatott, amelyik jól szerepelne a VB selejte­zőkön, s ennek a válogatott­nak úgy hí­vnák a söprögető­jét, hogy Pintér Attila. Aki a világbajnokságon lenne a legideálisabb korban. Nos ez a Pintér Attila éppen a nagy világversenyre érné el pá­lyája csúcspontját, ott rukkolna ki olyan teljesí­tménnyel, amire felfigyelne a fut­ballvilág. S akkor elvinné valamelyik proficsapat .. , De hosszasan nem szoktam álmodozni, inkább a realitá­sok embere vagyok. Vannak sokkal kézenfekvőbb feladataim az elkövetkezendő idő­szakra. Szeretném, ha jobb lenne a Fradi, mint ősszel volt, s próbálok még higgad­tabb maradni, ha nem min­den úgy sikerül, ahogy azt elképzelem egy-egy találko­zón.

Ez a Pintér tehát már nem az a Pintér?

(Várkonyi Sándor, Labdarúgás, 1988 március)